Versterápia: „Hinni szeretnék a kimondott szóban"

Versterápia: „Hinni szeretnék a kimondott szóban"

A versek csökkentik a szorongást és a stresszt, éppen ezért költészeti „gyógyszertárat” nyitottunk arra az időszakra, amíg tart a járvány. A mai napra Szabó Magda Hinni című versét ajánljuk. 

Forgách Kinga | 2020. április 07. |

A múlt héten elindítottuk Versterápia nevű rovatunkat, amelyben olyan verseket osztunk meg veletek, amik kapaszkodót jelenthetnek ebben az időszakban. Mert bár a koronavírust nem lehet versekkel gyógyítani, a félelmeink megértésében, a szorongásunk kezelésében segíthet az irodalom. Elsőként Reményik Sándor Egyszer talán majd mégis vége lesz című versét ajánlottuk nektek, amelyben az a vágy és remény jelenik meg, hogy az élet a nehéz időszakok után vissza tud térni a rendes kerékvágásba. A hétvégére Oravecz Imre játékos versét választottuk, amelyben az évszakok beköltöznek a szobába. A mai nap üzenete Szabó Magda egyik sokat idézett verséből származik: „Hinni szeretnék a kimondott szóban”.

Szabó Magda nagyon népszerű szerző, ugyanakkor sokan csak a regényeit ismerik, pedig a pályája versekkel indult és költői életműve is jelentős. Finom, érzelmes és meglehetősen intenzív verseihez szinte bármilyen élethelyzetben érdemes fordulni, hiszen ugyanúgy átsejlik rajtuk Szabó Magda személyisége és sokrétű bölcsessége, mint a prózáján. A Hinni című verset azért választottam a „költészeti gyógyszertárunk” harmadik részébe, mert most egy nagyon bizonytalan és kiszámíthatatlan időszakban élünk, amikor nem tudjuk pontosan felmérni, mi történik és nem tudunk másban hinni, csak „a szóban, a segítő kézben”. Számomra ez a vers kifejezi azt a kétségbeesett reményt, hogy lehet hinni abban, amit most mondanak nekünk.

Szabó Magda: Hinni

Hinni szeretnék a kimondott szóban,

Hinni az emlékekben, egy régi fotóban.

Hinni szeretnék egy darabka kőben,

Egy száraz faágban, vagy épp zöldellőben.

 

Hinni szeretnék a könyv betűiben,

A madarak dalában, a tiszta levegőben.

Hinni a szóban, a segítő kézben,

Hinni szeretném, hogy van miben hinnem…

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Versterápia: „A szobában tavasz van”

A versek csökkentik a szorongást és a stresszt, éppen ezért költészeti „gyógyszertárat” nyitottunk arra az időszakra, amíg tart a járvány. A mai napra Oravecz Imre A szobában tavasz van című versét ajánljuk, amelynek a hangulata nagyon illik ehhez a napos, tavaszi karantén-hétvégéhez.

...

Versterápia: „Egyszer talán majd mégis vége lesz”

A versek csökkentik a szorongást és a stresszt, éppen ezért költészeti „gyógyszertárat” nyitottunk, ahol verseket osztunk meg, amíg tart a járvány.

...

Ebben a gyógyszertárban pirulák helyett verseket írnak fel

Kiemeltek
...

„Az életre szóló szerelem nem biztos, hogy kapcsolatként is működik” – László Viktória a TBR podcastben

Hány különféle arca van a szerelem érzésének? Erről beszélgettünk a TBR második évadának nyitóepizódjában.

...

Ott Anna: Egy élő pajzs voltam a szüleim közti csatatéren

Olvasd el Ott Anna írását az anyaságról.

...

Rényi Ádám: Az a titok, hogy élni kell

Rényi Ádám abszurd felnőttmeséivel lopta be magát az olvasók szívébe. Vele beszélgettünk.

Hírek
...

Stephen King egyik kedvenc szerzőjének sorozata hamarosan magyarul is teljes lesz

...

Olvasó gyerekek döntöttek Guinness-rekordot egy angol városban

...

Lackfi János és Tóth Erzsébet Kossuth-díjat kapott

...

A Gyűrűk Ura Aragornja Budapesten tűnt fel, de sokan fel sem ismerték

...

Van közös Visky András és Krasznahorkai könyveiben? A német kritikusok szerint igen!

...

György Péter családja több mint 300 könyvet adományozott a Ludwig Múzeumnak