Szécsi Noémi számos regény (Egyformák vagytok, Finnugor vámpír) és nőtörténeti kötet (A budapesti úrinő magánélete, Régen minden lánynak jutott férj) után most egy egészen sajátos műfajt alkotott Jókai és a nők című kötetével, a fan-nonfictiont.
Ahogyan eddigi nőtörténeti munkáiban rendszeresen hivatkozik szépirodalmi művekre, amelyek a vizsgált jelenséget, élethelyzetet bemutatják, úgy itt is reflektál egymásra a fikció és a valóság. Az új kötet időrendi sorrendben veszi végig azokat a női karaktereket, akik Jókai életét és a műveit formálták. Emellett felkínál az olvasóknak egy nőtörténeti szempontot is, ahonnan Jókai életművét vizsgálhatjuk, ami egy új keretezést adhat a jól ismert regényeknek.
Nevek mágiája
Egy Tímea és egy Noémi beszélgetett Jókairól kedd délután Szécsi Noémi Jókai és a nők könyv bemutatóján, ahogy arra a moderátor, Turi Tímea rámutatott. Megtudtuk, Szécsi Az aranyember mozgóképes változata után kapta a nevét: Bellováry Noémi szerepét Pécsi Ildikó színésznő alakította.
„Az apukám Pécsi Ildikó miatt választotta ezt a nevet, és ez meghatározott. Az ember nyilván elkezd kutatni, hogy vajon mit akartak ezzel a szülei. Miért neveztek el erről a hősnőről, milyen tulajdonságok testesültek meg benne?” – árulta el a szerző, hogy milyen személyes szálak fűzik őt a szerző életművéhez.
Ezt követően kitért az első Jókai-olvasmányélményére: kilencévesen vetette bele magát a minden háztartásban megtalálható Jókai összes Az arany ember kötetébe, ami a várakozásai ellenére nem Noémivel kezdődött. Sőt, a druszája a későbbi oldalakon sem akart előkerülni – ellentétben a Vaskapu számára akkor unalmas leírásával. Végül néhány évvel később sikerült végigolvasnia, az a találkozás pedig már olyan jól sikerült, hogy rajongóvá vált.
Leányanyák mint leitmotívum
Szécsi elmondta, hogy a 19. századi erős tabusítás miatt kiskamaszként nem értette Jókai regényeinek bizonyos fordulatait, például azt, hogy hogyan esnek hirtelen teherbe bizonyos szereplők. A leányanyaság és az ehhez kapcsolódó szégyen máig Szécsi Noémi egyik központi témája, amely ráadásul Jókai valós életében is vezérmotívum volt.
Laborfalvi Róza maga is egy kislánnyal érkezett a házasságba, majd a gyereke is lányanyaként szült. Ez több mint negyven évig furcsa, szégyenletes titokként lebegte be a Jókai-házat. „A Jókai életében fellelhető Rózákat Mikszáth Kálmán számozta be Jókai 1906-os életrajzához a könnyebb kezelhetőség kedvéért” – árulta el a szerző.
Laborfalvi Rózának ez a művészneve, ő eredetileg Judit volt.
Ezt a művésznevet a lánya megkapta hivatalosan, ő már Rozália. A harmadik Rózánál mintha annyira ideges lett volna ez a leányanya, hogy ő néven se akart gondolkodni, csak úgy odadobta neki a sajátját különösebb cifrázás nélkül. Feszty Árpádnénak rengeteg neve volt, például Lídia, Olga, Karmela, Mária. Meg akarták törni a Rózák sorát, ezért ilyen arisztokratikus nevet találtak ki neki, hiszen ő tényleg egy kis hercegnő volt, aki nem törvénytelenül született, hanem fanfárok közepette jött világra.”
Ő az, aki Szécsi kötetének borítóján is szerepel az általa emlékezetből festett Jókai-portréval. Az unoka ugyanis nem találkozhatott Jókaival a botrányokat követő családi szakítás miatt. „Ez a kép nekem azért beszédes, mert a könyv nagyban szól arról, hogy hogyan rajzolták meg Jókait a közelében élő nők, és mindenféle emlékezéseket és memoárokat hagytak maguk után a Jókai bűvkörében élt életükről” – indokolta a szerző a borítóválasztást.
Váli Mari rejtőző kéziratai
A kutatás egyik kulcsfontosságú forrása Váli Mari, Jókai unokahúgának 1700 oldalnyi, eddig csak részletekben megjelent kézirata volt. Jókai Eszter és Váli Ferenc lánya olyan őszinteséggel tárta fel az életét, ami még a kutatónak is megterhelő volt érzelmileg. „Drámai az egész, ahogyan megmutatja a család hangulatát.
Többször félbe kellett hagynom az olvasást, annyira megrendítő volt.
Fojtogató, fullasztó, hogy milyen indulatok dolgoznak, milyen érzéseket, haragot táplálnak az emberek egymás iránt” – mesélte Szécsi Noémi az eddig kevésbé szem előtt lévő Jókai rokonról. – Ő ráadásul valószínűleg rendkívüli szellemi kapacitással rendelkezett. Látszik, hogy teljesen belefulladt ebbe a vénkisasszony-létbe. A 19. században erőltetett női szerepnek minden erejével szeretett volna megfelelni, és ez felemésztette.”
Váli Mari maga is festő szeretett volna lenni (akárcsak maga Jókai), tehetsége is volt hozzá, a családja azonban nem támogatta ebben. Így különösen fájdalmas lehetett látnia azt a szabadságot és támogatást, amit a családban a többi nő megtapasztalt. Például Jókai Rómába vitte festészetet tanulni Jókai Rózát, aki ott rendes iskolába is járhatott. Váli Marinak azonban erre nem volt lehetősége.
A nők csak a valóságban önállóak
Váli Mari sorsa és visszaemlékezései különleges adalékul szolgáltak a női önállóság kérdéséhez, ami a szexualitás mellett fontos kérdése a 19. századnak és Jókai munkáinak is. „Ma úgy mondanám, hogy Jókai Mórt erős nők vették körül, miközben a könyvedből kiderül, hogy a férfiasságnak, a családfenntartó szerepnek a segítségnyújtó, gyámolító vetülete fontos férfi princípium volt Jókai számára” – mutatott rá Turi Tímea.
Szécsi Noémi a felvetésre azt mondta: „Valóban az a kissé ironikus, hogy olyan regényíróról beszélünk, aki úgy láttatta a női figurákat a regényeiben, hogy azoknak a legfontosabb életcéljuk, hogy bekerüljenek egy férfi szárnyai alá. Jókainál a női boldogsághoz meg kell találni azt a férfit, aki gondoskodik róla. Az már egy más kérdés, hogy abban a párkapcsolatban a nő mennyire lesz autonóm, de egy Jókai-regényben független nő nem lehet boldog.”
Hozzátette,
Jókai nem találkozott a hősnőivel, hiszen nagyon is önálló nők vették körül:
például az édesanyja az özvegysége miatt, Laborfalvi Róza pedig a színésznői karrierje okán.
A kötet egy teljes fejezetet szentel az első feleségnek, Laborfalvi Rózának, aki már jóval a megismerkedésük előtt egyedül tartotta el magát – majd később a lányát is. Szakmájából ráadásul nemcsak megélt, hanem komoly sikereket ért el színésznőként.
Végezetül az is szóba került, hogy mi lehetett Jókai megküzdési stratégiája: Szécsi Noémi szerint a szerző számára nem az olvasmányai, hanem a saját művei jelentették az eszképizmust. Írásaiban oldotta fel magában mindazt, amit a mindennapokban nem tudott feldolgozni. Hihetetlen képessége volt arra, hogy bizonyos dolgokat egyszerűen kizárjon a tudatából, és egy idő után számára csak az az univerzum létezett, amit megírt, foglalta össze Szécsi Noémi.
Fotók: Hornyák Adrienn
