Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

Egésznapos programsorozat Krasznahorkai László nemzetközi műfordítóival a Három Hollóban.

Szabolcsi Alexander | 2026. szeptember 25. |

Őszi Dunafeszt műfordítókkal a Három Hollóban című rendezvényt szervez a Magyar Műfordítók Egyesülete, a Bázis Egyesület és a Magyar Lettre Internationale, amely Krasznahorkai László köteteit helyezi középpontba.

Többek között jelen lesz az író holland, szerb, horvát, észt, bolgár, cseh, szlovák, lengyel és német fordítója is.

Az est fő témái az irodalmi Nobel-díjas szerző köteteinek fordíthatósága és nehézségei, a nyelveken keresztül megmutatkozó változatai, illetve bemutatják a Duna-antológia legújabb számát, és egy beszélgetés is várható Enyedi Ildikó filmrendezővel. Középpontba kerül majd a Sátántangó is.

Az est során közreműködik Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője, Wilhelm Droste német irodalmár és a Három Holló vezetője, és Deczki Sarolta irodalomtörténész, kritikus. 

Ezenkívül várható még egy close reading fordítói műhely egyetemisták számára, ahol fordítók segítenek majd egy-egy szöveg vizsgálatában, és fellép Rajsli Emese, az újvidéki Forum Könyvkiadó tran(S)akció műfordítás-sorozatának szerkesztője is.

Az estét egy beszélgetés zárja az Oscar-díjra jelölt Csendes barát című film rendezőjével, Enyedi Ildikóval. 

Fotó: Szépirodalmi Folyóirat

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

Az író nem tudta elhinni, hogy mi is történik.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Hírek
...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért

...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Britpop, halászsapka, csíkos melegítő és egy felcsavart erősítő. Így hódította meg az Oasis a világot. 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak.