Andrzej Sapkowski, a Vaják-sorozat szerzője a lengyelországi Copernicon fesztiválon megerősítette, hogy a fantasy széria folytatást kap, és már dolgozik az újabb köteten.
A szerző azt is elárulta, hogy reményei szerint 2027 végére kész lesz a kézirattal.
Az előző kötet, a Ríviai Geralt fiatalkoráról szóló Hollók válaszútja 2024 végén jelent meg Lengyelországban, majd 2025-ben világszerte a kezükbe vehették a rajongók.
Ha Sapkowski tartja a 2027-es határidőt, az új könyv várhatóan 2028-ban jelenhet meg Lengyelországban, a nemzetközi kiadásra pedig 2029-ben kerülhet sor.
Ez a Vaják-sorozat történetében szokatlanul gyors ütem lenne, hiszen az is előfordult már, hogy több mint 10 év telt el egy-egy kötet megjelenése között.
Titok, hogy miről fog szólni
Arról, hogy az új kötet miről szól, Sapkowski nem árult el részleteket, de elutasította azt a rajongói feltételezést, miszerint az új történetek más szereplők köré épülhetnének. Azt sem tisztázta, hogy a könyv a Hollók válaszútja folytatása lesz-e, áthidalva az időszakot Ríviai Geralt korai kalandjai és Az utolsó kívánság elbeszélései között, vagy egy teljesen más életszakaszt mutat majd be.
Addig is, a rajongóknak be kell érniük az illusztrált Vaják - Az utolsó kívánság című kötettel, ami Mikaël Bourgouin képeinek köszönhetően egy teljesen új vizuális világot ad a sorozatnak, illetve a Vaják-regények adaptációival a Netflixen. A negyedik évad tavaly októberben került képernyőre, és már készül az ötödik is.
Az eredeti Vaják-sorozat hét kötetből áll, amelynek az utolsó része, A tó úrnője 1999-ben jelent meg. Később a szerző úgy döntött, hogy folytatja a történetet, így 2013-ban publikálta a Viharidőt, ami többnyire az első könyvek idejében játszódik. A tavaly magyarul is megjelent új kötet, a Hollók válaszútja (itt beleolvashatsz) Geralt fiatalkoráról szól.
A világszerte ismert sorozatot több mint 40 nyelvre lefordították és 30 milliónál is több példányt adtak el belőle azóta, hogy a történetfolyam 1986-ban egy novellával elindult.
Nyitókép: Tudum / Netflix