Miért olyan ellentmondásos az It Ends With Us fogadtatása?

Hoover It Ends With Us – Velünk véget ér című regénye a pandémia idején a BookTok-nak köszönhetően vált bestsellerré. A történet középpontjában a bántalmazásból való kitörés és a túlélés áll, amelyhez sokan érzelmileg kapcsolódtak. 

A regény adaptálása

A történet egy fiatal nő és egy idegsebész kapcsolatát meséli el, ami romantikusan indul, de kapcsolaton belüli erőszakba torkollik. A regény főhőse Lily Bloom, aki éveken át keményen dolgozott azért, hogy olyan életet élhessen, amire vágyott. Elhagyta a kisvárost, ahol felnőtt, egyetemet végzett és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett, de miután megismerkedik a sármos idegsebésszel, Ryle Kincaiddal, a dolgok rossz irányt vesznek. Lilyt Blake Lively, Ryle-t pedig Justin Baldoni alakítja a vásznon, aki egyben a film rendezője is. Korábban azt írtuk, hogy Colleen Hoover, akit a BookTok koronázatlan királynőjeként tartanak számon, nemcsak íróként, de producerként is részt vett a bestseller megfilmesítésében, mert fontosnak tartotta, hogy minél hűbb adaptáció készüljön a regényből. 

Vegyes fogadtatás

A film előzetesei és reklámkampánya – amely főként Livelyre, valamint a színésznő stílusára helyezte a hangsúlyt – éles kritikákat kapott. Sokak szerint a film túl könnyed hangvételt üt meg, ezzel eltorzítva a könyv eredeti üzenetét.

A kritikusok szerint az adaptáció romantizálja a kötet központi témáját

és nem bánik kellő érzékenységgel a bántalmazás ábrázolásával.

Hoover írásairól többen is azt gondolják, hogy tele vannak klisékkel és nem elég kreatívak, ugyanis a könyvei zöme hasonlóan épül fel: a főhősnő találkozik egy férfival, akibe beleszeret, de a férfiról kiderül, hogy erőszakos, hazudik. Többen hangot adtak annak is, hogy a traumatizált karakterek nincsenek elég pontosan kidolgozva, amivel a szerző bagatelizálja az áldozatok tapasztalatait és olyan témákat tesz könnyebbé, amelyek sokkal komolyabb feldolgozást igényelnének.

COLLEEN HOOVER
It Ends With Us – Velünk véget ér
Ford. Kamper Gergely, Könyvmolyképző, 2024, 424 oldal
-

Ezzel szemben a The Literary Vault kritikája dicsérte a könyv ritka érzékenységét és árnyalt megközelítését, a Ms Magazine viszont azt írta, hogy,

a könyv csupán úgy tesz, mintha küzdene a bántalmazó férfiak ellen

valójában csak erősíti a képet. A Cosmopolitan szerint Hoover regényei olyan üzeneteket közvetítenek, hogy a bántalmazás a kapcsolat velejárója, míg a Guardian szerint a film elegáns, romantikus dráma, a The Telegraph pedig úgy véli, hogy Lively játéka új megvilágításba helyezi a családon belüli erőszakot.

Az adaptációjával kapcsolatban a Women's Aid nevű jótékonysági szervezet is megszólalt és arra hívta fel a nézők figyelmét, hogy a bántalmazás és az erőszak felületes bemutatása újra traumatizálhatja az áldozatokat.

A szerző véleménye

Hoover túlzónak érzi a kritikát, hiszen a könyveit az olvasók sokféleképpen értelmezhetik, ami szerinte az irodalom természetes velejárója. A film kapcsán Hoover és Lively egy texasi könyvfesztiválon arról beszéltek, hogy a könyv rajongói nem fognak csalódni a filmben. 

„Ha először a könyvet olvastad, őszintén hiszem, hogy tetszeni fog a film, pedig ilyet nem szoktam ígérni. Colleennak nagyon fontos, hogy tiszteletben tartsuk és hűek legyünk ahhoz, amit az olvasók szeretnek a történetben” – mondta Lively. Justin Baldoni azt reméli, hogy a film felhívja a figyelmet arra, hogy a bántalmazás minden korosztályt és társadalmi réteget érint.

Mit gondolnak a rajongók?

Hoover 2012-ben saját kiadásban jelentette meg első regényét, a Slammed-et, amely később az Amazon pozitív kritikái révén gyorsan népszerűvé vált. Az igazi áttörést azonban BookTok-nak köszönheti,

2022-ben már hat regénye szerepelt a New York Times bestseller listáján.

Hoover nemcsak a romantikus irodalom világában alkot, hanem pszichológiai thrillereket is ír, bár a művei leggyakrabban fiatal felnőttek érzelmi kihívásaival és élethelyzeteivel foglalkoznak és olyan komoly témákat boncolgatnak, mint a bántalmazó kapcsolat, a szexuális erőszak, a vetélés vagy a hűtlenség.

Az írónő többször is nyíltan beszélt arról, hogy ezek a témák személyesen is közel állnak hozzá, mivel apja fizikailag bántalmazta az édesanyját. Ez szolgált alapul az It Ends With Us Velünk véget ér című regényhez, ami a kritikák ellenére sok olvasónak segített megérteni, hogy miért nehéz a bántalmazott félnek kilépni a bántalmazó kapcsolatból. 

A negatív kritikák ellenére Hoover meghatározó alakja a kortárs irodalomnak. Ezt jól mutatja az is, hogy a Time magazin tavaly a világ 100 legbefolyásosabb embere közé sorolta. A filmadaptáció körüli viták pedig biztosítják, hogy Hoover története még hosszú ideig beszédtéma marad.

Forrás: The Week, BBC, The Hollywood Reporter

Nyitókép: Sony Pictures

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

#BookTok: Megmentheti a TikTok az olvasást?

A TikTokon létrejött könyves közösségek világszerte határozzák meg a fiatalok olvasási szokásait. A #BookTok címkével ellátott videókban elsősorban lányok és fiatal nők osztják meg olvasmányélményeiket, és mostanra már a könyvpiacra is kimutatható hatással vannak.

...

Bestseller-listára repíti a BookTok a könyveket

Fiatal TikTok-felhasználók tesznek ismét népszerűvé már elfeledtnek hitt könyveket. A futótűzként terjedő BookTok-jelenség pedig egyre nagyobb hatással van a kiadók és könyvkereskedők munkájára is.

...

Blake Lively és Colleen Hoover azt ígéri, az It Ends With Us-film hű lesz a könyvhöz

A romantikus bestseller készülő adaptációjáról árult el részleteket a főszereplő, Blake Lively és a szerző.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

Németh Gábor: Mondatisten földi helytartója

 Németh Gábor Arról, ami hiányzik című visszaemlékezését közöljük.

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Kik nyerik a 2026-os Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjat? Bemutatjuk a jelentkezőket! (3. rész)

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

Hírek
...

Ezt lehet tudni eddig a Percy Jackson és az olimposziak 3. évadáról

...

Liszt Ferenc levelezése és Jókai Mór sci-fi regénye is elérhetővé vált

...

A Heated Rivalry sztárja fogja játszani az új Carley Fortune-adaptáció főszerepét

...

Kijött az előzetes a Bret Easton Ellis felnövéstörténetéből készült adaptációhoz

...

Színházi előadás készül Biró Zsombor Aurél regényéből

...

Orbán János Dénes szerint lincshangulat uralkodik: visszavásárolná a műveit a KMTG-től