Én már nem lehettem úttörő és
az iskolában nem tanultam oroszul.
Az óvodában pedig nem kellett
pajtásnak szólítanom a Petikét,
de a tévémacival még én is
mostam együtt fogat, ahogy a
kis piros barátja, akinek a nevére
nem emlékszem. Ha volt
neki olyanja, egyáltalán.
Én már Kennel játszottam,
az asztal alatt dugásra
kényszerítettem Barbie-val.
És úgy tanultam németül,
hogy utáltam a németet,
közben meg oroszul is
tanultam számolni a
nővéremtől, és felvettem
a piros nyakkendőjét, mert
mindkettőt irigyeltem tőle.
Aztán szegény tévémaci
meghalt. A barátjával nem
tudom, mi lett, mert akkor
ő is eltűnt a képernyőről.
Közben megszerettem a
németet, de most már nehéz
tanulni ezt is. Oroszul még
el tudok számolni tízig.
A gimnáziumban meg
cserkész akartam lenni,
de nem lettem. És szerintem
a pajtás elég ciki megszólítás,
én mindenkit a nevén hívok.
(Pion István: Tévémaci meghalt)
Rambo és Hannibal Lecter előszeretettel szaval magyar klasszikusokat. Ezt tudjuk. De vajon kiknek a versét mondja majd idősebb korában Ryan Gosling, Shia LaBeouf, vagy James Franco? Még szép, hogy a most induló magyar szerzőkét! A költészet napja alkalmából a legtehetségesebb, harmincöt évesnél fiatalabb költőinket, íróinkat kérdeztük tehát. Mások mellett kedvenc könyvükről, példaképeikről. A költészetre irányuló nagyobb figyelmet arra szeretnénk felhasználni, hogy bemutassuk az ő nemzedéküket. Egy olyan generációt, akik együtt nézték végig Tévémaci halálát, akik látták még az egykori téeszüdülők fakuló gyékénytárolóiban a megsárgult Romana-füzeteket, akiknek – míg omlott a szocializmus – óvó kezek Fabulon naptejjel kenték be a vállait. Képek, kérdések és válaszok, valamint versek lesznek segítségünkre. A sorozat első felében megismerkedhetünk nagyon népszerű és alig ismert szerzőkkel is. Közös bennük, hogy mindannyian 35 év alattiak.
Április 11-én folyamatosan jelentetjük meg a miniportrékat, jó szórakozást egész napra. Ezt a címkét kell keresni: U35.
A költészet nagyon népszerű lett újabban. Kedvenc példánk, hogy egy rajongólány Simon Márton Polaroidok című kötetének egyik versét tetováltatta magára. Továbbiakért érdemes megnézni a Tumblr-en a Simon Mártonhoz vagy Závada Péterhez kapcsolható címkéket! Előbbi szerzőhöz kötődik a februári eladási rekord is. Polaroidok című könyve – sokak számára váratlanul –, a megjelenés után egy évvel tört a Libri eladási listájának élére. De Erdős Virág Ezt is el című verseskötetét is sokadszor kellett újranyomni.
Simon Márton polaroidja a bőrön
A közélet a(z egyik) legfontosabb téma
A költők és a versek népszerűségének konyhakritikusi szempontból két oka lehet, amelyek nem elválaszthatók egymástól. Egyrészt, újra nagyon fontos lett a közéleti líra. A politika és az irodalom összefonódása nem új keletű, közéleti versek az elmúlt nyolc, húsz, negyven évben is születtek, ám az előző politikai ciklusban ezek egyre hangosabbá és kiábrándultabbá váltak. Megmondóemberré tették a költőt, sőt sztárrá. A legjobb példa erre a több mint húsz éve a pályán lévő Erdős Virág, aki nem az udvarok, az öngyilkos merénylők vagy Trabantfejű nőszemélyek miatt lett megkerülhetetlen alakja a kortárs irodalomnak, hanem azért, mert rá mert tapintani a lényegre, méghozzá a nagy nyilvánosság elé állva, tüntetve, tiltakozva.
Kemény István Búcsúlevél című versében már 2011-ben Magyarországnak szegezte, hogy
„Gonosz lettél, vak és régi
egy elbutult idegen néni
aki gyűlöletbe burkolózva még
ezer évig akar élni”.
Térey János a Magyar közönnyel reagált soraira, majd 2012-ben megjelent Szálinger Balázs Köztársaság című kötete és az Édes hazám című antológia, melyben Csengery Kristóftól Zalán Tiborig számos szerzőtől olvashattunk közéleti költeményeket.
„A lakosság, az ország, az idegen
Hatalom, a belső erők, a város
És a halál fogalmát majd a később
Kidolgozandó szövetségi Program
Határozza meg; az elkészülésig
A Magyar Értelmező kéziszótár
Szócikkei az iránymutatóak.”
– írja Szálinger a Magyar mártírvárosok szövetsége című versében. Bátran kiegészíthetjük annyival, hogy kicsit már a kortárs költészet is.
Slammelő/ slammelő/ meddig slammel ő?
A másik ok a slam poetry. Ami egyfelől műfaj, másfelől pedig egy nagyon aktív, szórakoztató és összetartó közösség. Rendszeresen szerveznek klubesteket (300 ember a Kolorban versek miatt? igen!), az országos versenyeik bőven telt házasak a Trafóban (450 ember a rímek miatt? szintén csak, igen!), járják az országot és Erdélyt, bárhol előkapnak egy cetlit vagy telefont, amiből olvasni kezdenek.
Kapcsolódó anyagok
Elmagyarázzuk, mi az a slam poetry
A szépirodalmi periodikákban elvitatkozgatnak arról, hogy a slam az költészet-e vagy sem. Szerintünk igen, bár nyilván szokatlan ez a közönségvonzó, a közönséget kiszolgáló, alapvetően közéleti témákat megverselő műfaj (a slam hazájában, Amerikában nem pontosan ilyen, és országonként, nyelvenként eléggé változó, nálunk a hip-hop és Parti Nagy Lajos tették a legnagyobb hatást rá). A slamben vannak hagyományos költők és mc-k is, Csider István Zoltán, Pion István, Závada Péter, Süveg Márk Saiid, Horváth “Színész Bob” Kristóf, hogy pár nevet mondjunk csak. És persze a slam egyik oszlopa lett Molnár Tüntető-tüntető Péter, aki egy döbbenetes performansz-sorozatot eszelt ki: a híres és sokszor halott slamjének (itt lehet meghallgatni) a folyamatos átírását hajtja végre.
És akkor a tablóról
Induló életművekről általánosságban írni olyasféle, mintha éjszaka, bekötött szemmel próbálnánk meg a madarak röptéből jósolni. Kóklerség. Az idők változnak. Az persze biztos, hogy a költők, írók ma is szerelmesek. Hűségesek és csapodárok, dacosak és szépek. Frusztráltak és derűsek. Extro- és introvertáltak egyszerre. Szőr- és fotelapáktól származó, szereplírába, szürreáliákba vagy alanyi dalokba kapaszkodó betűemberek. Lakcímkártyájukon egy álombunker, egy foglaltház, a magas tenger menti felesleges part, a Kétvíz köz, esetleg a Balbec Beach szerepel. Szemükön zöldhályog, s gyorselőhívós géppel fotózzák a nappá lett lámpafényt. Nem tudják pontosan, Atlasz meddig bírja még, és lesz-e egy pont, ahol ő is megszakad.
Hőseink kékharisnyák és vampok, playboyok és teddyboyok egyszerre. Alig-alig alszanak, viszont míg ébren vannak, számos szöveget álmodnak papírra. Szerencsénkre. Többen közülük Kemény István bőrkabátjából bújtak elő. Szívesen viselik Tandori kötött sapkáját, sétáltatják Bartis kutyáját, de nagyra becsülik Krasznahorkai ősz szakállát is. Néhányan Petri elvett játékszerét keresgélik, mások Bodor Ádámmal innának meg egy-két kupica szilvóriumot.
Némelyikük teákból építene katedrálist, a másik a kávéra esküszik. Többen gyrosos pizzát fogyasztanak. Ebből látszik, hogy nem csak az irodalmi műfajok határa mosódik el. Sokan elidegenedett testtapasztalatról verselnek, poszthumán alakjukat pedig asztalitenisszel és jógával tartják karban. Mások eleve elvetik a mozgást, vagy azért járnak csak focizni, hogy a mindenkori kapusokkal diskuráljanak a mindenkori csajokról.
Különösen izgalmas, amit a zenéről írnak. Jobbára jól esik nekik, ha Bach, Coltrane, Bartók, Miles Davis, Philip Glass vagy Nick Cave mossa le róluk a mindennapi élet porát, olykor persze – íráskor, főleg – csöndre vágynak inkább. Mintha jobban csípnék a tragédiákat, de egymás közt, suttogva elismerik azért, hogy komédia nélkül azok is ritkán ütősek. Borús, tavaszi estéken a Szaturnusz gyűrűit számolgatják, a következő pillanatban pedig már a pizzaszeletre való aprót. Ha valaki monográfiát ír majd róluk, üzenőfali bejegyzések ezreit kell összefésülnie. Előfordul, hogy belealszanak a Bovarynéba és szeretik, ha megszédítik őket a sorok. Mi pedig – ezt tudják, remélem – az ő soraiktól szeretünk megszédülni.
Ilyenek nagyjából. Meg egészen másmilyenek. Legjobb lesz, ha megismerkednek velük. Szóval, engedjék meg, hogy ezen a szép ünnepen bemutassunk Önöknek pár izgalmas arcot. Nagyjából egyidősek a szülinapossal. Ismerjék meg őket!
(Az U35-ös anyagsorozatot Vass Norbert állította össze.)
Szerzők: Rostás Eni - Valuska László - Vass Norbert
