Vivien egyszerű fiatal lány. Szexmunkás. Nem szeretett tanulni, a szülei nem támogatták semmiben, érettségi után nem talált munkát. Naivan jelentkezett egy masszázsszalon hirdetésére („Masszázsmunka azonnali kezdéssel!”), ami még akkor sem volt gyanús számára, amikor arra a kérdésére, hogy szexmentes munka-e, nem kapott választ. Vivi a „kevés munka – sok pénz” reményében elkezd dolgozni, és nem sejti, milyen nehéz hat év vár rá. Ez a könyv az ő története, hogyan lesz fiatal lányként, néhány év alatt kiégett, alkoholista, drogfüggő, testileg-lelkileg-mentálisan kiszolgáltatott „munkás” – saját döntése miatt (olvasd el a regény egy érszletét).
„Részben valós eseményeken alapuló” lélektani regényt tartunk a kezünkben: a történések belül zajlanak, a lélek mély bugyraiban. Belső nézőpontból látunk mindent, Vivien elbeszélésén keresztül.
Az olvasó sokszorosan különböző szerepekbe kerül egyszerre: sajnálja a fiatal lányt, együttérez vele, ugyanakkor vagy előítéletesen, vagy távolsággal kezeli az egész témát, azt, amiről még mindig finomkodva beszélünk. Ugyanakkor „kukkol”, bepillantást nyer valamibe, amibe a valóságban nincs lehetősége, amivel az emberek többsége csak gondolatban „játszik el”, vagy az interneten nézi. Egy fiatal lány történetén keresztül végigmehetünk egy tőlünk nagyon távol lévő, ismeretlen úton, mi tét nélkül tehetjük ezt, az olvasás aktusában.
A szerző döbbenetes őszinteséggel vezet végig minket egy ember kiégésének történetén, a hús és a lélek legmélyére hatolva. Nem finomkodik, szemérmetlenül részletesen tárja elénk, mi zajlik egy erotikusmasszázs-szalonban, szexmunkás és ügyfél között. Ez azonban csak illusztráció. A szerzői intenció ennél sokkal több.
Megmutatni egy fiatal lány életének néhány évét, hat évet mindössze, honnan indult, hová jutott, és miért, milyen okok vezettek oda. Megmutatni, hogy egy tiszta lelkű, naiv, éretlen „kislányt” hova sodorhat a bizonytalanság, a pénzhiány, a munkakeresés kudarca, a perspektíva hiánya és a szülői közöny. A szerző itt boncmester, a lelket teszi boncasztalra, szétszedi, analizálja, hogy utána összerakja, és megmutasson nekünk valamit. Rólunk. Emberekről. Nőkről, férfiakról.
A férfiak vágytárgyának lenni, egy gátlásos fiatal lány számára, először kaland, izgalom, önbizalom-növelő erő. De csak a legelején.
Az ügyfelek futószalagon követik egymást, a munka monoton és lélekölő, akkor is, ha két test között zajlik, a legintimebb módon. A „munkás” itt is termelőmunkát végez, proletár, aki „gyárban” dolgozik, melyben a teste az eszköz, a tárgy. Ám ezzel párhuzamosan a lélekre is hatással van, és ezért még lélekölőbb, mint egy valódi gyárban dolgozni, a futószalag mellett.
A kedves ügyfeleken kívül van mindenféle más férfi is, az elvárásoknak, az ingerküszöbnek csak a „munkás” gyomra és lelke szab határt, mert nagyon ritkán muszáj határt szabnia, akkor is, ha a lány attól fél, hogy elveszíti a megélhetését. A részletes jelenetek megmutatásában a szerző szabadszájú, szándékosan, minek finomkodjon, hisz a szalonban megrendelő és munkás között nincsenek érzelmek, és a férfiak zöme felnőttfilmes kliséket kér és vár el.
Vivien kaland, izgalom és undor határán egyensúlyozva, saját magával is folyamatosan megküzdve, a társadalmi reakcióktól való félelemben halad a maga útján, ám egyre lejjebb. A magas fizetés nem segít, nem tud félretenni pénzt, és az egyre nehezebb napokat már csak alkohollal és droggal tudja elviselni, a lélek kiabálását csak ezek tudják elcsitítani. A legjobb barátnő, Gitta sem jár szerencsével: nagy reményekkel, álmokkal, aktfotózásokkal, menedzser szeretővel, nagy lábon élve próbál kitörni az itthoni középszerűségből Angliában, végül egy tescós szatyorral repül haza, és a rehabon köt ki.
Nagy kérdés, ki lehet-e szállni a szexiparból, és ha igen, hogyan…
Az ügyfelek előtt megjátszott öröm hazugsága további hazugságokat generál, és Vivien már nem tudja, kicsoda valójában: hol van a szalonbeli Viki és a való életbeli Vivi határa, ki ő, mennyire van jelen az életében, miért nincs párkapcsolata, neki, aki naponta férfiak sokaságát elégíti ki. Azt érzi, hatalma van a férfiak fölött, a szalon szobáiban az ő játékszere mindegyik, valójában azonban egy-egy tételek csupán az Excel-táblában, a hatezer-négyszáz sor között, akikkel az együttlét tömény hazugság, verbálisan és testileg is.
Ugyanis a férfi is tárgy ebben a gyárban: „mindegyik, tesztoszterontól fűtött, kielégületlen férfitest egy-egy új munkadarab volt, amin a tudásomat csiszolhattam”. Ugyanolyan tárgy, mint az odakészített papírtörlő és a lecserélt „összemaszatolt” lepedő, illetve a kötelező gépies „Egészségedre!” záróformula. A teremtés koronái ebben a helyzetben ugyanúgy pornográf kellékek csupán, hisz személytelenek, felcserélhetőek, csak a testük van jelen, és nem is akarnak ennél többet, néhány kivételtől eltekintve, akik viszont csak a magányukat oldanák.
A lány megjátszott öröme pedig kizárólag az általa kiszolgált férfiak öröméről szól, a saját testi öröméről szinte semmit nem tudott meg az évek alatt.
A lelki csupaszság érzésétől nem tudott szabadulni, az utcán sétálva sem. Olyan munkát végez, amit a társadalom megbélyegez, amiről NEM lehet beszélni, amit titkolni kell otthon, az osztálytalálkozón, a legjobb barátok elől. Folyton feltette magának a kérdést, hogy a szexmasszőr „kurva-e”, hisz nem tesz meg „mindent”; próbálta elhitetni magával, hogy nem a pénzért csinálja, és hogy a munkájával „segít” a magányos férfiaknak. De a lelkiismerete hangját már elhallgattatta rég.
Fiatal teste pár év alatt elhasználódott, rongyként érzi magát, testileg-lelkileg kifacsarva.
Vivi, ahogy a legtöbb nő, vágyik valamire, ami elemi módon tiszta, őszinte, figyelemre, szeretetre, elfogadásra, de semmilyen eszköze nincs arra, hogyan tudna kilépni abból az ördögi körből, amibe hat éve bekerült. Vágyálmokat sző, hogy elkezd félretenni, vesz egy kis lakást, nyelvet tanul, lediplomázik, de ezek megmaradnak az álmok szintjén. És az egyetlen fiú, akibe beleszeret, szinte semmi mást nem lát belőle, csak egy alkoholistát/drogost. Kiégve, testileg-lelkileg kifosztva egyre mélyebbre halad a függőségekben, míg meghallja Vincent hangját, az egyetlen férfiét, aki nemcsak „munkást” lát benne, hanem az embert is, és segítséget nyújtana („Több van benned ennél, Vivien”).
Amikor a folyamatos marihuánaszag miatt a lány elveszíti az albérletét, végleg kicsúszik a lába alól a talaj, elfogadni készül a férfi ajánlatát. Ebben a helyzetben, teljesen légüres térbe kerülve, nagyon hamar kénytelen felnőni, valóban megkeresni önmagát, reflektálni arra, ahova jutott, és amiért, és megoldásokat keresni. Vincent ajánlata a legkézenfekvőbb megoldásnak tűnik, ám a „hogyan tovább”-ot ránk bízza a szerző.
Vivi a történet végére, teljesen kiégve, mégis eljut valahova: elengedve a szégyent, a tiszta lelkiismeretig, önmagát objektíven látva. Nincs happy end a könyv végén, hisz ezek a történetek ritkán végződnek azzal.
Sok nőben ott van Vivien (minden szerepével együtt), sok nőben megvan az a szuperképesség, amitől elolvadnak a férfiak, kérdés, mire használják ezt. Kölcsönös, jól működő szeretetkapcsolatban élve, valódi önismereti utat bejárva, akár mi is feltehetnénk otthon a szalonbeli kérdést: „Van valamilyen különleges kívánságod?” És hát, tegyük a szívünkre a kezünket, „vétkezhetünk” „gondolattal, szóval, cselekedettel”, de „mulasztással” is… Fontos átgondolni ezt, mielőtt elítélnénk Vivient és a többi lányt…
A férfi olvasó pedig ugyanúgy önismereti tükröt kap, és átgondolhatja, hol van ő ebben a nagy egészben: elmegy egy szalonba (esetleg máshova), vagy az interneten kukkol csendes magányában, titokban, és/vagy fantáziál ezekről? És hát ezzel hogyan számol el otthon (elszámol-e), illetve ennél sokkal fontosabb, hogyan számol el önmagával, legeslegbelül. Őszinte tud-e lenni ott legbelül, vagy elhitet magával bármilyen hazugságot, és folytatja az álszent életét?
A szerző bátor könyvet írt. Bátor olvasóknak. Akik tudnak reflektálni arra, vannak-e előítéleteik, és ha igen, le tudják-e tenni ezeket, az olvasás idejére, és/vagy utána, és ezzel dolgozni, ezen gondolkodni, reflektálni rá. De ehhez nekünk, olvasóknak is le kell merülnünk olyan mélyre, ahova a szerző vinni akar, hagyni magunkat lemerülni.
Sok mindent megértettem ebből a könyvből magamról, magunkról, az emberekről. Számomra szép és megindító a szerző utószava, amiben azt jelzi, a könyv egyfajta terápia, tükör, segítő szándékkal íródott valakinek, arra, hogy felépüljön, felálljon, kiszálljon. Azt mutatja nekem, hogy mindig az embert lássuk, egészében, egész történetével együtt, ne csak a „munkáját”. Megértettem, hány Barbi Mara Zsani Kira Malayka Viki Kira megy el mellettünk nap mint nap, és nem tudunk róluk semmit. És szerencsések vagyunk, hogy dönthetünk, érettségi után milyen munkát vállaljunk, ha választhatunk a munkák között. Hogy ne csukjuk be a szemünket, még ha nem is sejtettük, hogy az Operához közel van egy masszázsszalon, ahol a „különleges vendégek” „különleges kényeztetést” kapnak.
Ne ítéljük el azt a nőt, aki szexmunkásként dolgozik, és azt a férfit sem, aki felkeresi őt, és fizet a szolgáltatásért, hisz a dolgok ennél sokkal bonyolultabbak – de az is lehet, hogy végtelenül egyszerűek, ha értjük a nagy egészet. Magunkat, a működésünket. A másikat, a működését. És merjünk elindulni egy rögösebb, nehezebb úton, akkor is, ha a könnyebb út nyílik meg először, és biztosan könnyebb rajta járni. Akkor is keressük meg a nehezebbiket…
