Használt könyvek eladása – az életben tartott irodalom

Használt könyvek eladása – az életben tartott irodalom

Vannak bizonyos időtálló értékek, melyek életben tartása nem csupán opció, hanem egy közös feladat. Ilyen értéknek számítanak a könyvek is, illetve az általuk testet öltő különféle művek. A könyvnyomtatás és kiadás, illetve a szövegalkotás évszázados hagyományait ápolni és őrizni kell.

Promóció |

A különféle írásos emlékek évezredes múltra tekintenek vissza. Sokszor még nem is beszélhetünk konkrét betűkről vagy egy jól körülhatárolható nyelvről, ezek a dokumentumok mégis képesek voltak fennmaradni. A modern korban persze egész más értéket képviselnek, mint hajdanán, hiszen akkor még gyakorlati szerepük is nagyobb volt. Hasznos feljegyzések, a mindennapi élethez szükséges tudnivalók dokumentációja vagy épp hivatalos dokumentumok is felbukkantak már az egészen ősi időktől kezdve is.

Idővel aztán a nyelvek fejlődésével és az írás képességének terjedésével megjelentek az irodalmi és tudományos munkák is, melyek elsődleges célja a szórakoztatás és ismeretterjesztés volt. A számtalan gondolatot, történetet és tudást azonban muszáj volt kézzelfogható formába önteni. Ezt a formát a könyvnyomtatás hozta el, mely az emberiség kultúrájának legjelentősebb mérföldköve. Innentől ugyanis az utókor számára is konzerválható formában jelenhettek meg a különböző munkák.

-

A könyvek diadalútja pedig a mai napig is tart, ahogy az irodalom is képes lépést tartani a nagy elődökkel. Mára persze a legkülönfélébb témákban és formákban jelennek meg könyvek, a kereslet ugyanakkor továbbra is hatalmas. Az évszázadok során lényegében egy teljes iparág épület a könyvek írására, nyomtatására és kiadására. A kultúra továbbhagyományozásának szempontjából azonban nem csak az új, hanem a használt könyvek is fontosak. Épp ezért a használt könyvek eladása legalább olyan fontos, mint új társaik értékesítése.

Kincsek a múltból

A könyvek értékének meghatározása több irányvonal mentén is megtehető, legyen az szubjektív vagy objektív. Utóbbi szempontból nyilván a kereskedelmi ár a fő mérvadó, akár új, akár használt könyvekről van szó. Az így megszabott ár szintén számos tényező eredménye, melynek utánaszámolva vélhetően mindenki azonos eredményre jut. A szubjektív szempont ettől jóval szentimentálisabb alapokon nyugszik, vonatkozzon az a könyvre vagy akár személyes preferenciákra.

Egy könyv valódi értéke ugyanis belülről fakad, az igazi élményt a benne leírtak tartogatják. Persze sokak számára utánozhatatlan élmény egy új könyv felnyitása, a tinta és a lapok illata és a külcsín nyújtotta esztétikai élmény. A belső érték azonban akkor sem vész el, ha a könyv már kopott, itt-ott szakadt vagy épp foltos. Épp ezért a használt könyvek eladása sem arra támaszkodik, hogy hibátlan állapotú, olvasatlan könyveket adjon tovább.

A legértékesebb kiadványok jellemzően rég elmúlt korok termékei, így a legnagyobb kincsek az antikvitások között találhatók. Rég nem elérhető kiadások, dedikált vagy különleges példányok és még sorolhatnánk. A múlt kötetei az elmúlt korok lenyomatai. Az antikváriumokban pedig tömegével sorakoznak az ilyen és ehhez hasonló könyvek. A használt könyvek eladása mára azonban nem csak az ilyen üzletekre korlátozódik, hanem kihasználja az online tér előnyeit is.

Hirdetések az élmények felé

A használt könyvek eladása nem ok nélkül helyeződött át részben a világhálóra. Az ugyanis egy olyan platformot nyújt, ahol átláthatóan, rendszerezetten és mindenki számára hozzáférhetően gyűjthetők egy helyre a továbbadni kívánt könyvek. Természetesen a nagyobb üzletláncok is foglalkoznak használt könyv eladással, mely opció a webshopokon is feltűnik, illetve néhány antikvárium is üzemeltet online üzletet. Emellett azonban a magánszemélyek közötti kereskedelem is népszerű, mely a hirdetőoldalakhoz kötődik.

Az internetes hirdetőoldalakra bárki tölthet fel ugyanis hirdetéseket, szinte bármilyen kategóriában. A használt könyvek eladása pedig ezeken a platformokon is virágzik. Teljes kollekciók, könyvtárnyi gyűjtemények, vagy épp különálló példányok egyaránt megtalálhatók a hirdetések között. Így az igazi ínyencektől az egyszeri olvasókig bárki találhat számára tetsző könyvet és elmerülhet az általa nyújtott élményben. A hirdetések emellett akár könyvmentő célt is szolgálhatnak.

Sokszor előfordul, hogy valakire egy örökségből vagy más forrásból rászakad egy nagyobb adag könyv, melyet helyhiány vagy más miatt nem kíván megtartani. A hirdetőoldalak által kínált lehetőségek erre is megoldást nyújtanak, hiszen ilyen esetekben is könnyen és gyorsan továbbadhatók a könyvek. Ami valaki számára értéktelen, az mások számára ugyanúgy lehet érték. A használt könyvek eladása pedig részben éppen ezt a hozzáállást kívánja erősíteni, akár online, akár a fizikai üzletekben.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Hírek
...

„Éreztem a fájdalmat, és felkiáltottam": Salman Rushdie felidézte az ellene elkövetett merényletet

...

Magyarul is megjelenik Virginia Evans Women’s Prize-díjas kötete

...

10-ből 9 bestseller Angliában nőgyilkosságról szól

...

Készül az AI Odüsszeia és Elon Musk rendezi

...

Apa-fiú kapcsolatról ír memoárt Haruki Murakami

...

Ősszel érkezik magyarul Paul Auster feleségének memoárja

Olvass!
...

Se a Krisztus, se nagyapa testét nem lehet kimosni a rákból – Olvass bele Szekrényes Miklós kötetébe!

Felnőni nem egyszerű, főleg azért, mert sokszor bántóan hétköznapi dolgokkal kell szembenézni. 

...

„A barátnőd, a cimborád, a nőd vagy bármi, amit csak szeretnél”: Olvass bele Frida Kahlo szerelmes leveleibe!

Magyarul először olvasható válogatás a festőművész szerelmes leveleiből.

...

„Könnyebb skizofrénnek lenni és halottakkal beszélgetni, mint szembenézni a magánnyal” – Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

Benned is felerősödnek a zajok, ha lehalkul a külvilág? Olvass bele Ijjas Flóra regényébe!

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!

A megszállottságát magaménak éreztem – Bánki Benivel Krasznahorkai és a Z generáció kapcsolatáról

A megszállottságát magaménak éreztem – Bánki Benivel Krasznahorkai és a Z generáció kapcsolatáról

Hogyan lép be egy folyamatos stimulációhoz szokott generáció a Krasznahorkai-univerzumba?

Szerzőink

chk
chk

Így készült a Krasznahorkai-kiadvány: A Sátántangó egy egész univerzum

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Esterházy Márton: Péterrel jó volt együtt játszani, nagyon értette a futballt