Rakovszky Zsuzsa 1950. december 4-én született Sopronban. Egyetemi tanulmányait Debrecenben kezdte, Budapesten az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-angol szakos tanári diplomát 1975-ben. 1975 és 1978 között az Állami Gorkij Könyvtárban, ezt követően - 1981-ig - az ELTE angol tanszékének könyvtárában volt könyvtáros. 1982-86 közt szerkesztő volt a Helikon Kiadónál, majd szabadfoglalkozású író, költő, műfordító lett.
1988-tól 3 évig a Soros Alapítvány költészeti ösztöndíjasa volt Londonban. 1990-ben az Iowai Nemzetközi Írókongresszus, majd 1994-ben a Poetry International vendége volt. 1997 szeptemberétől szerződéses munkatársként egy évig részt vett a Beszélő szerkesztésében.
Fordítóként elsősorban angol és amerikai költők, írók – többek közt Wordsworth, Coleridge, Lewis Carroll, C. F. Meyer, Robert Frost, Marianne Moore, Elizabeth Bishop, Adrienne Rich, G. K. Chesterton, Bruno Bettelheim, Bertrand Russell – munkáit ültette át magyarra.
Verseit kezdettől fogva általános kritikai elismerés fogadta. 2002-ben a Magvető Kiadónál jelent meg első regénye, A kígyó árnyéka, mely Az Év Könyve lett. Második regénye, A hullócsillag éve az 1950-es években játszódik, egy osztrák határ közeli magyar kisvárosban, Sopronban. Egy évvel később szintén a Magvető adta ki az 1985 és 2005 között született verseinek válogatását (Visszaút az időben), amelyet AEGON Művészeti Díjjal ismertek el.
Rakovszky Zsuzsának az elmúlt tíz évben is több kötete megjelent. 2014-ben Szilánkok című monumentális napló- és családregényét (kritikánk ITT) a Margón mutatták be. Interjúnkban így foglalta össze, mi volt a történet kiindulópontja:
„Elég elvont kiindulópontja volt: a progresszív-konzervatív ellentét az, ami a korszaknak az újságírásában, memoárjaiban, regényeiben, mindenütt felbukkant. Úgy éreztem, hogy ez nincs egészen megírva, hogy pótlólag írni kell egy századeleji regényt. Sopronban is volt egyébként két egymással örök harcban álló újság, egy konzervatívabb meg egy progresszívebb, és ugyanaz az esemény nagyon különbözőképpen tudott megjelenni bennük. Ez volt az egyik mozgatórugó, hiszen mindig érdekelt, hogy különböző emberek hogyan látják a saját szemüvegükön keresztül a világot.”
2015-ben jelent meg Fortepan című kötete, amelyért elnyerte a Libri irodalmi díjat. Károlyi Csaba akkor így méltatta:
„Az a könyv pedig, amely a Libri irodalmi díjat most először megkapja, a múlt végtelenségéről és az emlékezés bizonytalanságáról beszél, azt kérdezi, megragadható-e, megőrizhető-e mindaz, ami valaha történt, egyfajta személyes hangú világ- és létösszegzésre vállalkozik. A fényképek emlékezete szóképek gazdagságát hívja elő, széppé válik a csúnya is, jónak tűnik az is, ami rossz volt, a zseniális versbeszéd életet lehel mindabba, ami elmúlt. Minderre csak jelentős költészet képes. Rakovszky Zsuzsa nagy költő.”
Rakovszky Zsuzsa verseiről ezt írtuk:
„A nosztalgia Rakovszkynál nem keserédes, inkább karcos, személyes költői archívumában pedig, mely nemcsak fotókból és hétköznapi villanásokból, hanem érzetekből, ízekből, sajátos fénytörésekből áll, az egyedi és az általános ugyanúgy megtalálja a maga helyét. Történeteiben a vég (Otthon) és a kezdet (Egy esküvő) jól megfér egymással, komfortérzetünket ugyanakkor egy-egy jól irányzott, meghökkentő darabbal (Ballada) veri szerteszét. A műveiben meglévő személyességet borzasztó bonyolult dolognak tartja: <<Egyfelől nem tud nem személyes lenni, mert minden jellemző az emberre, az is, ha az íróasztalára elvágólag rakja a papírokat vagy szétszórja. A személyesség nem azonos az életrajzisággal. Olyan szerepet vagy helyzetet választ az ember, ami megérinti őt személyében, de azt, hogy miért, azt sokszor magunk sem tudjuk.<<”
Két évvel később, 2017-ben jelent meg Célia című regénye. Kritikánkban ezt írtuk róla:
„A regényben a líraiság keveredik a valóságshow-hősök odavetett mondatkezdeményeivel, Zsani visszafojtottan hisztérikus megnyilvánulásaival, Ádám rezignált kijelentéseivel, a Célia így több szólamban szembesít bennünket mindazokkal a hibákkal, melyeket szülőként és gyerekként elkövethetünk. És amelyeket néha-néha már csak mással, egy másik lakásban, egy másik életben, másnak a gyerekével vagy a szülőjével szemben tudunk jóvátenni.”
2018-as Történések című kötete után, idén jelent meg Boldog vég című könyve, valamint Állapotváltozások című kötete. Utóbbi kifejezetten 70. születésnapja alkalmából született, a Magvető arra kérte, válogassa ki életművéből a legkedvesebb verseit.
A kötetből Rakovszky Zsuzsa 70. születésnapján három verset ajánlunk:
December
Birtokba venni miért kívánjam
e meddő és sötét időt? E nyirkos és
villanyfények között imbolygó délutánban
kinek érzékei ne sejtenék meg az év
legmélyebb pontját – a várakozás idejét,
az átmenetét? A közt vagy átjárót két ismeretlen
tér közt… A vonulást a kiszáradt medren át.
Az üzletek fölött, fenyőgallyak közé fűzötten
mezítlen villanyégők világolnak a ködben,
melynek sem centrumát, sem szilárd
partját nem érezni. Érzékeim is alacsony lángra
csavartan
égnek. Miért akarjam
lángba borítani e homályos téli órát,
az alkonyét? E szétfolyó időt, amely sem
vágyát a szívnek, sem örömét az elmének, sem
elragadtatását
a léleknek nem ismeri? Szélbe vetetten
az ellenállás nélküli közegben
elúsznak tetteim. A hídon, a fekete víz felett,
ritkítva a ködöt, a sárga kandeláberek
lobbantják föl a szél testét. Ki mint folyóba fog
lépni a mi időnkbe, majd a sötéten
áradó, vízszagú szélben
érez először önmagára. Most
nincs tárgya még a vágynak. Várakozz…
Pillanatkép
Augusztus Erkély Este hat
sötétedik Boldog vagyok
és nem vagyok A vízszintes irányok
befagynak röptükben A távlat
lefele szív Boldog vagyok
és nem vagyok A szemközti házsor árnya
az úttesten már átcsúszott
és most az innenső falon haladva
jön fölfelé Sorban kioltogatja
a zöld növényi izzást a szomszéd balkonok
kőcsészéiben Boldog vagyok és nem vagyok És most már hadd ne hadd ne
történjék semmi Összetörne
bennem a féltve egyensúlyozott
vízfelület amely már tükrözni nem kíván csak
szeplőtlen űrt Boldog vagyok
és nem vagyok vagyok és nem vagyok
boldog vagyok és
Változás
Tegnap napozva még nem
kaszált fű közt Özön
szemmel sárgán-fehéren
nem nézett még a zöld
De mennyiféle zöld és
szélben borsódzva hány
dombhát és búzaföld és
borzongva hány irány
játszott mutatkozott még
metszéspontjukban én
mi játékukba társként
bevont milyen remény
volt már csak volt kivérzett
Szerényebb-ódzkodóbb
fényben nyárvégi képek
párás-tartózkodók
lengnek – de mintha csak
fordulna rám üveg-
bura – még látszanak
már nem érintenek
Rakovszky Zsuzsa verseiből a Radnóti Miklós Színház színészei olvasnak fel 70. születésnapjára (további videók a Magvető Facebook-oldalán):
