Oszmán kori laktanyát építettek át könyvtárrá Törökországban

sa | 2023. január 16. |

36 ezer négyzetméteres fedett, valamint 51 ezer négyzetméteres szabadtéri területével a Rami Könyvtár lett Törökország legnagyobb könyvtára - Isztambul Eyüpsultan nevű kerületében található.

Az NTV török hírtelevízió beszámolója szerint gyűjteménye jelenleg több mint 2 millió kötetből áll, a befogadóképessége pedig 4200 fő.

A Rami laktanya III. Musztafa szultán uralkodása (1757-1774) idején épült. Az épületegyüttest az 1828-1829-es orosz-török háború idején II. Mahmud szultán katonai és közigazgatási központként használta. A komplexum felújítása 2014-ben vette kezdetét, könyvtárrá alakítása pedig 1,5 éven át tartott.

Az intézmény a hét minden napján, a nap 24 órájában várja a könyvszeretőket, akiknek ingyenes levessel, teával és süteménnyel is kedveskednek.

A Rami Könyvtár egyúttal kulturális központ; kiállítások és konferenciák helyszínéül is szolgál majd.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A CEU megnyitja budapesti könyvtárát

Közép-Európa legnagyobb angol nyelvű humán- és társadalomtudományi gyűjteménye várja a hallgatókat és a kutatókat.

...

Helena Bonham Carter lett egy londoni könyvtár első női elnöke

A színésznő 1986 óta tagja a London Librarynek, és a 181 éves intézmény történetében ő az első női elnök.

...

Amszterdam repülőterén könyvtár segít elütni az időt az utazóknak

A hét minden napján, éjjel-nappal nyitva található az amszterdami Schiphol repülőtér könyvtára.

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.

„A húsvét akkor jó, mikor a felespohár összekoccan a pálinkásüveggel” – Olvass bele Tóth Marcsi Erdő van idebenn című könyvébe!

„A húsvét akkor jó, mikor a felespohár összekoccan a pálinkásüveggel” – Olvass bele Tóth Marcsi Erdő van idebenn című könyvébe!

Sejtelmekkel és babonákkal teli teret mutat Tóth Marcsi az első könyvében: olvass bele!

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

Kiss Tibor Noé: Szeretni lehet, de felejteni nem

sza
sza

5 regény a festők kalandos és kusza életéről

A hét könyve
Kritika
Van helye szeretetnek és megbocsátásnak az erőszak tájain? Kiss Tibor Noé új könyvéből kiderül!
Kiss Tibor Noé: Szeretni lehet, de felejteni nem

Kiss Tibor Noé: Szeretni lehet, de felejteni nem

Kiss Tibor Noét kérdeztük honvágyról, személyességről és erőszakról, de nem kerültük ki a transzneműség témáját sem. Interjú.

...

„Nem minden fás terület erdő, de minden erdő fákból áll” – ezért fontosak az örökerdők

...

Az erdő csodákat művel: 4 izgalmas kötet a Zöld könyv podcast könyvajánlójában

...

Az erdő gyógyít és kisimít – ezért töltsünk minél több időt a természetben!

Kiemeltek
...

Apakeresés, szerelem, kultúrsokk és egyéb zűrök a Balkánon 

A bolgár Deljana Maneva Hatodik ujj című regényében a balkáni zűrzavarban egy fiú megkeresi apját, hogy lemondjon róla. Kritika.

...

Virginia Woolf szerette, Vonnegut kigúnyolta, mi az?

A 15. századi felbukkanása óta megosztja a társadalmat, főként az író embereket. Egy eltűnőben lévő írásjelről van szó. 

...

Belefáradtál az állandó diétázásba? Így békülj ki önmagaddal!

Nem azért születtünk erre a földre, hogy állandóan diétázzunk – állítja egy új könyv.