Vincenzo Latronico: A tökéletesség (részlet)
Fordította: Todero Anna
Időről időre beszereztek valamilyen játékszert. Elolvasták, hogyan tanította meg egy New York-i újságírónő a barátjának a dupla strap-on használatát, és elküldték egymásnak Slacken a partnerlinket. Vagy hagyták, hogy elcsábítsa őket egy profi videó, amelyben egy aktivista egy déligyümölccsel illusztrálta egy csiklóizgató hatását. Sétáik során vonzotta őket az új szexshopok hűvös minimalizmusa, amely olyan más volt, mint szülővárosuk hasonló üzleteinek mocskos, rikácsoló patinája. Természetesen bementek, a fehér gipszkartonba illesztett világítótestek fénye úgy hívogatta őket, akár az éjjeli lepkéket. Bóklásztak a vitrinek között, minden pillanatban magukon érezték az eladók pillantását, és eljátszották a párt, amelyik szakértő tekintettel méreget egy vibrátort. Pár percig maradtak, próbálgatták ezt a szerepet, noha érzékelték, hogy nem illik hozzájuk, aztán, hogy kevésbé érezzék csalónak magukat, vettek egy nyuszis utazóvibrátort vagy egy péniszgyűrűt vagy egy fenntartható, CBD olaj alapú síkosítót.
A szerzeményeiket ritkán használták, és sohasem elég hosszan, mert féltek, hogy az ügyetlenségük a spontaneitás rovására megy majd. Kicsomagolták, feltöltötték és elmosták, majd szépen kirakták az éjjeliszekrényre, és pár napig riadtan nézegették, mígnem egyikük érte nyúlt, amikor az óvszert kereste, és arra gondolt, miért ne. Nem voltak zavarban egymás előtt – együtt nevettek a tapasztalatlanságukon, vezették egymást –, de olyan esetlenül bántak ezekkel a dolgokkal, hogy
képtelenek voltak igazán élvezni őket.
A hám vagy laza volt, vagy zsibbasztóan szoros; a bullet beragadt a szilikonba, és alig bírták kiszedni, hogy bekapcsolják. A zümmögés elvonta a figyelmüket. Az örökös kétség, hogy helyesen használják-e, hogy minden jól megy-e, inkább fékezte az élvezetet, mintsem új utakat nyitott meg előtte. A stimulációval Anna hamar elélvezett, de igazából jobban szerette a nyalást, mert azt gondolta, hogy Tom is jobban szereti. Tomot elméletileg érdekelte volna az análdugó, de fájt neki, amikor kipróbálta. Zuhanyozás után lefertőtlenítették az új szerzeményt, egypárszor még használták, de egyre ritkábban, végül berakták a bádogdobozba, Anna párnája mellé, ahonnan azután a többivel együtt a kielégületlenség láthatatlan hullámait sugározta.
Előfordult, hogy ezek a hullámok egy szexklub felé lökték őket. Soha nem tervezték meg előre. A taxiban ültek, hazafelé egy túl rövidre sikerült buliról, és a Heinrich-Heine-Straßén a piros lámpánál állva meglátták a sort, ami egy kaputól egészen a sarkon túlra nyúlt. Vagy otthon vacsoráztak, és becsíptek, kicsit felizgultak egy film egyik jelenetétől, vagy egy beszélgetéstől, vagy csak úgy, és péntek volt vagy szombat, és azt mondták, miért ne. Nem fordult elő túl gyakran.
Így ott találták magukat a sorban, tetovált vagy a hideg ellenére félmeztelen testek, latex miniruhák, lyukacsos topok, fültágítók, szegecsek, bőr nyakörvek, fluoreszkáló parókák, bodyk, magas sarkú cipők, harisnyakötők között. A többiekhez képest hétköznapinak érezték magukat, de ezt izgatónak találták. Sokadszorra fogadták meg, hogy előbb vagy utóbb vesznek valamit, ami megfelel a dress codenak. De mindig sikerült bejutniuk, mert párban jöttek, és elég menőnek látszottak, és nem voltak túlságosan betépve, és képesek voltak elmotyogni valamit elfogadható német nyelven. A félhomályban és a dübörgő hangzavarban azonnal a bár felé indultak, és ügyetlen léptekkel táncikáltak kettesben, míg elegendő bátorságot nem merítettek az italból. Ekkor elkalandoztak a medence szélén álló kis díványok felé, vagy a félemeletre, ahová dohányozni jártak az emberek. Körülnéztek.
Néha megkörnyékezte őket egy pár vagy egy magányos férfi, vagy egy lány fürkésző pillantást vetett Annára. Kitágult pupillájú nők, viasztól és izzadságtól összetapadt hajú férfiak. Angolul társalogtak, információkat cseréltek, mióta vannak Berlinben, párban vannak-e, nyitott vagy zárt, straight vagy bi. Anna és Tom mindig azt mondta, hogy bi, noha Tom soha nem volt még férfival, és Anna is csak egyszer volt nővel, Tom jelenlétében: nem sokkal utána valamilyen ürüggyel hazaküldték, és Anna soha nem hívta fel többé a számot, amelyet reggel valahogy a zsebében talált. Egy idő után jöttek az invitálások. A suttogásból fülcimpa-harapdálás lett, egy baráti kéz a vállon simogatásra indult. Csípő a csípőhöz súrlódott, a kezek összefonódtak, és aki ült, alig észrevehetően szétnyitotta a lábát. A fülükben dübörgött a zene, és a füstön át, a stroboszkópok villogásában mind érdekesek és rejtélyesek voltak. Anna és Tom kérdőn nézett össze. A levegőben izzadság, dohány, cukor, fertőtlenítő szaga úszott.
A szívük egyszerre dobogott gyorsabban és lassabban.
Nem tudták volna megmondani, hogy végül miért nem csináltak semmit. A vonzás, amelyet ezekben a pillanatokban éreztek, rettentő erős volt, vakító – talán vágy volt, talán a vágy vágya –, valami mégis mindig megállította őket. Talán az a középkorú férfi, aki folyamatosan bámulta őket, vagy egy, a k-lyuk szélére került nő nyögdécselése; esetleg Tomot zavarta egy péniszgyűrűből kikandikáló, félig lankadt farok látványa; vagy valaki túl hevesen próbálta megcsókolni Anna kulcscsontját, ő pedig megérezte a pézsmaillatot és a szakáll durva érintését, amikor elhúzódott, és úgy érezte, nincs itt semmi keresnivalója. A fenntartások, amelyek a szeparékban vagy a darkroomokban törtek rájuk, önmagukban mind jogosak voltak, együttesen azonban egyre jobban erősítették a homályos zavart, amely csak az alkalmat várta, hogy tisztán megmutatkozzon. Anna és Tom visszatértek a táncparkettre azzal az ürüggyel, hogy hoznak valami innivalót, vagy minden ürügy nélkül.
Kétszer-háromszor is ott álltak a küszöbön anélkül, hogy átlépték volna; aztán egyszerre azon kapták magukat, hogy a ruhatár előtt sorakoznak a kabátjukért. Fáradtak voltak és büdösek, de amint kiléptek a friss levegőre, elpárolgott a rossz érzésük. Taxiztak vagy hazasétáltak a kora hajnali, szürke fényben, kézen fogva, feldobva, együtt. Igazából megkönnyebbültek, hogy nem tettek semmi olyat, ami miatt meg kellene vizsgáltatniuk magukat, hogy nem kaptak-e el valami nemi betegséget, hogy nem fogadták el a vizesüvegeket, a kis zacskókat, a fiolákat. Amikor ágyba bújtak, az izgalom gyengéd lágysággá oldódott. Összesimultak a takaró alatt, a másik lüktetéséhez hangolták a légzésüket, és úgy érezték, hogy ez a közelség bensőségesebb és kielégítőbb, mint bármilyen szexparti.
Reggel aztán szánalmasnak találták ezt a gondolatot.
