Húsz év után folytatódott a Túl a Maszat-hegyen (kritikánk ITT olvasható), amelynek vasárnap délutáni bemutatóján a vállaltan elfogult Mácsai Pál beszélgetett Varró Dániellel és Varró Zsuzsával. A színész-rendező felvezetőjében egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy „elfogult ragaszkodás” köti a műhöz, hiszen annak idején hangoskönyvként olvasta fel, és lubickolt benne.
A folytatással Varró Dániel régi adósságát törlesztette: azóta tervezte a második rész megírását, hogy egy író-olvasó találkozón egy kislány szomorúan rákérdezett, tulajdonképpen mi történt a kötet végén Emil bácsival.
Kiderült, hogy a költő a Paca cár börtönében felejtette.
Muhi Andris kalandjai tehát folytatódtak, és habár a történetbeli fiú csak egy évvel lett idősebb azóta, hogy az olvasók nem találkoztak vele, ténylegesen annyi idős, mint a költő. Mármint a valóságban, Muhi Andris ugyanis létező személy, aki a bemutatón is részt vett, amúgy meg Varró Dániel óvodáskori barátja, aki sokáig rágta a költő fülét, hogy írjon róla egy verset (sőt, egy eposzt!), végül egy verses regénybe költözhetett be.
Varró Dániel verses meséje ma már teljesen összeforrt Varró Zsuzsa figuráival, holott eredetileg nem is ő rajzolta volna az illusztrációkat, hanem Völgyi Gábor, akit viszont a költő sokáig nem ért utol, így kézenfekvőnek tűnt, hogy Varró végül a testvérét kéri fel, aki bár hivatását tekintve nem illusztrátor, de szeretett rajzolni, a költő pedig szerette a rajzait. Kellemetlenség csak abból adódott, amikor Völgyi újra felbukkant, és kiderült, hogy végigillusztrálta a mesét – ezért is kért bocsánatot tőle a költő az első kötet végén: „Bocsásson meg, ha tud, továbbá/A pécsi piktor, Völgyi úr,/Ki elmegy néhanap világgá –/Kétlem, hogy ettől felvidul”.
Kiderült, hogy a Varró-tesók már gyerekkorukban is kooperáltak, a költő Nyuszika-trilógiáját ugyanis Zsuzsa illusztrálta. A szóban forgó mű egy gyerekkori zsenge, amelyet az iskolai elbeszélő költemények (János vitéz, Toldi) inspiráltak, így született meg a Nyuszika, a Nyuszika szerelme és a Nyuszika estéje, ezekhez pedig Varró Zsuzsa rajzolt „csodálatos nyuszikákat”. De kiderült, hogy annak idején egy közös képregénybe is belekezdtek, ami egy torreádorról és egy bikáról szólt. A Maszat-hegy illusztrálásába Varró Zsuzsa végeredményben belecsöppent, és pánikban készítette a rajzokat, amikért kezdetben a kiadó sem lelkesedett, végül a kötet akkori szerkesztője, Parti Nagy Lajos győzte meg a főszerkesztő Morcsányit: „De hát, Géza, ez egy gyerekkönyv”.
Húsz évet kellett várni arra, hogy folytatást kapjon a Túl a Maszat-hegyen. A második részben visszatér a két főszereplő, Andris és Johanna, velük együtt egy rakás jól ismert mesebeli arc, és persze folytatódnak a kalandok. De organikusan illeszkedik-e a sok év eltéréssel íródott két kötet, hogyan jelenik meg az immáron középkorúvá érett költő a saját meséjében, és a Maszat-hegyi valóságban hogyan desztillálódik humorrá a hétköznapi? Elmeséljük.
Tovább olvasokA költő a mostani bemutatón elmesélte, hogy a fejezetek elején található mottók alapvetően mintakövetésből kerültek a kötetbe, ezzel együtt betekintést engedett az első rész műhelytitkaiba is. Elsőként ugyanis nem is a mese készült el, hanem a betétversek, e köré akart történetet szőni Varró Dániel, de aztán rájött, hogy a próza nem az ő asztala. Viszont akkoriban olvasta újra egy egyetemi szemináriumra az Anyegint, így jött az ötlet, hogy a Maszat-hegy legyen verses regény, és mivel az orosz klasszikus is használ mottókat, így Muhi Andrisék verses történetébe is kerültek. Az Anyegin-strófa, a kötött forma használata Varró Dánielnek inkább segítség, mint teher, de adta magát az is, hogy a történet közepén dantei tercinára, a kötet végi csatajelenetnél pedig homéroszi hexameterre váltson.
Amikor megjelent Varró első verseskötete, a Bögre azúr, sokan felfigyeltek rá, jó költői indulásként értékelték, és azt várták tőle, hogy mélyüljön el a költészete. Varró Dániel viszont
mindig akkor tudott verset írni, ha derűs volt:
„Mostanra eléggé kiderült, hogy ilyen maradok”. Azt hamar felfedezte, hogy az angol irodalomban nagy hagyománya van az úgynevezett könnyű versnek, és ugyanolyan nagy becsben tartják azokat az alkotókat, akik például nonszensz dolgokat írnak. És azzal vajon hogyan birkózik meg a költő, ha hirtelen azon kapja magát, hogy érettségi tétellé vált? Varró Dánielt saját bevallása szerint meglepően sokszor szokták kortárs tételnek választani, így aztán az érettségit megelőző időszakban elég sok levelet szokott kapni a diákoktól, amelyekben azt kérik, segítsen kidolgozni nekik a róla szóló tételt. És arról vajon mit gondol, hogy sok kamasz 13-14 évesen felhagy az olvasással? Rájuk is gondoltak az alkotók, az új rész utolsó fejezete ugyanis képregényes formában meséli el Andrisék történetének végkifejletét – ez ugyanakkor várhatóan majd izgalmas kihívás elé állítja a hangoskönyv jövőbeni felvételekor Mácsai Pált.
