Mintha csak a Hunyadi-sorozat nemrégiben közzétett előzetesével hangolták volna össze a hírt, hétvégén izgalmas új leletanyagról számolt be a Szulejmán, török szultán mauzóleuma körül zajló kutatás vezetője.
Egy jelentős település romjai
Pap Norbert, a PTE történetiföldrajz-professzora a Zrínyi-napok keretében tartott rendezvényen felidézte, hogy már 2013-ban elkezdődött a környéken a szulejmáni sírkomplexum felkutatása, melyet 1903 óta hiába kerestek a kutatók.
A helyszínt 2014-ben sikerült azonosítani, 2015-ben pedig feltárták a türbe épületének, később a mellette álló dzsáminak, a halveti dervisek kolostorának maradványait, illetve a zarándokszállás,
a katonai barakk és a palánkerődítmény romjait is sikerült fellelni.
Már a vizsgálatok korábbi szakaszában kiderült, hogy az 1573-76 között épült komplexum és erőd környezetében a későbbiekben egy jelentős városias település épült fel, amelynek lakói feltehetően a Balkánról érkező muszlim és keresztény telepesek voltak.
Értékes, ritka darabok
Az újabb vizsgálatok azzal a céllal indultak a nyáron, hogy meghatározzák az egykori oszmán település kiterjedését, szerkezetét, jellegét.
A kutatások azt mutatják, hogy a szulejmáni sírkomplexum körül elterülő, a 16. század második felében létrejövő zarándokváros, Turbék a kor viszonyai között igen jelentős, a korabeli Szabadkához, Kecskeméthez mérhető nagyságú, mintegy 70-80 hektáros, laza beépítésű település volt. Valószínűleg egészen a 18. század eleji eltűnéséig álltak az oszmán kori városban a téglából épült épületek,
de a törökök kiűzése után az építőanyag-szükségletek miatt elbontották a létesítményeket.
A kutatások során a mindennapi élet számos nyoma került elő, így szép megmunkálású, értékes és ritka darabok, közöttük ékszerek, két arany- és több ezüstpénz is.
Pap Norbert kiemelte: Magyarországon eddig még nem fellelt, inkább csak a birodalmi központra jellemző tárgyak is előkerültek, így asztali étkezőkészlethez tartozó, a korban igen ritka, kifejezetten csak az elit körében használt oszmán evőeszközök maradványai is. Ezek azt mutatják, hogy Turbékon rendszeresen megfordultak az oszmán birodalmi elithez tartozó személyek is.
Érdekel az oszmán elit élete, illetve kíváncsi vagy a törökök hadászati fortélyaira? 5, a témát és a korszakot bemutató könyvet ajánlunk.
Ágoston Gábor: Az oszmán hódítás és Európa
Hunyadi János nándorfehérvári diadala, a mohácsi katasztrófa, Buda török kézre kerülése és a másfélszáz éves török uralom vagy az Erdélyi Fejedelemség története a magyar olvasók számára jól ismertek. Ezek az események azonban részei voltak az Oszmán Birodalom európai és közel-keleti hódításainak, valamint a terjeszkedés során kialakult birodalmi vetélkedésnek és diplomáciai sakkjátszmáknak, amelyek jelentőségüket tekintve a hidegháború korszakának amerikai-szovjet rivalizálásához hasonlíthatók. Ágoston Gábor monumentális munkája az oszmán hódítás ezen tágabb összefüggéseit vizsgálja, bemutatva az Oszmán Birodalomnak Európa és a Közel-Kelet történetében játszott, meghatározó szerepét.
Bemutatja például, hogy miért volt Szulejmán szultán legfontosabb európai szövetségese I. Ferenc francia uralkodó, „a legkeresztényibb király”, miért igyekezett Velence, az oszmánellenes Szent Ligák egyik főszereplője gyorsan lezárni háborúit a Fényes Portával, vagy hogy milyen kényszerpályák között kellett a korabeli szerb, horvát, lengyel, magyar és erdélyi uralkodóknak és politikusoknak politizálniuk.
Frank Tibor (szerk.): Az Oszmán Birodalom diadala és bukása
Paul Kennedy nevezetes könyve, A nagyhatalmak tündöklése és bukása, egyszerű képletbe foglalja a mindenkori birodalmak sorsát: gazdasági erejük révén bekövetkező felemelkedésük, egyre növekvő hódítási igyekezetük, katonai erővel megvalósított terjeszkedésük, majd törvényszerű bukásuk történetét, mely utóbbit éppen ennek az erőnek a túlbecsülése, a birodalmi túlterjeszkedés ‒ Kennedy szavaival az imperial overstretch ‒ okozza. Ez jelzi törekvéseik határát, ez lesz ambícióik félreismert záloga és pusztulásuk kiszámítható pályája.
A Gondolat kiadói kör birodalmakat bemutató sorozatának eddig megjelent kötetei a brit, az amerikai, a német és az orosz-szovjet birodalom útját mutatták be. Az elemzések tanúsága szerint a birodalmak széthullását nemcsak a Paul Kennedy által felállított képlet tényezői okozzák, hanem az anyanyelvi öntudat és a nemzeti gondolkodás erősödése, a birodalmakban összezárt különféle etnikumok eltérő növekedése ugyancsak erősen befolyásolják.
Az oszmán birodalom bemutatása is világossá teszi, hogy az egyes birodalmak egymástól igen eltérő módon építkeztek, összekovácsolásuk célja, eszköztára, módszertana más-más taktikát vagy stratégiát követett. Végzetüket nem csupán katonai ambícióik gyengülő gazdasági alapja hozta el, hanem ‒ főként a 19. században ‒ a „lágyabb” változók előtörése, nyelv, vallás, szokásrend, életstílus, a gondolkodási normák széttartása, a nemzeti ábrándok erősödése, a nemzeti eszmélés szellői és viharai is.
Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról
A munka részletesen bemutatja a török hadsereg szervezetét, csapatnemeit, ezek fegyverzetét és felszerelését. Áttekinti ellátásuk módját, fizetésüket, a hadsereg egész anyagi hátterét. A mű első része egy nagyobb részt hasonló témájú török mű fordításán alapul, míg a másodikban a szerző saját tapasztalatait összegezte és rendszerezte. Az F. Molnár Mónika fordításában napvilágot látó, az Oszmán Birodalom hadszervezetének megismeréséhez páratlanul fontos mű szövegét számos illusztráció (fegyverekről, csatákról) egészíti ki.
Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete II. ‒ Az oszmán hódítás kora, 1526‒1718
A négykötetes Magyarország hadtörténete harminc év elteltével mutatja be újra, a korábbi összefoglalóktól némileg különböző korszakolással és eltérő hangsúlyokkal, 1100 éves hadi históriánkat.
A második kötet Magyarország, pontosabban a Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség és az oszmán hódoltsági területek 1526 és 1718 közötti hadtörténetéről szól. Az időhatárokat a mohácsi csata és a pozsareváci béke, vagyis az oszmán hódítás kezdete, illetve a királyság utolsó területeinek török uralom alóli felszabadítása adja.
A kötetben a legújabb kutatási eredmények szintézise olvasható, amely korszerű tematika szerint tárgyalja a Magyar Királyság hadügyi struktúráját és intézményeinek a Habsburg-birodalom hadügyi rendszerébe történő beilleszkedésének eredményeit és problémáit."
M. Tayyib Gökbilgin: Nagy Szulejmán szultán
„Szulejmán szultán az Oszmán Birodalom tizedik szultánja volt. A muszlim időszámítás szerint egy új, a 9. évszázad küszöbén lépett trónra, így a misztikára fogékony oszmán-muszlim világ óriási várakozásokkal tekintett uralkodása elé. Szulejmán sok tekintetben beváltotta ezeket a várakozásokat.
Tizenhárom hadjáraton vett részt személyesen, és legalább másfélszeresére növelte az apjától örökölt birodalmat. Halálakor az általa uralt területek a Magrebtől az Indiaióceánig, Budától és a Krím félszigettől Ádenig és Etiópiáig terjedtek. A kor legerősebb hadseregével rendelkezett, s nem volt állam, amely egymagában felvehette volna vele a versenyt. Ezért nevezték el utólag 46 évig tartó uralkodását »pompázatos évszázadnak«.
Nekünk, magyaroknak, Szulejmán korszaka egészen mást jelent: a Szent István-i »birodalom« bukását, a hódoltságot, a mérhetetlen szenvedést és pusztulást, amit Szulejmán hadjáratai okoztak. Ezzel azonban Szulejmán személye és az Oszmán Birodalom története nemzeti történelmünk része is lett, s ezért nekünk is foglalkoznunk kell velük. A most kiadott életrajz szerzője M. Tayyibb Gökbilgin, a múlt század egyik legjelentősebb török történésze; ezért összefoglalása kiegyensúlyozott, elfogulatlan, és mint ilyen mind a mai napig kiválik azok közül a török és nyugati történeti munkák közül, amelyek – különösen az utóbbi időkben születettek – egyre kevesebb megértést mutatnak a birodalmi nagysággal össze nem egyeztethető szempontok, így a magyar szempontok iránt. Ezért is érdemes ezt a munkát a magyar olvasók számára hozzáférhetővé tenni.” ‒ Fodor Pál
Nyitókép: Tiziano festménye Nagy Szulejmán szultánról / Wikipedia
