Versterápia: „Késő van, aludj,/ Hagyd a kínokat.”

A kínokkal teli álmatlan hajnalokról mesél William Blake Őrült-dala, amelyben az új nap, a Keletről jövő fény csak további szenvedést ígér. A fény behatol az agyba és idegtépő sugaraival nem enged pihenni.

A versben a természeti képek az őrületbe hajló lélekállapot kifejezői: zord szél fúj, diderget a fagy, őrjöngő vihar tombol. Közben a lírai én csak arra vágyik, hogy visszatérjen az éjszaka, hogy aludhasson, hogy megszabadulhasson az ébrenlét kínjaitól.

William Blake: Őrült-dal

A zord szél zúg,
  Diderget a fagy.
Késő van, aludj,
  Hagyd a kínokat.
A csúcsot Keleten
  Hajnal festi be fenn
S a friss madársereg
Már füttyöget.

Fény-borított
  Ég boltja alá
Megszomorított
  Dalom nyögve száll:
Az éj fülébe cseng,
  Sír tőle a nap;
A vad szél őrjöngve tombol
  S a vihar szárnyra kap.

Mint szörny, kit rejt a felleg:
  Üvölt kínom.
Az éj után esengek,
  Az éjt hívom.
Háttal fordulok keletnek,
Hol öröm árja reszket,
Mert fénykarmával az ég
Agyamba tép.

(Képes Géza)