„Nem vagyok tudományellenes, habár kritikusan szemlélem a tudományt. Mármint abban az értelemben, hogy huszonöt éve olyan történeteket vetek papírra, amik arról szólnak, hogy mi van, ha a tudomány balul sül el” – mondta egy régi interjújában Michael Crichton. Leghíresebb regénye, a Jurassic Park klasszikus disztópia, felnőtteknek írt tanmese arról, mi történik, ha az ember a tudomány nevében Istent próbál játszani. A cselekmény minden rajongó előtt ismert, de talán nem árt röviden összefoglalni: a sztori szerint van egy sziget nem messze Costa Ricától, ahol egy John Hammond nevű multimilliomos soha nem látott szabadidőparkot hoz létre. A kikapcsolódásra vágyó látogatók Isla Nublar szigetén ugyanakkor nem a vattacukros meg a körhinta között dönthetnek, hanem életre keltett dinoszauruszokat csodálhatnak közvetlen közelről. De ami persze elromolhat, az el is romlik, és hamarosan elszabadul a pokol a szigeten.
A siker tudatában ma már nehéz elképzelni, de a Jurassic Park megírása annak idején nem volt épp egy fáklyásmenet: Crichton még 1983-ban kezdte el írni, de félretette a kéziratot. Ennek két oka volt:
- nem volt igazi sztorija, anélkül pedig nehéz bármit felépíteni;
- óriási dinómánia tombolt akkor Amerikában, és Crichton úgy döntött, nem fog felülni egy ilyen trendre.
A dinóimádat viszont csak nem akart lecsengeni, őt meg sokkal jobban izgatta a téma annál, minthogy végleg sutba vágja. Emiatt utóbb azt kommunikálta, hogy nyolc (más források szerint tíz) évig írta a regényt, ami aztán 1990-ben jelent meg. Óriási kritikai és közönségsiker lett, egyike Crichton legnépszerűbb műveinek, ami nagy szó, hiszen olyan könyvek fűződnek a nevéhez, mint Az Androméda-törzs, a Zaklatás, Kongó, A gömb, A nagy vonatrablás – ezek mindegyikéből film is készült, így aztán tényleg nem túlzás kijelenteni, hogy Michael Crichton neve évtizedekig egyet jelentett a kasszasikerrel (az író 2002-ben hunyt el rákban).
10 filmet szedtünk össze, ahol az irodalmi eredetit legalább népszerűségben túlnőtte a belőle készült adaptáció.
Tovább olvasokA Jurassic Parkra hamar felfigyelt Hollywood is, és bár Steven Spielberg volt az, aki 1990-ben megvette az adaptációs jogokat, a rendező már 1989-ben tudomást szerzett a könyvről – akkor még egy másik projektről tárgyalt az íróval, amiből aztán később a Vészhelyzet lett. (Crichton vitán felül a hosszú érlelés mestere volt: a Vészhelyzet ugyanis eredetileg egy dokumentarista jellegű filmnek indult, amiben a szerző a medikusi, kórházi tapasztalatait írta meg. Időben ekkor nagyjából a hetvenes évek közepén járunk, a forgatókönyv elkészült, de filmet sosem forgattak belőle. Crichton így aztán félretette, igaz, néha-néha elővette és dolgozott rajta. Mindent összevetve tizenkilenc évig pihentette a kéziratot, mire végérvényesen lefújta róla a port – a többi sorozattörténelem.) A Jurassic Parkot 1993-ban mutatták be; olyan filmek fémjelezték azt az évet, mint az ugyancsak Spielberg rendezte Schindler listája, vagy a Phildelphia Tom Hanksszel és Denzel Washingtonnal, a Mrs. Doubtfire Robin Williamsszel. (1993 erős adaptációs év volt Hollywoodban, akkor mutatták be például a John Grisham-regényeket feldolgozó A cég, valamint A Pelikán ügyirat című filmeket, de nagyot ment a Tisztességtelen ajánlat című film is, ami Jack Engelhard regényét vette alapul. És akkor persze még ott van az előbb említett Schindler listája is, ami Thomas Keneally regényét vette alapul.)
A Jurassic Park adaptáció mindenesetre a regény egy szelídített verziója lett (ami sokkal borúsabb, erőszakosabb, mint a film). Spielbergnek itt alapvetően a szórakoztatás volt a célja és koncepciója. „Tudod, amikor az emberek elmennek erre a filmre, csak jól akarják érezni magukat, és el akarják hinni, hogy a dinoszauruszok valódiak” – fejtette ki egyszer Crichtonnak.
A regénynek/filmnek természetesen van egy ilyen rétege is, és nyilván egy generációnak az élethű dinók miatt marad emlékezetes a Jurassic Park. Ugyanakkor a mélyben ott húzódik az örök etikai kérdés:
meddig mehetünk el a tudomány nevében?
„Az élet utat tör magának” – mondja a filmben Dr. Ian Malcolm (Jeff Goldblum), a filmbeli Jurassic Parkban viszont az élet klónozott dinoszauruszok formájában keletkezik, és ha egyszer létrehozták őket, akkor nem tűrik a kontrollt, kitörnek – és persze zúznak. De ki lesz a felelős mindezért? Hol van a határa a tudományos érdeknek, vagy épp az esetleges haszonszerzésnek? A Jurassic Park ebből a szempontból egy masszív visszaélés története is, hiszen a szabadidőparkot alapvetően azért hozták létre, hogy John Hammondnak profitot hozzon, de megálmodója és létrehozói egyúttal visszaéltek a tudományos eredményekkel is. A regény és a film idején a klónozás gyerekcipőben járt (Dolly, az első klónozott bárány 1996-ban született), de ha elrugaszkodunk a konkrét témától, akkor ezek a kérdések mindig is itt vannak és lesznek velünk – hogy ezt átérezzük, nem is kell messzire menni, elég csak a mesterséges intelligencia körül jelenleg is zajló vitákra, az ezzel kapcsolatos félelmekre vagy épp dilemmákra gondolni.
Valamiféle válasznak pedig egyszer csak kell lennie.
Forrás: SFF Gazette, Writers Write, michaelcrichton.com
