A kínokkal teli álmatlan hajnalokról mesél William Blake Őrült-dala, amelyben az új nap, a Keletről jövő fény csak további szenvedést ígér. A fény behatol az agyba és idegtépő sugaraival nem enged pihenni.
A versben a természeti képek az őrületbe hajló lélekállapot kifejezői: zord szél fúj, diderget a fagy, őrjöngő vihar tombol. Közben a lírai én csak arra vágyik, hogy visszatérjen az éjszaka, hogy aludhasson, hogy megszabadulhasson az ébrenlét kínjaitól.
William Blake: Őrült-dal
A zord szél zúg,
Diderget a fagy.
Késő van, aludj,
Hagyd a kínokat.
A csúcsot Keleten
Hajnal festi be fenn
S a friss madársereg
Már füttyöget.
Fény-borított
Ég boltja alá
Megszomorított
Dalom nyögve száll:
Az éj fülébe cseng,
Sír tőle a nap;
A vad szél őrjöngve tombol
S a vihar szárnyra kap.
Mint szörny, kit rejt a felleg:
Üvölt kínom.
Az éj után esengek,
Az éjt hívom.
Háttal fordulok keletnek,
Hol öröm árja reszket,
Mert fénykarmával az ég
Agyamba tép.
(Képes Géza)
