„Itt nincs történelmi igazságtétel” - Anna Politkovszkaja: Orosz napló

„Itt nincs történelmi igazságtétel” - Anna Politkovszkaja: Orosz napló

A 2010-es évek szerte a világon a demokratikus berendezkedések, ezzel együtt a szabad sajtó gyengüléséről, illetve a mindent elárasztó propagandáról is szóltak. Magyarországon különösen. Többek között erről beszélgettünk az orosz újságírót, Anna Politkovszkaját alakító Fullajtár Andrea színésznővel és az Orosz napló szerkesztőjével, Filippov Gábor politológussal. A darabot február végén mutatták be a Katonában, a pandémia miatti szünet után pedig jövő héttől ismét színre kerül.

Balkányi Nóra | 2020. szeptember 10. |

Anna Politkovszkaját 2006. október 7-én gyilkolták meg az otthonául szolgáló társasház liftjében. A világ egyik legismertebb, sokszor legbátrabbnak nevezett újságírója New Yorkban született szovjet diplomata családban. Az 1990-es évek elején lett ismert, ekkor kezdett rendíthetetlenül tudósítani a csecsen-orosz konfliktusokról.

Utolsó könyvének kiadását már nem élte meg.

A 2003 vége és 2005 augusztusa közötti eseményeket rögzítő Orosz naplóban közelről ismerhetjük meg Vlagyimir Putyin könyörtelen rendszerét. Politkovszkaja megírta, hogyan központosította Putyin a hatalmat, hogyan kezdte leépíteni a demokratikus jogállam kereteit, hogyan épített saját propagandát, hogyan gyengült el teljesen az ellenzék, hogyan indította el a civilek elleni boszorkányüldözést. Ismerős témák magyar olvasóknak.

Anna Politkovszkaja
Orosz napló
Ford.: Szieberth Ádám, Athenaeum, 2019, 413 oldal
-

Filippov Gábor még az egyetem alatt olvasta Politkovszkaja egyik régebbi könyvét, aztán belebotlott az angolul már posztumusz, 2007-ben  kiadott A Russian Diary-be is. Mikor 2016-ban újraolvasta a könyvet, akkora hatással volt rá, hogy meg is kereste az Athenaeum Kiadó akkori igazgatóját, Szabó Tibor Benjámint. Azzal érvelt, hogy ez a könyv ugyan közel tíz éve jelent meg, olyan, mintha a mai Magyarországról szólna. El is kezdtek dolgozni az Orosz napló magyar kiadásán, amit 2018 végén jelentettek meg.

Fullajtár Andrea 2018 karácsonyán három embertől is ugyanazt a könyvet kapta ajándékba: az Orosz naplót. Egy évvel később már Az átnevelhetetlenen című monodrámán dolgozott, amit Stefano Massini olasz drámaíró írt Politkovszkaja cikkei és önéletrajzi feljegyzései alapján. A darabot Pelsőczy Réka rendezésében februárban mutatta be a Katona József Színház, a pandémia után pedig szeptember 16-án láthatják ismét a nézők.

-

Fotó: Valuska Gábor


A könyv címe Orosz napló, önmagáról, saját érzéseiről mégis nagyon keveset ír benne Politkovszkaja. Szerintetek miért?

Fullajtár Andrea: Az én olvasatomban a saját érzelmei érdektelenek voltak számára, a tényeket szerette volna a világ tudomására hozni.

Egy idő után semmi más célja nem volt, mint hogy arról tájékoztasson, amit körülötte mindenki el akar hallgatni.

Fontos gondolat, amit az egyik dokumentumfilmben említ: nemcsak az számít a hazádnak, ahova születtél, hanem az is, milyen időkbe születtél oda. Ő a rendszerváltás idején volt fiatal és erősen hitt abban, hogy az életében valódi demokratikus átrendeződést figyelhet meg. Aztán nagyon hamar borzasztóan nagyot kellett csalódnia. Ilyen értelemben az ő története hasonló a miénkhez.

Gábor kamikaze-személyiségnek nevezte egy interjúban. Ezzel a megfogalmazással egyetértesz?

FA: A rendszer elég hamar nyilvánvalóvá tette számára, hogy nem kívánatos a működése. Orosz oldalról elfogták, megverték, megmérgezték. Nem egy vörös cérnát küldtek neki borítékban, hanem többet. Tudta, mi lesz a vége, de ez csak tovább sarkallta, hogy folytassa, ezerrel. Ha jól tudom, az Orosz naplót is ezért kezdte külföldre írni, hogy maradjon nyoma annak, amit feltárt. A Ramzan Kadirovról (Csecsenföld korábbi elnöke, Putyin bizalmi embere – BN.) gyűjtött leleplező anyaga a mai napig dobozban van, az orosz rendőrség nem engedi közölni.

Filippov Gábor: Semmiféle kétsége nem lehetett afelől, mi lesz a vége. Az Orosz naplóban szó szerint megjósolta a halálát. Azt írta, bárkivel előfordulhat, hogy lemegy kenyérért és nem jön vissza.

Ő lement kenyérért és nem jött vissza.

Saját házának liftjében lőtték agyon. A második csecsen háborúban úgynevezett mock executionnek, kamu kivégzésnek is alávetették. Ennek nagy hagyománya van az orosz történelemben. Bekötött szemmel odavitték egy légelhárító üteghez, és úgy csináltak, mintha kivégeznék. Engem ez arra a színjátékra emlékeztetett, amit Dosztojevszkijjel játszottak el a kivégzőosztag előtt százötven évvel korábban. Ha úgy tetszik, a hatalom jóindulatúan figyelmeztette Politkovszkaját.

-

Mi motiválhatta őt?

FG: Egy hozzá hasonlóan 1958-ban született, de például francia ember nem tudná könnyen megérteni, ahogyan ő a közélettel, az elesetekkel, a hatalommal való szembenállással azonosította magát – ilyen értelemben tipikusan kelet-európai értelmiségi volt. Nyugaton egyszerűen mások a tapasztalatok, nem annyira fontos a hétköznapokban a politika vagy a szabadság megragadása, mikor az épp próbál kicsúszni az ember kezei közül. A kelet-európai értelmiségiek közül viszont radikális, konfliktusos helyzeteket kereső valaki volt. Eltalpalt a világ legtávolabbi pontjaiba is, hogy személyesen találkozzon a hatalmi visszaélések áldozataival – akár fiatalon elesett katonák szüleivel, özvegyeivel – és kikutassa, hol történt igazságtalanság. Nem lehet mondani, hogy ne lett volna mit veszítenie: volt családja, egzisztenciája. Bármikor elmehetett volna New Yorkba élni és előadásokat tartani a putyini autokráciáról a kelet-európai emigráns dicső pózába merevedve. De ő erre alkalmatlan volt, más volt a habitusa. Fejjel ment a falnak.

Mi lehet a munkája öröksége most?

FA: Nehéz kérdés. Az örökség szó már önmagában hordozza a tudatos életműépítést, ami rá nem volt jellemző. Szerintem Politkovszkaja példa lehet előttünk. A hétköznapi megfutamodásaink, a túlélési stratégiáink, az önmagunknak felhozott, „jobb, ha csöndben maradok” érveink között. Az egyik oldalról felelőtlen, amit tett, mert a gyerekei anyja is volt, másfelől viszont ha ő nem lépi meg, amit meglépett, a mai napig nem tudnánk mindarról, amit kinyomozott. Nem minden hős lesz hős azért, mert az akar lenni, hanem mert ő az egyetlen, aki kibírja a félelmet – és Politkovszkaja kibírta. Azért kell róla előadást csinálni, mert borzasztóan kevés ilyen ember van. Nemcsak Oroszországban, hanem a világon bárhol.

FG: Az oroszok szerintem azt tanulták meg a 20. században és az elmúlt húsz évben is, hogy nem lehet hazugság nélkül mondani, hogy nem volt értelmetlen a halála. Mikor valaki a jóért cserébe kap golyót a fejébe, az csak értelmetlen halál lehet – és akkor a családjáról még nem is beszéltünk. Itt nincs történelmi igazságtétel. Viszont ami Politkovszkaja esetében örökséget képezhet, az két dolog.

Egyrészt azok, akiknek a jövőben hasonló helyzetben kell helytállniuk, hallhatják a hangját, a figyelmeztetéseit a fejükben.

Akár a könyv elolvasása, akár egy színházi előadás megnézése után. Ez nagyon fontos dolog. Ha van értelmük az olyan könyveknek, mint az Orosz napló vagy az 1984, akkor ez az.

Másrészt ott a történelmi tapasztalat. Politkovszkaja mondhatná, hogy oké, feláldoztam az életemet az igazságért, és hol tart most Oroszország? Jelenleg korlátlanabb az autokrácia, több embert ölnek meg, a nemzetközi reputáció még sosem volt ilyen rossz, és Putyin épp arra készül, hogy egy újabb évtizedig Oroszország élén maradjon. Viszont a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy bizonyos életművek idővel érnek be. Egy-egy olvadás után erkölcsi és politikai tőkét képeznek, jobban meg lehet általuk ismerni a rendszert, amiről szólnak. Politkovszkajának Putyin rendszerével kapcsolatban vezető szerepe lesz. Amit ma tudunk, annak az alapjait ő fektette le.

A szerkesztői munkád miben állt pontosan?

FG: Ez a könyv a mai napig nem jelenhetett meg oroszul. Sőt, 2007 óta mi voltunk az elsők, akik kikértük és láttuk az orosz eredetit. Az eredeti szerződés szerint a szöveget csak – az egyébként elég pontatlan – angolból lehetett fordítani. Politkovszkaja egy 200 ezres példányszámú lapnál dolgozott egy 145 milliós országban, maga se gondolta, hogy Oroszországban a könyv bármilyen karriert befuthatna. Mi összevetettük az eredeti oroszt az angol fordítással, nagyon izgalmas munka volt. Az angol szöveg pontatlanságai abból adódhattak, hogy a fordító nem ismerte annyira az akkori orosz helyzetet, a kisebb szereplőket, bizonyos szervezetek pontos elnevezését – ezeket kijavítottuk. Bizonyos részek figyelmetlenségből, véletlenül maradhattak ki, ezek bekerültek a magyar szövegbe. Figyelembe kellett még vennünk azt a 10-11 évet is, ami eltelt az eredeti és a mi kiadásunk között. Én szerettem volna, ha az Orosz napló kordokumentum marad, hogy ne emlékeztessük folyton az olvasót arra, mennyi minden történt azóta. Bizonyos témákhoz viszont kifejezetten érdekes volt lábjegyzeteket fűzni.

-

Amellett hogy nem jelenhetett meg oroszul, Politkovszkaját őrültnek is bélyegezte Putyin rendszere. Ez az autoriter hatalom egyik legveszélyesebb eszköze.

FA: Nem is lehet vele mit kezdeni: ha reagálsz, az a baj, ha nem, az a baj. Az írásai alapján maszkulin, harcos valakit képzelne el az ember, de minden egyes riportanyagban, amit láttam vele, inkább olyan volt, mint egy galamblelkű könyvtárosnő. Egy olyan csaj, akivel nagyon szívesen beülnék teázni és vihogni egyet. Pelsőczy Rékával azt szerettük volna, ha az előadás erről a nőről szólna, nem egy őrjöngő, harcos valakiről.

Olyan gyönyörű, mikor próbálja elmagyarázni, hogy miért nem sír: mert már annyi meglett férfit látott sírni.

Érdekes, mióta bemutattuk a darabot és interjúkat adok, mindenki megkérdezi tőlem, nem félek-e. Ha ő nem félt... muszáj beszélnünk az elhallgatott, félremagyarázott, közöny mocsarába bedobott dolgokról. Nem tehetünk úgy, hogy nem látjuk azt, ami itt van az orrunk előtt.

FG: Tucatjával lehetne sorolni orosz értelmiségieket, akiket elmegyógyintézetbe zártak, ennek is nagy hagyománya volt a Szovjetunióban. Ezzel a gyakorlattal megfosztják az ellenállást a heroizmus mozzanatától. Politkovszkaja viszont ma épp a hősiesség, az ellenállás szimbóluma. Világszerte a legismertebb újságíró, a hatalom szempontjából sokáig hiba lett volna megölni. Nyilván azért tették, mert egy ponton túl élve már több kárt tudott volna okozni. Oroszországban a mai napig állampolitikának tekinthető, hogy amíg valaki nem okoz ekkora kárt, addig megölni és hőst avatni belőle nem jó döntés. Egyiptomtól Iránig szokás politikai ügyeket köztörvényesíteni vagy a mentális betegségek birodalmába terelni.

-

Fotó: Katona József Színház

Majd a rendszer saját propaganda-médiájában tálalni. Post-truth erának is nevezzük a világ mostani időszakát, ahol a követett médiatartalmak alapján az emberek párhuzamos valóságokban élnek. Hol lehet a helye ebben a közegben a tényirodalomnak vagy az az alapján készült monodrámának?

FA: A művészet mindig arról a korról kell, hogy szóljon, amiben élünk. Nem a múltunkról, pláne nem a kikozmetikázott verziókról. Ilyen értelemben nincs nagy különbség aközött, hogy mit akarsz tenni, vagy mit kellene tenned.

Ezt kell tennünk: megmutatni a valóságot.

FG: Nekem azért is imponáló ez a válasz, mert ebben a helyzetben mindenkinek azt érdemes felismernie, hogy ő mit tud, és mit nem tud megtenni. Egy színész, egy újságíró, egy elemző ne gondolja, hogy meg fogja váltani a világot, le fogja váltani a hatalmat. A legtöbb viszont, amit mindenki megtehet a maga területén, ahogy Andrea is mondta: az, hogy kimondja az igazságot. Ez patetikusan hangzik, de szerintem nagyon lényeges dolog.

Ma nem totalitáriánus rendszerek működnek, hanem úgynevezett puha autoriter rendszerek.

Ezekben nem a Gestapo gondoskodik az állampolgárok engedelmességéről, a lényeg a határok elmosása. A sajtóban ez például úgy néz ki, hogy a rendszer hatalmas zajt teremt, amiben az igazság csak egy hang lesz a sok közül, amit aztán már nehéz hatalmas energiabefektetés nélkül meghallani (ez az itthon is alkalmazott technika a firehose of falsehood – BN.).

Azt szoktam mondani, és ezt tartom most is, hogy Politkovszkaja BBC-s standardokkal mérve nem volt jó újságíró, nem tartott távolságot a témájától. Viszont így sokkal több volt annál. Kelet-Európában, így itthon is, könnyen csúszik össze a szabad sajtó és a politikai aktivizmus, mivel maga a politikai közeg sem BBC-s standardok szerint működik. Érdemes-e újságíróknak, elemzőknek tekinteni a propagandistákat, le lehet-e velük ülni egy asztalhoz és ezáltal legitimálni a szerepüket? Erről ma Magyarországon nagyon komoly viták zajlanak az újságírók között. A hatalom már nálunk is beterelte őket ebbe az elmosódott szerepbe.

Stefano Massini: Az átnevelhetetlen
Fordította: Szieberth Ádám és Török Tamara. Előadja: Fullajtár Andrea. Rendezte: Pelsőczy Réka. Díszlet-jelmez: Kálmán Eszter. Dramaturg: Török Tamara. Dramaturg gyakornok: Huszár Dóra. Videó: Török Marcell. Zenei vezető: Vajdai Vilmos. Fény-hang: Balázs Krisztián. Hang: Párizs Misha. Asszisztens: Hornung Gábor.
Katona József Színház
Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

12 éve gyilkolták meg az egyik legbátrabb orosz újságírót

...
Hírek

A Mester és Margarita az orosz börtönök kedvenc olvasmánya

Bulgakov A Mester és Margarita című regénye a legolvasottabb könyv az orosz őrizetesek körében

...
Nagy

Így vált világhírű művészcsoporttá a Putyin ellen lázadó Pussy Riot

Hírek
...
Hírek

Klasszikus meséket írt újra Natalie Portman

...
Hírek

Az elmúlt tíz évben ezeket a könyveket akarták a legtöbbször leszedetni a polcokról

...
Hírek

Az elmúlt tíz évben ezeket a könyveket akarták a legtöbbször leszedetni a polcokról

...
Hírek

Nemes Z. Márió kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját

...
Nagy

Szegedet két nagy katasztrófa alakította - Vaktérkép // Szeged

...
Hírek

Tóth Kinga elnyerte a Pompidou Központ irodalmi díját

...
Hírek

Sofi Oksanen, Jonas Jonasson, Bereményi Géza és Háy János is részt vesz az őszi Margón

...
Hírek

Akunyin szeretné megérteni, hogy Oroszország miért olyan, amilyen

...
Hírek

J.K. Rowling új krimije a brit toplista élén

A hét könyve
Kritika
Nick Hornby Brexit-regényben írta meg, hogyan szakadt szét Anglia
...
Nagy

Ezeket a könyveket jelölték idén a Margó-díjra (1.rész)

Idén immáron hatodik alkalommal dől el, hogy ki kapja a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. A jelölt könyvek befutottak, mi pedig bemutatjuk, kik közül kerülhet ki 2020 Margó-díjasa.

Olvass!
...
Beleolvasó

Egy apa, akinek az üldöztetés, a túlélés és az újrakezdés hármasa alakította az életét

Marianna D. Birnbaum édesapja történetét meséli el új kisregényében, akinek az életét úgy alakotta a történelem, hogy újra és újra előről kellett kezdenie mindent. Olvass bele!

...
Beleolvasó

A dánok Zalában ismerkednek a magyar valósággal

Magyarország jó hely - főleg, ha dán vagy, fiatal és bulizni akarsz. Maros András hősei vidékre utaznak, ahol sokkal többet megtudnak, mint amit valaha reméltek. Mutatunk egy részt a Két-három dán című könyvből.

...
Beleolvasó

„Egész életem küzdelem azért, hogy ne maradjon félbe minden" [Térey 50]

Ma Térey Jánosra emlékezünk, aki ezen a napon ünnepelné 50. születésnapját.. Ebből az alkalomból jelenik meg hátrahagyott önéletírása, a Boldogh-ház, Kétmalom utca. Olvassatok bele!

...
Beleolvasó

Az éjszaka színesre fújt Budapestet mutatja be Szöllősi Mátyás új könyvében

Illegál címmel új kötete jelenik meg a Margó-díjas Szöllősi Mátyásnak. A könyvben két kisregény olvasható - az egyik a hatalom és a pénz viszonyára világít rá, a második pedig visszapörget jó húsz évet, és a graffitizők világát idézi meg. A kötethez készült egy trailer is - mutatjuk!

...
Beleolvasó

Szendi Nóra hőse a tekintet hiányába fog tönkremenni

Szendi Nóra új regényének perifériára szorul hősei a maguk módján igyekeznek alkalmazkodni kifordult hétköznapjaikhoz. Mutatunk egy részletet a készülő regényből és egy rajzot is.