Bestseller-listára repíti a BookTok a könyveket

Fiatal TikTok-felhasználók tesznek ismét népszerűvé már elfeledtnek hitt könyveket. A futótűzként terjedő BookTok-jelenség pedig egyre nagyobb hatással van a kiadók és könyvkereskedők munkájára is.

Simon Eszter | 2021. szeptember 10. |

Korábban mi is írtunk róla, hogy a TikToknak köszönhetően robbanásszerűen növekszik az érdeklődés egy-egy könyv iránt, most pedig összeszedtünk néhány címet, amelyek újra a figyelem középpontjába kerültek a BookToknak köszönhetően. 

A Publishers Weekly számolt be róla, hogy Colleen Hoover Velünk véget ér című regénye, amely angolul eredetileg 2016 augusztusában jelent meg, piacra kerülése után nagyjából 21 ezer példányban kelt el. Megjelenéskor a könyvnek egy kilenc állomásos könyvbemutatót is szerveztek, ám az eladott példányszámok az első hónap után csökkenni kezdtek. A könyv éveken keresztül szerény eladásokat produkált, mígnem 2020 novemberében hirtelen ugrásszerűen megnőttek a számok. Az idei nyárra pedig olyannyira népszerű lett a könyv, hogy júniusban a heti eladások száma átlagosan 17 ezer körül mozgott. A kiadónak november óta

huszonnégyszer kellett újranyomnia a könyvet.

Libby McGuire, a kiadó munkatársa azt mesélte, hogy a megnövekedett érdeklődés miatt a lehető leggyorsabban nyomtatnak, és arra számítanak, hogy ősszel megint újra kell nyomniuk. 

A 2021-es év eleje óta a regény több mint 308 ezer példányban kelt el – a legtöbbet az augusztus 14-i héten értékesítették, ekkor nagyjából 29 ezer kötetet adtak el –, és a BookScan szerint a 2016-os megjelenés óta összesen 450 ezer példány fogyott a regényből. Ariele Fredman, a kiadó egyik vezetője a nyár regényének nevezte a könyvet, annak ellenére, hogy a kötetnek ez már az ötödik nyara a piacon.

A regény iránti hatalmas érdeklődés titka a BookTok-jelenségben rejlik.

A TikTok felhasználói létrehoztak egy közösséget az alkalmazáson belül, ahol hashtagekkel ellátva egymásnak ajánlanak könyveket. A BookTok-influenszerek általában tinik vagy fiatal nők, akiket hatalmas figyelem övez. A Booktok-hashtaggel ellátott videók már összesen 18 milliárd megtekintést értek el, majd miután számos influenszer ajánlotta az Velünk véget ér című regényt, a TikTok algoritmusának köszönhetően a könyvet bemutató rövid videót összesen 73 millióan nézték meg. 

A TikTok felhasználói a BookToknak köszönhetően hatalmas reklámot hoznak létre, mindezt úgy, hogy semmiféle anyagi javuk nem származik belőle. A kiadók azonban felfigyeltek a jelenségre és gyorsan reagáltak, ahogy a könykereskedők is. Shannon DeVito, a Barnes&Noble menedzsere így mesélt a jelenségről: „Hatalmas növekedést tapasztaltunk az értékesítésben tavaly nyár óta, amit teljes mértékben kihasználtunk.” Ez nemcsak a bolti eladásokat érintette: a B&N honlapján egy új könyvkategória is helyet kapott, ahol olyan könyvek közül válogathatnak az olvasók, amelyek a BookToknak köszönhetően lettek népszerűek. Szintén fellelhető ez a kategória a Books-A-Million és a kanadai Books&Music oldalán is. A közösségi médiában megjelent irodalmi közösségek, mint például a BookTube vagy a Bookstagram, DeVito szerint mind eltörpülnek a BookTok mellett. 

A BookTok lavinaszerű érdeklődést képes generálni egy-egy elfeledett könyv vagy író iránt,

a Velünk véget ér után pedig az olvasók Hoover más regényeit is felkapták. Az NBC News is írt róla, hogy hasonló módon kapott újra figyelmet Adam Silvera négy évvel ezelőtt megjelent The Both Die at the End című regénye, amely a megjelenéskor sikeresnek bizonyult, majd néhány héttel később a New York Times bestseller-listájára is felkerült. 2020 augusztusában azonban Silvera kiadója számottevő növekedést észlelt az értékesítésben, a könyv pedig ismét felkerült a New York Times fiatal felnőtteknek szóló havi bestseller-listájára. A szerző eleinte nem értette a hirtelen megnövekedett figyelmet, ám hamar rájött, hogy a BookTok áll a háttérben, hiszen több mint 37 millióan nézték meg a #TheyBothDieAtTheEnd TikTok-videót. 

A BookToknak köszönheti többek között Madeline Miller is könyve felemelkedését, az Akhilleusz dala - erről korábban itt írtunk - ugyanis szintén évekkel később lett igazán népszerű olvasmány, csakúgy, mint E. Lockhart A hazudósok és Taylor Jenkins Reid Evelin hét férje című kötete is.

Ugyanakkor nemcsak a már megjelent könyveknek ad új népszerűséget a BookTok, de

az elsőkötetes szerzők is ezzel az alkalmazással népszerűsítik a köteteiket.

Chole Gong novemberben publikálta első könyvét, a These Violent Delights-t, amelyet a Rómeó és Júlia újraértelmezésének is tekinthetünk. A regény szintén felkerült a New York Times bestseller-listájára. A szerző azonban előre gondolkodott és kihasználta a BookTok adta lehetőségeket, így már a könyv megjelenése előtt reklámozni kezdte a kötetet a saját TikTok-oldalán. Mivel Gongnak több mint 77 ezer követője van az alkalmazáson, így nem csoda, hogy hamar sikeres lett a könyv.

A Guardian cikke szerint a BookTok olykor olyan klasszikusokra is képes újra ráirányítani a figyelmet, mint például Charles Dickenstől a Két város regénye, Emily Brontë-től az Üvöltő szelek vagy Charlotte Brontë-től a Jane Eyre, amelyekből a tizenhat éves Kate Wilson idézett az egyik TikTok-videójában - utóbbi összesen 1,2 milliós megtekintést produkált.

Felhasznált cikkek: PW, Guardian, NBC

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A TikTok egyre nagyobb hatással van a könyvpiacra

Egyre több BookTok videó jelenik meg a közösségi videómegosztó felületen, és ezek már elkezdtek hatni a könyvkiadókra és a bestseller-listákra is.

...

A magyar származású holokauszttúlélő a TikTokon szaval Petőfit

A 97 éves Lily Ebert mára két döntése miatt lett híres. Az egyik az volt, amikor Auschwitzban megfogadta, hogy ha túléli, keresni fogja az alkalmat, hogy mesélhessen a táborban átéltekről. A másik hetven évvel későbbi: a TikTokon kezdett válaszolni a fiatalok kérdéseire. 

...

BookTube – Ilyen a magyar könyves vlogoszféra

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Olvass!
...

Még sosem láttad így Kolozsvárt: Olvass bele Szőcs Géza posztumusz kötetébe!

Minden a kolozsvári hattyúkról szóló verssel kezdődött. 

...

„A rések közé minden puha jóság és minden harsogó / gonosztett helyet présel önmagának” – Olvass bele Nagy Lea verseskötetébe!

Lehet szép a pusztulás? Nagy Lea verseskötetéből kiderül!

...

Milyen lenne a világ, ha tinédzserek vezetnék? Olvass bele a Lázadó ifjúság című thrillerbe!

Semmi nem lehet nehezebb, mint tinédzsernek lenni ebben a világban.

Kiemeltek
...

Krasznahorkai László: Az egész életem egy kísérlet a jóvátételre

Krasznahorkai a The New Yorkernek mesélt hosszú mondatokról, kudarcról, angyalokról és a modern világ problémáiról.

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

Miért volt nagy hatással Harag Anitára Bencsik Orsolya, Raymond Carver vagy éppen Mándy Iván?

...

Ők döntenek a 12. Margó-díjról: bemutatjuk a zsűrit!

Már csak egy hét maradt a nevezésből, ideje belehúzni!