Nemrég elindítottuk Versterápia rovatunkat, amelyben olyan verseket osztunk meg veletek, amik kapaszkodót jelenthetnek ebben az időszakban. Mert bár a koronavírust nem lehet versekkel gyógyítani, a félelmeink megértésében, a szorongásunk kezelésében segíthet az irodalom. Elsőként Reményik Sándor Egyszer talán majd mégis vége lesz című versét ajánlottuk nektek, amelyben az a remény jelenik meg, hogy az élet a nehéz időszakok után vissza tud térni a rendes kerékvágásba. Utána Oravecz Imre játékos versét választottuk, amelyben az évszakok beköltöznek a szobába. Majd Szabó Magda Hinni és Babits Mihály Balázsolás című versét osztottuk meg veletek. A húsvéti hétvégén Ady Endre A fekete Húsvét, majd József Attila Falak című versét közöltük. A mai napra Nemes Nagy Ágnes Délelőtt című versét ajánljunk, amelyből kiderül, hogy vannak olyan napok az életben, amikor már felkelni is teljesítmény: "Én úgy igyekszem. Fölkelek./ Én sűrű kávét készítek./ Mert vannak még szokásaim,/
mint bárkinek."
Nemes Nagy Ágnes érzékeny, töredékes verse tele van olyan érzékletes költői képekkel, amelyekkel most nagyon könnyű azonosulni. Egy olyan délelőtt tűnik fel benne, amikor az embernek csak ahhoz van kedve, hogy összekuporodjon a lakása egyik zugában és olvasson. Megjelenik a versben az üresség és a közöny érzése is, illetve valamiféle mély, megmagyarázhatatlan fájdalom, ami találkozik az élet hétköznapiságával. A legszívenütőbb szavak számomra ezek a versben: "Nem szenvedek. Csak elviselhetetlen./ Mért fáj az, ami nincs?". Szerintem sokan érezzük most ennek a súlyát.
Nemes Nagy Ágnes: Délelőtt
Én úgy igyekszem. Fölkelek.
Én sűrű kávét készítek.
Mert vannak még szokásaim,
mint bárkinek.
Széles díványra kuporodva
könyveimet lapozgatom.
Én figyelek. És jobbkezem
balvállamon, balvállamon.
Ott fent a dél vonul csapatban,
itt bent a vatta-némaság, –
mint vékony ing, a gondolat
úgy vérzik át, úgy vérzik át.
*
Mint belső részét tengeri uborka
üldözője arcába torlaszolta –
megmenekültem és üres vagyok.
*
Tudod, mi a közöny? A föld
kidőlt, megdermedt s összetört
bazalt kérgén latolhatom:
mekkora volt a fájdalom.
*
Jó, bevallom bűnös vagyok.
– – – – – – – – – – – – – –
Csak tudnám, mit követtem el,
hogy ennyire bűnhődni kell.
– – – – – – – – – – – – – –
mert meg kell bűnhődnöd azért is,
amit ellened elkövettek.
*
Egy patkány lakott beleimben,
nem vettem észre, míg kirágta.
Már szemgolyóm sincs. Szemgödörrel
tátongok a lyukas világba.
*
Holnapra kelve mi vigasztal?
Lábkörmömet bekenni lakkal.
*
Nem szenvedek. Csak elviselhetetlen.
Mért fáj az, ami nincs?
*
Mint nagycseppű, langyos eső
görbe tájék gödrein,
ráncosodó tenyerembe
gyűlnek langyos könnyeim
