Először magyar-francia szakon szerzett diplomát, aztán film- és tévérendező szakra járt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán ‒ ahol Deák Krisztina és Tarr Béla voltak az osztálytársai. A bölcsészkarral párhuzamosan az Artistaképző Főiskola bohócosztályát látogatta, a színművészeti mellett a Magyar Rádió szerkesztő-riporter kurzusát végezte el. Mások mellett Alfonzó és Rodolfó, Nádasdy Kálmán, Szabó István, Szinetár Miklós és Mester Ákos voltak a tanárai.
Hároméves kora óta ír verseket, és bár a dalszövegeit megzenésítő Dévényi Ádámmal duóban már tizenévesen színpadra állt, később pedig élvezettel merült el a hetvenes évek földalatti közegében, a rock and roll közelébe viszonylag későn – és ahogy pár nyilatkozatban utal rá, véletlenségből ‒ keveredett. Előbb a honi art punknak irányt mutató, Molnár Gergely és Hegedűs Péter vezette Spions színházszerű előadásainak volt a rendezője és a hangmérnöke.
A Spions bűvöletében zenekart alapító Kiss László, Menyhárt Jenő és Somoskői Lajos a legenda szerint elsősorban Molnár és Hegedűs Müllernél hagyott dalszövegeire voltak kíváncsiak, mikor meghívták maguk közé. Amikor viszont megmutatta nekik a saját költeményeit,
mindhármuk álla leesett.
Mivel közeledett az első nyilvános fellépés, Menyhárt pedig nem tudta vállalni, hogy ilyen rövid idő alatt megtanulja a sűrű ‒ poétikus, politikus és provokatív ‒ lírát, Müller maga énekelte el a szövegeit.
Először jótékony célból léptek közönség elé. Az 1980. szeptember 13-án, a Kulich Gyula téri (azelőtt és azóta újra Kálvária tér) pszichiátriai klinika udvarán tartott bemutatkozó bulijuk bevételét az intézményben kezelt kábítószerfüggő fiatalok javára ajánlották fel ‒ a jegyek árából tévét vettek nekik.
Az akkor még Orgazmus néven a húrokba csapó, később URH-ként (Ultra Rock Hírügynökség) elhíresült együttes azzal a nem szerény programmal lépett színre, hogy eltörlik a hetvenes éveket. A koncertek elején úgy hivatkoztak magukra, mint „négy megszállott ember, ebben a megszállott országban” ‒ a négy úgy értendő, hogy Müller hozta magával Salamon András dobost, Somoskői Lajos pedig viszonylag hamar kikerült a zenekar tagjai közül.
„Az URH zenéjénél – írta róluk 1981 januárjában a brit New Musical Express újságírója ‒ semmi jobbat nem hallottam közép-európai kirándulásom alkalmával. Vad, felajzó zenét csinálnak, aminek hajtóereje a csodálatosan dühös gitárfutamok által csak alig-alig kordában tartott kötetlen ritmus.”
Persze nem csak Chris Bohnt nyűgözte le az energikus csapat. Alig tucatnyi fellépésük alatt szép számú rajongótábor gyűlt a zenekar köré. Az URH szerepelt Müller Mi jut eszedbe az énekesnőről? című vizsgafilmjében, sőt, az énekes-dalszövegíró kijárt maguknak a főiskolán némi stúdióidőt, hogy rögzíthessék a számaikat. Aztán fél év intenzív sugárzás után az Ultra Rock Hírügynökség elhallgatott. Ahogy Müller a Film, Színház, Muzsika 1985. október 12-ei számában kifejti, el akarták kerülni az omegásodást. „Az URH azért szűnt meg ‒ tette hozzá az 1989 decemberi Alte-Rock hasábjain ‒, mert
elegünk lett abból az úgynevezett sikerből, ami övezte a dolgot.”
Az URH után Müller új utakat keresett. Hogy mit szeretett volna megvalósítani, azt az Ifjú Kommunista 1986. április 1-jei számában a következőképpen vázolta föl: „valami szokatlant, három-négy frontemberrel. Zenés színházat, dramaturgiával, egy uniszónó kórussal, olyan muzsikát, ahol az emberi hang úgy funkcionál, mint egy hangszer”. Sikerült. Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János A magyarock története 2. című könyvükben „a nyolcvanas évek elejének egyik legegyénibb hangvételű zenekara”-ként jellemzik a Kontroll Csoportot – azt a formációt, ahol Müller pályája folytatódott az URH után. Az egyéni hangvételhez nagyban hozzájárultak a dalszövegek. „Megfelelően érzékeny emberek a megfelelő időben a megfelelő módon viselkedtek – írta róluk Szőnyei Tamás ‒, dalokat dobtak ki magukból, és minden soruk érvényes volt. Talált. A legtöbbet érték el, amit popzene elérhet. Táncolhattál rá, énekelhetted, miközben befészkelte magát az agyadba, szabadságot, szerelmet, költészetet árasztott, s ezért szeretni kellett ‒ vagy éppen utálni, ha a másik oldalon álltál.” Ám, amint Müller is utalt rá a fentebb idézett interjúban, nem sokáig volt fenntartható a mágikus akrobatika.
Egy ideig a Sziámi élén énekelt tovább, a nyolcvanas évek második felében aztán Amszterdamba költözött, a következő évtized elejét pedig egy zalai kistelepülésen, Nemesrádón töltötte ‒ ott szervezte újjá a Sziámit, amely számos inkarnációt és felállást élt meg. A tán legmeghatározóbb alkotótársa, Gasner János 2009-es halála óta Müller az AndFriends nevű formációval viszi színpadra a dalait. A legutóbbi időkig sokat szerepelt Szakcsi Lakatos Bélával (Pianissimo! duó), és előszeretettel énekel Kirschner Péter oldalán is (Felevad duó). 2019 őszén az Erkel Színházban adott ÉletHű koncertet, amelyen számos zenésztársa vendégeskedett.
Müller Péter Sziámi dalköltői működésének átlátásához
a találkozás talán a legfontosabb kulcsfogalom.
Ennek jegyében hívott a 2004 őszén induló Songwriters’ Club estekre évadokon át költőket és előadóművészeket. Bérczesi Robitól Kemény Istvánig, Karafiáth Orsolyától Ujj Zsuzsiig, Peer Krisztiántól Őz Zsoltig, Térey Jánostól efZámbó Öcsiig számos alkotó vendégeskedett a gyertyafényes alkalmakon, amelyeken mindig friss dalszövegek várták a közönséget az asztalon.
A műfaji sokszínűség jellemző Sziámi mindenkori formációira, és tapasztalt Világegyetemistaként előszeretettel látogat meg más előadói univerzumokat is. Írt már szöveget Janicsák Vecának, Koncz Zsuzsának, Polgár Odettnek, Szinetár Dórának, Vikidál Gyulának és Zsédának. Folyóiratok és antológiák közölték a verseit, fordított gyerekkönyveket, Leonard Cohen-interjúkötetet, illetve számos musicalt – például az Elisabethet, a Ghostot, a Mozart!-ot vagy a Pán Pétert ‒, a Mária evangéliumához, a Doctor Herzhez, az Isten pénzéhez, a Szentivánéji álomhoz, a Tajtékos dalokhoz, valamint a Vadak Urához pedig maga írt dalszöveget.
A Jó, ha van című, 2005-ben megjelent, folytatható gyerekversének részlete szerintem jól összefoglalja az alkotáshoz való viszonyát:
„Jó, ha van egy ötleted,
Orromra is kötheted.
Ábrándozzunk együtt róla,
Jó, ha van rá egy félóra.”
Előfordul persze, hogy ennél jóval hosszabb időre belefeledkezik. 2006 márciusában, az Insomnia Fesztiválon 48 órán át volt egyfolytában a budapesti Gödör színpadán ‒ ezzel Guinness rekordot döntöttek a zenésztársaival.
A 2021 áprilisában zárult, Napidal Sziámival című projektje ugyancsak rekordgyanús. 2020. április 24-én került fel a YouTube-csatornájára az a videó, amelyben metronóm-ütemre szaval végig egy szöveget, majd arra buzdítja a megtekintőket, hogy legyenek a szerzőtársai: készítsenek az általa írt sorokra zenét. A nem mindennapi, egy éven át minden nap jelentkező kihívás keretében ezernél is több dal született. Zeneovisoktól Kossuth-díjasokig terjed a játszótársak köre. Bérczesi Robi, Csorba Lóci, a Kaláka, Leskovics Gábor, Másik János és Takáts Eszter is küldött dalvideót. Valamint sok-sok zeneszerető vagy a dalszerzéssel még csak most ismerkedő előadó. A projekt hozadéka az is, hogy Sziámi hatvan év után befejezte egy gyerekkorában elkezdett versét. Ki tudja, egyszer talán egy verseskötettel is meglep majd minket.
