Az idők jelei című regény címe akár a történelmi regény metaforája is lehetne, adta meg az est felütését a Magvető szerkesztője, Szegő János, aki rögtön a történelmi regényekhez fűződő viszonyáról kérdezte a szerzőt. Rakovszky Zsuzsa elárulta, hogy sok más emberhez hasonlóan gyerekkorában neki is az Egri csillagok volt a meghatározó történelmi olvasmánya, mostanában viszont inkább „sok történelmet” olvas. Egyetért azokkal, akik azt állítják, hogy a történelmet nem azért tanulmányozzuk, hogy ismereteket szerezzünk arról, hogyan viselkedtek mások, hanem, hogy
megtudjuk, kik is vagyunk.
Kiderült ezzel együtt, hogy szereti Kemény Zsigmond könyveit, példaként a Zord idő és A rajongók című regényeket említette.
Szintén a régmúltba vezet Rakovszky Zsuzsa első regénye, A kígyó árnyéka, és bár az író már pontosan nem emlékszik, hogy mi adta meg a legelső szikrát ahhoz a könyvhöz, azt viszont elárulta, hogy soproni lévén mindig is érdekelte a helytörténet, és a városban járva sokszor volt az az érzése, „mintha ott lenne, amit már átéltek”. Legújabb kötete, Az idők jelei az 1530-as évek Münsterébe vezet, ahol az egyre radikalizálódó anabaptisták először a katolikusok, majd egymás ellen fordulnak, és ahol – Szegő János megfogalmazása szerint – egy egészen zavarba ejtő királyságot hoznak létre. A bemutatón Takács Kati olvasott fel részleteket a könyvből, kezdésként egy verset, amellyel egyfajta nyitányként Hermann Kerssenbroch vezeti be az olvasót az események sűrűjébe. Az író elmondta, hogy Kerssenbroch valós krónikás volt, és írt verset is, de az elveszett. A kötetben szerepel még vers, egy névtelen anabaptistának tulajdonítva. „Egyszer csak eszembe jutott, hogy bizonyos eseményeket versben kell megírni, nem magyardolgozat formájában” – mondta a bemutatón Rakovszky Zsuzsa.
Az idők jelei fő elbeszélője ugyanakkor nem Kerssenbroch, hanem egy nő, aki időskorában tekint vissza az eseményekre. Ez a narrátor az író szerint a tárgyilagosságot képviseli, ezzel együtt szeretett volna olyan elbeszélőket is, akik egyik vagy másik oldallal szimpatizálnak. „Elizabeth vagyok, a veres Liza, ahogy fiatal koromban emlegettek, vagy az öreg Betha, ahogyan mostanában” – áll a regényben. A fő elbeszélő – ahogy Szegő János fogalmazott – ott van a dolgok sűrűjében, mindent hall, ugyanakkor néma, pontosabban némának tartják (éppen ezért fenntartások nélkül beszélnek előtte mások), de nem ítélkezik. Rakovszky Zsuzsának a szenvedélyes verselőkkel szemben fontos volt, hogy prózai narrátora a tárgyilagos megfigyelő pozícióját foglalja el. Elizabeth egy trauma hatására némul meg, később viszont visszaszerzi a beszéd képességét, és ez a fordulat még magát a szerzőt is meglepte. „Erősebb a regény az írójánál?”, tette fel a kérdést Szegő János, mire Rakovszky elismerte, hogy a cselekményvezetés néha „tényleg kicsúszik az ember kezéből”. Ami Münsterben történt a 16. században, az Rakovszky Zsuzsa szerint nem tekinthető kivételes esetnek a történelemben („A nagy forradalmak is valahogy így játszódtak le”). Szegő János szerint Az idők jelei a manipuláció regénye is, a szerzőt viszont nem a manipuláció foglalkoztatta,
sokkal inkább „annak helytelen volta, hogy a cél szentesíti az eszközt”.
A bemutató végén a készülő könyvére terelődött a szó, amiről azt lehet tudni, hogy verseskötet lesz, és várhatóan ősszel fog megjelenni.
