Takács Viktória: A gyerekkori emlékek segítettek megtalálni ezt a betlehemi történetet

Takács Viktória: A gyerekkori emlékek segítettek megtalálni ezt a betlehemi történetet

A legnagyobb kihívás, hogy eltaláljam az információ és a mese egyensúlyát - meséli Takács Viktória, akinek immáron a harmadik olyan gyerekkönyve jelent meg, amely régi hagyományokat, népszokásokat mutat be mesés formában. A Betlehemi mese december kiemelt könyve lett a Szívünk rajta programban, ami jó alkalmat adott arra, hogy régi emlékekről és jövőbeni tervekről beszélgessünk.

Ruff Orsolya | 2020. december 10. |
A Betlehemi mese egy olyan hagyományt mutat be, ami a mai gyerekek többsége számára talán kevésbé ismert - melyek voltak azok a pontok, ahol megpróbáltad megragadni, közelebb vinni a gyerekolvasókhoz ezt a régi népszokást?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyerekkoromban járhattam betlehemezni, ezért személyes és mély emlékeim vannak róla. Ezek az emlékek segítettek megtalálni a történetet. Egyébként minden mese egy jóleső merülés a gyerekkoromba, a nagyszüleim közelségébe, egy olyan közegbe, ahol a népszokások természetesen éltek velünk. Persze a saját gyerekeimmel való együttlét is sokat segít abban, hogy rátaláljak a hangra, amin megszólalhat a mese.

Takács Viktória
Betlehemi mese
Scolar, 2020, 21 oldal
-
A Scolarnál ez már a harmadik könyved, amely hazai szokásokat, ünnepeket, hagyományokat mutat be, kimondottan a gyerekekre hangolva. Egy-egy ilyen könyv esetében alkotóként neked mi a fontos: a ráhangolódás vagy inkább az ismeretterjesztés?

A hangsúly a készülődésen, a ráhangolódáson van mindegyik történetemben, és aztán az örömben, hogy részesei lehetünk valami varázslatnak, valaminek, ami nem hétköznapi. A Betlehemi mesében Bence, a főszereplő kisfiú szeretne részt venni a nagyobbak játékában, szeretne részese lenni egy kivételes élménynek. Az, hogy ezen a történeten keresztül megismeri az olvasó, hogy mi ez a misztérium, megkerülhetetlen. Általában a történet első verziója nem tartalmazza a hagyomány információs körítését, csak a fő, érzelmi szálat írom le. Aztán ezt egészítem ki a megfelelő mennyiségű ismerettel. A legnagyobb kihívás, hogy eltaláljam az információ és a mese egyensúlyát. Ennél a korosztálynál nem az a legfontosabb, hogy minél részletesebben megismerjék a népszokást, hanem hogy némi ismeret mellett kialakuljon valami vágyakozás, valami érdeklődés irányába.

Az év vége sok szempontból különleges időszak, hiszen ez a várakozás, az ünnep és a számvetés ideje is - alkotóként hogyan tekintesz vissza 2020-ra, és - ha már beszélhetsz róla - mire számíthatunk tőled 2021-ben?

Tudom, hogy sokan alig várják, hogy vége legyen, de nekem 2020 a tömény öröm és a megérkezés éve volt. Régóta dédelgetett álmaim váltak valóra. Persze egy csomó dolog nem történhetett meg a vírus miatt, a határidőnaplóm, mint oly sok mindenkinek, nekem is tele van kihúzásokkal, de a mérleg abszolút pozitív, amiért hálás vagyok és nagyon bizakodóan várom 2021-et. A Scolar-sorozat folytatódik, két vagy három új kötet várható a hagyományaink témában, valamint illusztrálni fogom Mészöly Ági új történetszálát a Pagonynál, ami a Most én olvasok-sorozatban jelenik majd meg. És hát jó sok történet és terv lapul a füzeteimben, amik csak a megfelelő időzítésre várnak!

Kapcsolódó cikkek
...
Szívünk rajta

Szívünk rajta: Betlehemi mese lett a hónap könyve

A Szívünk rajta havonta mutatja be azokat a gyerek- és ifjúsági könyveket, melyeket a program független zsűrije a legkiemelkedőbbnek talál. December kiemelt könyve egy igazi karácsonyi kötet lett.

...
Szívünk rajta

Mesekedvencek, amelyekben az állatok játsszák a főszerepet

Az év vége az az időszak, amikor már a szülők is sokkal tudatosabban nézik a gyerekkönyveket, mi pedig most nekik akarunk segíteni. Ezúttal a Szívünk rajta könyvei közül válogattunk, és olyan könyveket kerestünk, melyekben az állatok fontos szerepet játszanak.

...
Szívünk rajta

25 fiatal, aki már rajta hagyta kézjegyét a világon

A Lázadó lányok-jelenség óta egyre-másra jelennek meg azok az illusztrált könyvek, amelyek katalógusszerűen mutatják be a példaképeket. A Fiatalok, merészek és lenyűgözőek is erre a receptre épít, mégis kicsit más, mint az eddigiek.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Pogátsa Zoltán: Rá kell jönnünk, hogyan haladjuk meg a kapitalizmust

Litkai Gergely podcastsorozatának novemberi témája a Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című kötet, amiről a szerzővel, Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológussal beszélgettek.

...
Zöld

Legendás, ismeretlen, regényes, sétálós – 10+1 új könyv a 150 éves Budapestről

Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!

...
Zöld

A hagyománytisztelet egy iszonyú gyorsan változó világban öngyilkos stratégia

Az ember vége, a természet esélye című új könyve apropóján Jordán Ferencet népességcsökkentésről, az ember rendmániájáról, visszavadításról, hibás fókuszról és a kötet zavarba ejtő címéről is kérdeztük. Interjú.

ADVENT
...
Könyves Advent

A Baska magyarul beszél egy Benes-dekrétumok elől menekülő család drámájába avat be

A 12 éves Baska József és családja 1947-ben menekült Magyarországra a Beneš-dekrétumok és a kitelepítés elől. Felnőttként megírta, hogy mi történt azon a sorsdöntő téli éjszakán. Olvass bele a kötetbe!

...
Könyves Advent

Egy autista srác természethez írt szerelmes levele

Dara McAnulty magával ragadó, lírai hangvételű könyve, az Egy ifjú természetbúvár naplója a természettel való mély kapcsolatát tárja fel, de olvashatunk benne az aktivista munka és az autista lét mindennapi kihívásairól és örömeiről is. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Rosszul végződő, abszurd és megbocsájtó mesék – 8 prózakötet karácsonyra

Három fiútestvér, három nemzedék, egy zombianyu és megannyi izgalmas sztori. Például családtörténetek és tönkretett szerelmek, metsző irónia és őrült tanmesék. 8 friss magyar prózakötetet ajánlunk.

...
Könyves Advent

Jézus korában is kórházban születtek a kisbabák? Keresd a választ a Bibliai Kisokosban!

Bibliai Kisokos csupa olyan kérdést tesz föl, amelyet minden Biblia iránt vagy napjaink bibliai vonatkozású helyszínei, kultúrtörténeti eseményei iránt érdeklődő gyermek vagy épp felnőtt fejében is megfogalmazódhat. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Mister Morrison állatlexikona megmutatja milyen változatos és gyönyörű az élővilág

A Mágikus állatok iskolája rajongói számára igazi csemege Mister Morrison állatlexikona, melyben minden tudnivalót összeszed az egyes állatokról. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Megható, varázslatos, vicces – 10 karácsonyi gyerekkönyv az adventi hangolódáshoz

Karácsonyhoz közeledve 10 olyan gyerekkönyvet ajánlunk, melyek valamilyen módon kötődnek a kicsik által várva várt ünnephez.  

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

A gyerekek a legfontosabbak a világon! – Maria Montessori tudása ma is érvényes

A Kicsikből NAGYOK sorozat legújabb része az olasz Maria Montessori kivételes életét dolgozta fel a gyerekek számára is fogyasztható módon. 

...
Könyves Advent

Megható, varázslatos, vicces – 10 karácsonyi gyerekkönyv az adventi hangolódáshoz

Karácsonyhoz közeledve 10 olyan gyerekkönyvet ajánlunk, melyek valamilyen módon kötődnek a kicsik által várva várt ünnephez.  

...
Gyerekirodalom

Kiss Ottó versei betegségről, Istenről és szerelemről beszélnek gyermeki bölcsességgel

Kiss Ottó nagysikerű kötetének, a Csillagszedő Máriónak idén, a szerző hatvanadik születésnapja alkalmából jelent meg a folytatása Ég Bolt címen.

Olvass!
...
Beleolvasó

Cserna-Szabó: Összebékülhetnek egy emberen belül ennyire különböző múltak és kultúrák?

A dán Hassan Preisler A barna ember terhe című könyvéhez Cserna-Szabó András írt utószót. Olvasd el!

...
Beleolvasó

Borda Réka: Vesna Lemaic történeteiben nincs olyan, hogy mi és ők, csak mi, emberek

A Szívélyes fogadtatás novelláiból kirajzolódik az idegenségérzet, az akadozó kommunikáció, és a vágy arra, hogy valahogy megtaláljuk a helyünket a világban. Olvasd el az utószót, melyet Borda Réka írt a kötethez.

...
Zöld

Elon Musk gyerekkorában az erőszak része volt a fiatalok oktatásának

A könyv különleges betekintést nyújt Elon Musk sikereinek és kudarcainak történeteibe és soha nem látott közelségből vizsgálja meg, hogy Musk démonjai vajon zálogai-e az innovációnak és a kreativitásnak. Olvass bele!

Polc

Ilyen az első magyar sorozatgyilkos az áldozatok, és nem a Netflix nézőpontjából

...

A "médiasztár pakit" csak addig éltetik, míg ki nem mondja a h-betűs szót

...

A Nobel-díjas Jon Fosse kisregénye tengerbe ejtett, profán evangélium

...

Irene Solà katalán falujában a legnagyobb bánat sem tudja felemészteni a reményt

...