Országszerte tíz helyszínen találkozhatsz már a Bookline könyvcserepontjaival

Országszerte tíz helyszínen találkozhatsz már a Bookline könyvcserepontjaival

Könyves Magazin |

A Bookline 2021-ben indította el könyvcsereprogramját, a Lapozót, aminek segítségével a könyvkereskedő elősegíti az olvasás élményének megosztását és nem utolsósorban a már nem használt kötetek újrahasznosítását. A Bookline Lapozók először Budapesten jelentek meg, de a pozitív fogadtatásnak köszönhetően idén már hét megyében, tíz helyszínen, többek között Győrben, Pécsen, Szegeden, valamint Debrecenben is találkozhatsz velük.

A könyvcsereprogram kiemelt szerepet játszik a Bookline olvasásnépszerűsítő stratégiájában, ugyanakkor környezeti szempontból is fontos, hogy a – helyhiány, költözés vagy egyéb okok miatt – feleslegessé vált kötetek fenntartható körforgásba kerüljenek, és az állandó csere révén új otthonra és új olvasókra találjanak.

2022-ben a Bookline hét megyében, tíz helyszínen bővítette könyvcserepontjai számát. Budapesten a Margitszigeten található Kristály Színtéren, a Kopaszi-gáton, valamint az ELTE Múzeum körúti kampuszánál találhatók Lapozók, a fővároson kívül pedig Győrben, Pécsen, Debrecenben, Szombathelyen, valamint Miskolcon, Szegeden és Gárdonyban oszthatják meg könyveiket a cserepontokhoz ellátogató olvasók.

„Magyarországon minden évben közel 13 000 könyvet adnak ki, s több mint 25 millió példány talál gazdára, a megvásárolt köteteket azonban sok esetben csak egyszer olvassák el, majd nem veszik elő többé. Ezeket, valamint a rég nem forgatott olvasmányokat várjuk a tíz könyvcserepontra. Örömünkre szolgál, hogy az olvasók országszerte pozitívan fogadták a kezdeményezést, ezt jól mutatja, hogy becsléseink szerint eddig több mint 10 000 könyv talált új gazdára, amelyek mindegyike egy még ismeretlen világba repítheti az olvasókat” – nyilatkozta Sándor Gabriella, Libri-Bookline marketing és kommunikációs igazgatója.

A kezdeményezők abban bíznak, hogy a Lapozók olyan közösségi helyekké válnak a városok életében, ahol az olvasók találkoznak, könyvélményeikkel pedig inspirálhatják egymást. A könyvcserepontok hosszú távú fenntartása érdekében pedig az olvasóknak annyit kell tenniük, hogy minden kiválasztott és hazavitt kötet helyére betesznek egy már kiolvasott példányt a saját könyvtárukból.

A Lapozók listáját ezen az oldalon találjátok.

(x)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ezeknél a kutyakönyvtáraknál nincs ma kedvesebb dolog

Amerikában egyre többen hoznak létre ingyenes „könyvtárat” kutyáknak, ahonnan nem könyvet, hanem botokat lehet kölcsönözni.

...

Egy amerikai férfi 75 év után vitt vissza a könyvtárba egy könyvet

Egy amerikai férfi még 1947-ben kölcsönzött ki egy Hitlerről szóló könyvet, most juttatta vissza a helyi könyvtárba.

...

A gyöngyösi könyvtárosok rappelve ajánlják Cervantest és Ferrantét

Január elején az orosz irodalomról szóló videójukkal keltett feltűnést a Könyvtári Hírmondó, most pedig itt a folytatás az olasz és a spanyol irodalomról.

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Természetesen olvasok
...

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

...

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

...

A gyereknevelésnek nem szükségszerű velejárója a kiabálás – így előzd meg

...

Az AI-nak már most gazdagabb a szókincse a magasan képzett emberekénél

...

Ez a könyv bebizonyítja, hogy a szívből jövő nevetéstől leszünk igazán boldogok

...

Vajon megváltoztatja-e az embert, ha napi kapcsolatban van a halállal?

...

3 könyv szülőknek, amit érdemes előjegyezni szeptemberben

...

Most éppen naponta ennyi lépést kell tenned a tudósok szerint az egészségedért + 3 könyv

...

A fantáziád segít a legtöbbet az ökológiai válság ellen - Olvass bele a Világelejébe!

Hírek
...

Magyarul is megjelenik Virginia Evans Women’s Prize-díjas kötete

...

10-ből 9 bestseller Angliában nőgyilkosságról szól

...

Készül az AI Odüsszeia és Elon Musk rendezi

...

Apa-fiú kapcsolatról ír memoárt Haruki Murakami

...

Ősszel érkezik magyarul Paul Auster feleségének memoárja

...

Vér és csont gyermekei: A szerző nem kíváncsi a fantasy regényéből készült filmre

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hogyan kapcsolódik össze egyház, politika és személyes sors? Hodász Andrással beszélgettünk legújabb könyve kapcsán. 

SZÓRAKOZÁS
...

Ezeket a műsorokat néztek legtöbben a Netflixen 2026 első felében

A Bridgerton és a Nyáron a párom is sok millió nézőt láncolt a képernyő elé.

...

Odüsszeia-kritika: Nolan megpróbálta a lehetetlent, és részben sikerrel járt

Eltűntek az istenek és elfogytak a szavak.

...

Tarr Béla születésnapja alkalmából levetítik a tévében a Sátántangót – reklám nélkül

A Sátántangó teljes egészében látható lesz most vasárnap.