A világháború korszakának történései még a felnőttek számára is nehezen befogadható, felfoghatatlanul kegyetlen események. De hogyan lehet mindezt megmutatni a gyerekeknek? Zágoni Balázs már korábban is írt ifjúsági regényt történelmi témáról (a Szamos-parti Hollywood a kolozsvári filmgyártás kezdeteivel és az első világháború történéseivel foglalkozott. A könyvről itt írtunk.), most azonban egy sokkal rizikósabb, nehezebben feldolgozható időszak történései közé kalauzol. (A regénybe itt bele is olvashatsz)
A csillag és a százados középpontjában két jóbarát, Dávid és Péter áll, előbbi zsidó, utóbbi nem – az ő kapcsolatuk alakulása az egyik legfontosabb szál, miközben a regény Dávid és családjának menekülését, bujkálását, a csillagos házakat, a nyilasok kiszámíthatatlan és kegyetlen zaklatásait is bemutatja. A 12 év körüli korosztályhoz szóló regény plasztikusan ábrázolja az időszakot, két olyan főhőst teremt, akikkel könnyű azonosulni. Nem szépíti az eseményeket, de a kegyetlenkedéseknél sokkal jobban érdekli a korszak átélőinek lélektana, legyen szó akár a folyamatosan menekülő, egyre fáradtabb és csüggedtebb Dávidról, együttérző barátjáról vagy egy házmesterről, aki kíméletlenül üldözi a zsidókat. A szerzőt a háttérkutatásokról, a megrázó jelenetekről, és arról is kérdeztük, mit lehetne tenni, hogy többet olvassanak a gyerekek.
Nem ez az első olyan regényed, melyben egy történelmi utazásra invitálod a gyerekeket. Ezúttal miért éppen erre a korszakra esett a választásod? Íróként kihívásnak érezted ezt a témát?
Véletlenül találtam meg Ocskay Lászlót. Budapesti utaim alkalmával többször laktam az Abonyi utcában, és a Radnóti Gimnázium előtt sétálva észrevettem az ő emléktábláit. Kettő is van belőlük. Fogalmam sem volt, hogy ki az az Ocskay László, ezért utánaolvastam. Előbb úgy volt, hogy ebből csak egy mese lesz, kisebb gyerekeknek. Tudom, elég furcsa második világháborús történetből mesét írni, de egy ember, aki hősiesen viselkedett, életveszélyben lévőket mentett, a saját élete kockáztatatva, jó karakternek tűnt. Aztán mondta Dóka Péter, a szerkesztőm, hogy ebből szerinte ifjúsági regényt kéne írni. És az egyik érv, amit felhozott, épp ez volt, hogy már írtam történelmi ifjúsági regényt, a második pedig az, hogy erdélyi magyarként tudom mit jelent a diszkrimináció, van miből merítenem.
Ennek az időszaknak az őrültségét, kegyetlenségét még egy felnőtt is nehezen tudja feldolgozni. Nem félsz, hogy megakad a gyerekek torkán?
Nem. Valóban kihívásnak érzem azt, hogy nehéz kérdésekről írjak fiataloknak. És általánosságan úgy látom, hogy a második világháború és magyar vészkorszak története sokkal gyakrabban akad meg a felnőttek torkán, mint a fiatalokén.
Mennyiben más egy kiskamasznak mesélni, mint egy felnőttnek? Van szerinted olyan téma, mely előbbieknek tabu?
Létezik a kegyetlenségnek egy olyan szintje, és egy olyan naturalista bemutatása, ami szerintem nem elfogadható.
Felnőttek között is vannak, akik azt mondják erre, hogy ebből nem kérek. És joguk van hozzá. Nem is az volt a célom, hogy ezt bemutassam, sokkal inkább azt szerettem volna megjeleníteni, hogy milyen döntéseket hoznak, hozhatnak emberek, fiatalok és felnőttek, amikor ilyen éles élethelyzetekbe kerülnek, mint amilyeneket a világháború produkált.
Kifejezett célod volt, hogy a fiatal olvasók azonosulni tudjanak a zsidó származású főhőssel, Dáviddal? Bele kell, hogy bújjanak a bőrébe ahhoz, hogy megismerjék az 1944-45-ös évek borzalmas világát?
Igen, Dáviddal, de a keresztény családban született Péterrel is. Nemcsak az volt fontos, hogy Dávid milyen döntéseket hoz, hanem Péter, akinek elvileg nincs mitől félnie,
mennyire mer szolidáris lenni, mennyire tud jó barát maradni akkor, amikor az állam, és a társadalom meghatározó része a zsidó lakosság ellen fordul.
Több, kifejezetten megrázó jelenet is van a könyvben. Melyiket volt a legnehezebb megírni és miért?
Nem a veszélyeseket és különösen izgalmasokat volt nehéz megírni, hanem a fásultságot. Azt, amikor Dávid egyszerűen belefárad az egészbe. Amikor jobban szeretné, ha elvinnék őt és a családját is a nyilasok, mert a bujkálás, a folyamatos rettegés sokkal kimerítőbb.
Volt-e olyan pillanat, amikor úgy érezted, hogy ez túl sok, nem tudod megírni a regényt? Érzelmileg mennyire viselt meg a történet felépítése és ennek a véres időszaknak a tanulmányozása?
Volt egy időszak, az egy éves kutatás elején, amikor minden nap túlélők visszaemlékezéseit olvastam, párhuzamosan pedig szépirodalom gyanánt Zoltán Gábor Orgiáját. Ez 2022 karácsonya környékén történt. Akkor többször is azt gondoltam, hogy nagyon nagy marha vagyok, hogy ezzel kínozom magam, amikor senki nem kényszerített rá. De aztán azt is gondoltam, ha nehéz is, végig kell menni ezen az úton. És nem csak az áldozatok miatt. Nekem is sokkal jobb lesz, ha végigmegyek, mint ha visszafordulok.
A könyvet tudtommal történészek is lektorálták és te is nagyon sok kutatómunkát végeztél. Milyen dokumentumokból dolgoztál? Bejártál esetleg helyszíneket is? Mennyire törekedtél arra, hogy az alapvetően fiktív történetet valós keretek közé helyezd?
Közel 400 visszaemlékezést olvastam el. Könyv hosszúságúakat is, de sok rövidebbet is, például a www.csillagoshazak.hu oldalról. Ezen kívül Zeitler Ádám volt a segítségemre a zsidó vallási kérdésekben, és Gáspár Zsuzsa, aki maga is holokauszttúlélő, nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy az asszimilált a zsidó családi miliő hiteles legyen a regényben. Amúgy szeretem bejárni a helyszíneket, a ma már nem létező 46-os villamos vonalát is végigjártam, amely a regényben fontos szerephez jut. Ha nem járom be, kitalálhatok dolgokat, de például nem fogom tudni, hogy ott egy helyen mindig fúj a szél, vagy hogy egy adott pontról látszik valami, amit nem is sejtettem volna. Azt hiszem ezek adnak egyfajta hitelességet az egésznek. Az írói fantázia sokszor nem ahhoz kell, hogy kitaláljak új dolgokat, hanem ahhoz, hogy a megtapasztaltakat jól tudjam összekötni.
A történelmi események bemutatása mellett az is fontos, hogyan hatnak ezek a társadalomra, az ember magánszférájára, a családra. Nemcsak Dávid, hanem a szülei is nagyon plasztikusan ábrázolt figurák. Az anya jelenti a fiú számára a legfőbb biztonságot ebben a könyvben. Mi lett volna, ha elveszíti őt?
Mikor Dávid anyját másodszor viszik el a nyilasok, de haza tud szökni az óbudai téglagyárból, akkor Dávid durcásan, és magától értetődően jelenti ki, hogy:
„Te Anya vagy, neked muszáj visszajönnöd”.
Ő sem tudja elképzelni, hogy ez másképp is lehet. Ez egy nagy dilemma volt a regény vége kapcsán, és Zsuzsával is sokat beszélgettünk erről. Nekem az volt a félelmem, hogy meghamisítom a történelmet, ha a főszereplőnkhöz legközelebb álló családtagok, az anya, az apa, és a húga, Noémi mind túlélik. Hisz annyian nem élték túl. Hogy milyen megoldásra jutottunk, azt az olvasó majd látni fogja a regényben. Engem Zsuzsa nyugtatott meg, hogy talán így járunk el a legjobban. És amit javasolt, azt teljesen magamévá tudtam tenni, és be tudtam építeni a regénybe.
De nemcsak a szűk család, hanem a zsidók körül élő emberek is fontosak. Házmesterek, szomszédok, taxisofőrök, akik vagy segítenek nekik, vagy beárulják őket. Meg lehet azt mutatni ekkora gyerekeknek, hogy vannak emberek, akikből hiányzik az alapvető szolidaritás? Mint például az egyik csillagos ház Kovács nevű házmesteréből?
Ebben a korszakban tényleg a házmesterek és légópince-parancsnokok váltak élet és halál uraivá. Sokszor elég volt egy szó, vagy egyszerűen csak egy intés az emelet felé, hogy ott még maradt egy zsidó, azért vissza kéne menni. És a nyilasok vissza is mentek. De nemcsak az emberek regáltak különféleképp, hanem ugyanaz az ember is másképp reagált más-más helyzetben.
Mit gondoljak arról a házmesterről, aki összeharácsolta a kiürült zsidó lakásokból az értékeket, de aztán egy éjszakára mégis befogadta a menekülő Dávidot,
pedig akkor az életveszélyes volt. Lelkiismeret-furdalása volt? Vagy csak jót akart tenni? Vagy piros pontokat gyűjtött, mert arra az időszakra gondolt, amikor majd számot kell adni a tetteiről? Mindegyik válasz lehetséges. Ezekhez a helyzetekhez akartam minél közelebb kerülni.
A könyv főhőse 11 éves, amikor 1944 márciusában elkezdjük követni a történetét. A megcélzott korosztály is a 12 év körüli, felső tagozatos gyerekek. Miért éppen ezt a korosztályt szólítottad meg?
A regény témája nem nagyon tette lehetővé, hogy fiatalabbakat szólítsunk meg. Az idősebbeknek viszont már több olvasnivalójuk van. Ott van Anna Frank naplója, egy-két, a skandináv vészkorszakot feldolgozó regény, és persze Kertész Sorstalansága.
A kiskamasz már nem a szülővel olvas, ugyanakkor szerintem ezekről a súlyos témákról nem árt, ha tud beszélgetni valakivel. Mit gondolsz ebben az esetben a szülő szerepéről? Olvashatják akár még együtt is ezt a könyvet?
Persze, lehet ezt együtt olvasni, és jó is az, ha a szülővel meg lehet beszélni dolgokat. De a pedagógusokra is nagyon számítok. Szegeden nagyon kellemes meglepetés volt, amikor még a könyv hivatalos bemutatója előtt pár nappal egy rendhagyó irodalomórára hívott meg Ceglédi Anna tanárnő. Azt láttam, hogy ha így beszélgetnek együtt a könyvről, és persze erről a történelmi korszakról, ha így tálalja a pedagógus a történelmi regényt, akkor abból valami igazán jó sülhet ki.
Tudom, nincs rá válasz, de a te személyes véleményed szerint mivel lehet rávenni a gyerekeket az olvasásra? Vagy megtartani őket olvasónak?
Nem biztos, hogy jó a válaszom, de azt gondolom, olyan témával, ami valóban érdekli őket, és olyan elbeszélésmóddal, amivel nem nagyon nehéz megbirkózniuk. De az sem elhanyagolható, hogy mit látnak otthon. Mert ha azt, hogy a szülő az olvasásról papol, de közben ő is a telefonját „simogatja”, akkor úgy érezhetik, hogy ez
az olvasás valami olyan, mint a házi feladat: rendes felnőttek már nem csinálják, tehát mielőbb ki kell nőni belőle.
Mi az oka annak, hogy ez a regény, a korábbi történelmi köteteddel ellentétben nem a Pagony Kiadó Abszolút Töri sorozatában jelent meg?
Ennél a regénynél fontos, hogy nincsenek közvetítő, 21. századi szereplők, akik segítenek az olvasónak értelmezni mindazt, ami történik. Itt belecsöppenünk 1944 sűrűjébe, és az olvasónak a korabeli fiatal főhősök szemüvegén keresztül kell mindent megérteni és megtapasztalni. Ez más, mint az Abszolút Töri sorozat könyveinek szerkezete.
Bevallom, engem felnőttként is különösen magával ragadott a regény, élvezettel és szorongással olvastam. Kaptál esetleg olyan visszajelzéseket, hogy felnőttek is olvassák a könyvedet? Egyáltalán, milyenek az eddigi visszacsatolások?
Igen azt hiszem, ez csak részben lett ifjúsági regény. Sok felnőtt olvasója van már, nem csak pedagógusok. És többen rám írtak, hogy egy vagy két nap alatt olvasták el, és hogy az utolsó százötven oldalnál már nem tudták letenni. Ennek azért örültem különösen, mert azon dolgoztunk a legtöbbet a szerkesztőmmel, és ezzel kapcsolatban volt bennem a legtöbb szorongás.
