Abban a pillanatban, amikor két felnőtt kimondja, nem folytatják tovább családként, a gyerekek addig stabilnak hitt élete, a mindennapjaikat átszövő biztonsági háló is megremeg. Rigó Kata könyvében egy Barni nevű kisfiú szemszögéből követhetünk végig egy válást, a kötet pedig nem hallgatja el a fájó és traumatikus élethelyzeteket sem, így megjelenik benne az apa elköltözése éppúgy, mint a másik fél (vagy épp saját magunk) hibáztatása. A kötetet Holló Kati kollázstechnikával készült képei illusztrálják; a könyvről ITT írtunk bővebben.
Ma Magyarországon 800 ezer és 1 millió közé tehető az alkoholisták száma, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számításai szerint pedig körülbelül 400 ezer gyerek él olyan családban, ahol az egyik vagy akár mindkét szülő szenvedélybeteg (via Abcúg). Az alkoholizmus még mindig tabu, ezért is szólt akkorát pár éve Elekes Dóra könyve, amelyben egy kislány lényegében egy metaforán keresztül mesél édesanyja alkoholbetegségéről, pontosabban arról, hogy az anyját időről időre elrabolják a palackban lapuló dzsinnek. Elekes Dórát a kötet megírásakor a személyes élményei inspirálták, és interjúnkban a következőket mondta erről: „Egy gyerek amúgy nagyon hamar észreveszi a jeleket: már egy-két korty után látja a változást, sokkal hamarabb, mint egy kívülálló. Az alapélmény ilyenkor az elmagányosodás, a magára hagyatottság, és a szégyen, talán amiatt, hogy tabu az egész.”
A kisgyerek alapélménye, hogy az anyukája és az apukája erős, segít és mindent megold. De mi történik akkor, ha ez a szülő elesetté válik, ha ő maga szorul segítségre és esetleg már a saját életét sem tudja megoldani? Tóth Krisztina mesekönyve egy gyerek szemszögéből mutatja meg, mi történik, ha az édesanya rákos lesz. Az Anyát megoperálták abban segíthet, hogy a félelmetesnek tűnő betegségeket se kezeljük tabuként, igenis beszéljünk róluk, és engedjük meg, hogy a gyerekeknek is legyenek kérdéseik. A könyvet Hitka Viktória illusztrálta, aki korábbi interjúnkban ezt mesélte a kötet képeiről: „Mindegy, hogy gyerekkorban vagy felnőttként, minden helyzetben sokat segít, ha látunk valamit, ami hasonló, amikor azt érezhetjük, hogy ezt ismerem. Nem vagyok egyedül, nem csak nekem rossz, vagy éppen jó. Alapvető volt nekem, hogy lerajzolom például az operáció után képet. Meg sem fordult a fejemben, hogy készülhet egy ilyen könyv enélkül, mert pont ez a lényeg, hogy ne kerülgessük, hanem beszélgessünk róla.”
