Az auschwitzi tetováló Lale Sokolov igaz történetét mondja el, aki Auschwitz-Birkenau tetoválójaként bárki másnál több borzalmat látott. Találkozott minden fogollyal, hiszen ő karcolta a bőrükbe a számokat, látta Mengelét dönteni a társai sorsáról, ő volt az egyetlen fogoly, aki élve jött ki egy gázkamrából, és azon kevesek közé tartozott, akik a koncentrációs táborban találkoztak szerelmükkel (és későbbi feleségükkel). Sokolov soha nem beszélt minderről, majd a szabadulása után 60 évvel, friss özvegyként összesodorta az élet Heather Morris kezdő íróval, aki elérte, hogy a férfi mesélni kezdjen a traumatikus múltjáról.
Most a Sky/Peacock produkciójában készül tévés feldolgozás a könyvből: Harvey Keitel az idős Lale Sokolovot alakítja majd, fiatalkori énjét pedig Jonah Hauer-King. Heather Morris tanácsadóként vesz részt az adaptációban, amiben őt Melanie Lynskey játssza, írja a Deadline.
Az irodalom nagyon fontos szerepet játszik a holokauszt emlékének megőrzésében. A túlélők visszaemlékezései lehetővé teszik, hogy az utókor is tisztában legyen az elkövetett bűnök és kegyetlenségek mértékével, és hogy megismerje azokat az embereket – nőket, férfiakat, gyerekeket, szülőket, nagyszülőket –, akik a népirtás áldozataivá váltak. Auschwitzban voltak olyanok, akik azért akartak mindenáron túlélni, hogy elmondhassák, mit tettek velük. Mások a felszabadulás után sok évtizedig hallgattak. Az utóbbi években több olyan könyv is megjelent, amelyben túlélők megrázó beszámolóit olvashatjuk. A napokban írtunk Heather Dune Macadam 999 fogoly című könyvéről, amelyből az első tömeges, regisztrált transzport történetét ismerhetjük meg, amely során 999 fiatal, férjezetlen lányt hurcoltak el (olvass bele ITT). Most négy olyan könyvet ajánlunk, amely képet ad arról, mi történt Auschwitzban.
“Lale a koncentrációs táborban töltött idő alatt sok embert próbált megmenteni. A tetoválói munkáért járó extra fejadagját rendszerint szétosztotta mások között. Az életét kockáztatta azért, hogy a falubeli lengyelektől kolbászt és csokoládét vásároljon lopott ékszerekért cserébe. A megszerzett ételt titokban a leginkább rászorulóknak adta. Morris elmondása szerint ennek ellenére nem gondolta azt magáról, hogy bátor lett volna” - írtuk a könyvről szóló cikkünkben, amikor Morris a könyv keletkezéséről is mesélt nekünk: “Amikor leszerződtem a kiadómmal, azt szerették volna, hogy memoárként írjam meg a történetet. Először belementem, de hamar rájöttem, hogy nem szeretem az életrajzi könyvek korlátait. Egy biográfia nem engedte volna meg, hogy Gita annyira a történet részese legyen, amennyire én szerettem volna, ahogy azt sem, hogy játsszak az idősíkokkal – magyarázta akkor, hozzátéve, hogy végül azért döntött a regényforma mellett, mert fontos volt neki, hogy úgy adja át a történetet, ahogy azt Lale elmondta neki.”
Egy újabb találkozás alkalmával a szerző azt is elmondta nekünk, hogyan kezdtek el együtt dolgozni Sokolovval: 2003-ben “ismerkedett meg az akkor nyolcvanas éveiben járó Lale Sokolovval, aki úgy döntött, szeretné megtörni a több évtizedes hallgatást, és beszélni szeretne valakivel az Auschwitzban töltött idejéről, és a feleségével, Gitával való találkozásukról. A forgatókönyvíróként dolgozó szerző ekkor még nem sejtette, mibe csöppen bele, a találkozás előtt szinte alig tudott valamit a holokausztról, hiszen egy új-zélandi apró faluban járt iskolába, ahol a tananyag csak érintőlegesen szólt a második világháborúról. A férfival való megismerkedés és az azt követő három évnyi beszélgetés és kutatás azonban mindent megváltoztatott.”
