A PesText Fesztivál vendége volt nemrégiben Vincenzo Latronico, akit ez alkalomból A tökéletesség című regényéről (a kötet 2023-ban jelent meg magyarul, és szokásos év végi listánk 23. helyén végzett) kérdeztünk. Beszélgetésünkben szóba került Berlin, a fogyasztói kultúra, az üresség érzése, és elképzeltük azt is, mi lenne, ha néhány napra leállna körülöttünk az internet.
Emlékszel még az első képre vagy gondolatra, melyből A tökéletesség született?
Igen, de valójában két kiindulópont is volt. Egyrészt már jó ideje szerettem volna elmesélni egy, a digitális világban játszódó történetet: egy sztorit, amely megragadja mindazokat az apró dolgokat, amelyek a mai életünk nagy részét alkotják – virális posztok, FOMO és folyamatos izgatottság, miközben órák sokasága tűnik el a közösségi hírfolyamok böngészése közben. Másrészt a városok átalakulását szerettem volna ábrázolni,
amit általában, talán nem mindig helyesen, dzsentrifikációnak neveznek.
Már az első oldalak nyilvánvalóvá teszik, hogy itt nem egy hagyományos, történetelvű, akcióban gazdag regénnyel lesz dolgunk. Inkább olyan ez a néhány bekezdés, mintha egy lakberendezési magazin egyik cikkét olvasnánk. Mi volt a célod a két főhős, Anna és Tom otthonának ennyire részletes bemutatásával?
Ezzel egyszerre tudtam valami nagyon tipikusat mutatni a digitális világból – a rövid távú lakásbérléshez kapcsolódó képeket – és közben valami olyat is, amivel kapcsolatban sok embernek van közös tapasztalata. Ami pedig a hagyományos cselekményességet illeti: egyetértek azzal, amit mondasz, de talán azért gondoljuk így, mert a hagyományunk nem megy elég messzire. Ha Homéroszt olvassuk, sok akció valójában csak a leírásokban vagy a felsorolásokban történik. Csak mostanában redukáltuk a cselekményt jelenetekre. És ilyen értelemben az én regényem valóban nem cselekményes.
Ha már hagyomány, akkor meg kell kérdeznem, miért éppen Georges Perec előtt tisztelegsz az utószóban?
Az 1960-as években Perec próbált formát találni a fogyasztói forradalom történetének elmeséléséhez. Arra mutatott rá, hogy mennyire fontosak a dolgok, a tárgyak az emberek számára. Olyan történetet választott, amelyben a szereplőkkel kapcsolatban mindent (belső életüket, álmaikat, politikai nézeteiket és identitástudatukat) a tárgyakhoz való viszonyuk határozott meg: a kötődésük azokhoz a tárgyakhoz,
amelyekre vágytak vagy amelyekekről álmodoztak, vagy amelyeket meg is vásároltak.
Miközben egy digitális világbeli történet elmesélésének módját kerestem, arra gondoltam, hogy ez ma már a képekre is igaz. Így sok szempontból átvettem a technikáját. Azt hiszem, értékelte volna: irodalmi mozgalma, az OuLiPo, mely egyfajta kísérleti irodalmi szeminárium volt, sokat foglalkozott az újraírással és az eredetiség hiányával is.
A főszereplők, Anna és Tom ideális, irigylésre méltó életet élnek. De ahogy telik az idő, életük árnyoldalai kezdenek megmutatkozni. Egy egész generációt képviselnek Európában?
Nem tudom, mi az, hogy „egész generáció”, de szerintem sok emberrel van bennük közös vonás. Rajtuk keresztül igazából azt próbáltam megragadni, milyen érzés volt egy újonnan alakult digitális világba belenőni.
Mondhatjuk azt, hogy ebben a regényben egy életforma és annak válsága fontosabb, mint a szereplők személyes története?
De hát egy életforma válsága nem része a személyes történetnek is? De amit mondasz, az igaz – jobban érdekelt, hogy mitől hasonlítanak a szereplőim másokhoz, mint az, hogy mitől egyediek, mi a személyes történetük.
Miért éppen Berlint választottad a pár lakhelyéül? Mit jelent számodra a német főváros?
Úgy gondolom, hogy Berlin gyorsabban és hevesebben ment át ugyanazon az átalakuláson, amelyen sok más nyugati város, és amit dzsentrifikációnak nevezhetünk. Én magam is éltem Berlinben, és szerettem volna megérteni, mennyit változott ez a város.
Valamiféle gyászt is feldolgoztam azzal, hogy megírtam ezt a könyvet.
Anna és Tom kudarca a migrációs válság kezelésében és utazásaik során rávilágít arra, hogy életük csak illúzió, életük képe fontosabb számukra, mint maguk az életük. Vajon miért akarjuk a tökéletesség látszatát kelteni a közösségi médiában?
Ó, bárcsak tudnám. Szerintem azért, mert nyomorultak és magányosak vagyunk. Ez persze csak vicc. De azért mégsem teljesen az.
Lehetséges, hogy csak az ürességet akarjuk elfedni a tökéletes élet képeivel? Honnan ez az üresség?
Ez az, amin nagyon sokat gondolkodtam. Csak a magam, és talán a szereplőim nevében tudok nyilatkozni – igenis érzem azt az ürességet, azt a „nyomorult és magányos” érzést, amiről az előbb beszéltem. Szerintem azért, mert én – és talán a teljes generációm –
egy olyan világban nőttem fel, amely már nem létezik.
Mi még mindig úgy látjuk, hogy a „digitális” valahogy sekélyebb, kevésbé valóságos, mint az „igazi”. Talán nem is tudatosítjuk, de legbelül ezt érezzük. És bár tökéletesen uraljuk a digitális világot, de tudat alatt nem olyan világnak gondoljuk, mint amelyben felnőttünk. Ettől támad olyan érzésünk, mintha valami hiányozna – ez pedig egyfajta üresség.
A regény hősei sokszor unatkoznak a tökéletesnek tűnő életükben. Mit jelent számodra az unalom? Mit lehet tenni ellene?
Nem kell tenni ellene, inkább használjuk ki, éljünk vele. Szerintem az unalom az egyik dolog, amit elloptak tőlünk. Az üres délutánokat, az álmodozást a buszra várva, azt, hogy idegenek kutyáit nézegetve sörözzünk egy kávézóban. Most csak a telefonokat nézzük. Ez is unalmas, de ez másfajta unalom, kevésbé regeneráló.
„A szabadságból bőség lett” – mondja a narrátor a regényben. Pontosan mit jelent ez? Hogyan változott a világ?
Azt hiszem, ez számomra a városok megváltozásához kapcsolódik, különösen Berlinhez. Húsz évvel ezelőtt Berlinben rengeteg üres hely volt, a bérleti díjak hihetetlenül olcsók voltak, könnyű volt megélni bármilyen alkalmi munkából, és helyet találni egy művészeti galéria vagy bár elindításához. Ez a szabadság egy formája volt: sok mindent szabadon tehettél.
Más dolgokat meg akkoriban nem tehettél meg.
Nem volt például homár és natúr bor, nem volt olyan sok menő étterem. Nem volt az sem, hogy a hét minden napján, 24 órában házhoz szállított vérinfúziót kapj, hogy felépülj a másnaposságodból, kifejezetten a vércsoportodhoz szabva – és ez most tényleg létezik! Ennek a „szabadságnak”, a lehetőségek hatalmas, szinte korlátlan kínálatának azonban egy másik – véleményem szerint mélyebb – szabadság az ára.
Ez a könyv, amellett, hogy generációs regény, egyben a fogyasztói kultúra kritikája is?
Nem tudom, kritikának nevezném-e, mert szomorúan, elkerülhetetlenül benne vagyok magam is. Perec bírálta a fogyasztói kultúrát és az általa formált embereket, de én csak szomorú vagyok miatta, meg azért is, mert a része vagyok.
Egy hipotetikus kérdés: mi történne velünk, ha hónapokra vagy akár évekre leállna az internet?
Folyamatosan ezen gondolkodom. Katasztrófa lenne sok szempontból – repülőgép-szerencsétlenségek, tőzsdei válságok, működésképtelen egészségügyi rendszerek. Ez is mutatja, mennyire törékeny az életformánk.
De hosszú távon a legtöbbünk jól járna, végül is olyan sokáig megvoltunk nélküle.
A szerelmespár és a generáció, melyről írtál, meglehetősen szorong. Miért? A végtelennek tűnő lehetőségek miatt? Vagy egyszerűen elvesztették gyökereiket?
Számomra ez ugyanaz az üresség, amiről korábban beszéltünk. Nem a gyökerekről van szó, hanem valami sokkal finomabb, nehezen megfogható dologról. Ez inkább egy elképzelés arról, hogy milyennek kell lennie az életnek és a világnak. Amelyet alapvetően az határoz meg, hogy teljesen más a világ, amiben élniük kell, mint az, amiben felnőttek.
A tökéletesség ezidáig az egyetlen könyved magyarul, de nem az egyetlen köteted. Milyen témákkal foglalkozol a többi kötetben? Van esetleg terv ezek fordításával kapcsolatban?
Erről a nagyszerű magyarországi kiadómat, a Magvetőt kellene megkérdezni. Nagyon jó munkát végeztek ezzel a regénnyel. De általánosságban, talán egy kivételével,
jobban szeretem a jövőbeli, mint a múltbeli könyveimet.
Akkor kérdezlek a jövőről. Min dolgozol jelenleg?
Egyelőre nem tudom, hogy regénynek vagy memoárnak nevezzem ezt az írást, melyen most dolgozom. Az biztos, hogy az életem egy meglehetősen elképesztő időszakáról fog szólni, amikor LSD-t használtam, volt egy kastélyom, egy tervezett esküvőm, egy kutyám és ezenkívül több adósságom, mint amennyit valaha is vissza fogok tudni fizetni. Az adósságon kívül azóta mindent elvesztettem.
