Szeptemberben érkezik az ország első online színházi szemléje
Szórakozás színház eszínház

Szeptemberben érkezik az ország első online színházi szemléje

Szeptember 17-26. között először rendeznek Magyarországon online színházi seregszemlét. Az eSzínház Fesztivál idején 25 prózai, valamint gyermek-és ifjúsági előadást tekinthetnek meg a nézők, többek között olyan teátrumok és társulatok előadásában, mint a Vígszínház, a KV Társulat, a Madách Színház, a Jászai Mari Színház, a Gólem Színház, az Örkény Színház, a Vörösmarty Színház vagy éppen a Trafó-Kortárs Művészetek Háza.

ro | 2021. szeptember 13. |

Az eSzínház Fesztivál célja kettős: egyrészről bemutatni, hogy az online vetítésre (streamre) adaptált előadások miképpen hoznak létre új látásmódot, új megközelítést, így biztosítva egyedi élményt a nézők számára, esetenként a színház és a film határán, másrészről megmutatni a pandémia által sújtott évadok ellenére a színházak értékes alkotásait. Az Alapítvány és az eSzínház azzal támogatja a színházakat, társulatokat és alkotókat, hogy a befolyó jegybevételt megosztják a színházakkal és társulatokkal. Nem titkolt célja az eSzínház Fesztiválnak, hogy az előadásokat egy gombnyomással elérhetővé tegye a külhoni magyarok számára, illetve azoknak, akiknek nehézségbe ütközik a geográfiai korlátok leküzdése akár az országhatáron belül is.

Az Alapítvány a Magyar Színházakért - mint az eSzínház működtetője - a nyár folyamán felhívást tett közzé magyarországi és határon túli magyar színházak, független társulatok számára, hogy három különböző kategóriában nevezhetnek azon jogtiszta előadásaikkal, amelyeket 2019 szeptembere óta mutattak be.

A nevező színházak és társulatok:

Baltazár Színház, Békéscsabai Jókai Színház, Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft., Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezet, ESZME és FREESZFE Egyesület, Gólem Színház, Jászai Mari Színház, Katona József Színház, Kolibri Színház, Kőszegi Várszínház, Kövér Béla Bábszínház, KVTársulat, Madách Színház, Móricz Zsigmond Színház, Örkény István Színház, Radnóti Színház, Soltis Lajos Színház, Trafó - Kortárs Művészetek Háza, Vígszínház, Vörösmarty Színház, Weöres Sándor Színház, Zichy Szín-Műhely

A fesztivál az eSzínház platformján zajlik majd. Az esemény alatt a nézők számára jegy- vagy bérletvásárlás mellett korlátlanul elérhetők az előadások, valamint az általuk legjobbnak ítélt produkciókra szavazhatnak is. Ennek eredményeképpen Közönségdíjat osztanak ki a szakmai zsűri értékelése mellett. A zsűri tagjai: Ráckevei Anna színművész, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Horváth Csaba rendező-koreográfus, Ujj Mészáros Károly filmrendező, Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője.

A fesztiválon a következő szakmai díjakat osztják ki:

  • a legjobb digitális adaptáció (azaz a legjobb online vetítésre adaptált előadás),
  • a legjobb női főszereplő,
  • a legjobb férfi főszereplő,
  • a legjobb látványtervezés.

A fesztivál időtartama alatt összesen 5 alkalommal élő, ingyenes szakmai beszélgetéseket is közvetítenek neves színházigazgatók, vezető színészek, rendezők, dramaturgok és színházi szakemberek részvételével. Az élő „kerekasztal” beszélgetések témái között szerepelnek a legújabb színházi trendek, a pandémia hatásai, a stream szerepe és helye, továbbá hogyan készül egy stream? – kulisszatitkok, színészi játék-dramaturgia-rendezés egy streamre (is) készült előadás esetében. A beszélgetések során a nézők is kérdezhetnek. A szakmai kerekasztal-beszélgetések résztvevői (mások mellett): Kováts Adél, Rudolf Péter, Für Anikó, Nyáry Krisztián, Mácsai Pál, Szirtes Tamás, Pálos Hanna, Paczolay Béla, Orlai Tibor.

További információ fesztiválról, az előadásokról, a szakmai háttérbeszélgetésekről, továbbá a jegyértékesítésről ITT érhető el.

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Végre itt a színházi évad, jönnek a régóta várt új bemutatók

Ősszel rengeteg izgalmas új bemutatóra számíthatunk, amiknek egy részét már többször el kellett halasztani a járvány miatt. Most elhoztunk párat, amiket már szeptemberben láthatunk, ha időben lecsapunk a jegyekre.

...

25 előadással érkezik Magyarország első online színházi szemléje, az eSzínház Fesztivál

Szeptember 17-26. között rendezik meg az ország első online színházi szemléjét, az eSzínház Fesztivált. A virtuális rendezvényen 25 prózai, valamint gyermek-és ifjúsági előadást láthat a közönség.

...

Irodalmi fesztivált rendez a Szkéné Színház

Szeptember 4. és 6. között rendezi meg először a Szkéné Színház az I. Szkénézőpont Irodalmi Fesztivált. 

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Kiemeltek
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

Téged jó érzéssel tölt el a normalitás? Fekete Ádám regénye a hét könyve.

...

„Ha az emberiség felfedez valamit, azt általában kizsákmányolja” – interjú Markovics Botond sci-fi-szerzővel

Miért aktuális ma is A Dűne, és miért váltak unalmassá a „megmentős” történetek? Interjú.

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

 Németh Gábor Arról, ami hiányzik című visszaemlékezését közöljük.

Ezeket a műsorokat néztek legtöbben a Netflixen 2026 első felében

Ezeket a műsorokat néztek legtöbben a Netflixen 2026 első felében

A Bridgerton és a Nyáron a párom is sok millió nézőt láncolt a képernyő elé.

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal