Ott Anna az estét azzal indította, hogy elmesélte az első „Bori-élményét”, ami egy koncert volt a szentendrei PMK-ban. Azon a koncerten ott volt az énekes férje és fia is a közönség soraiban, emiatt pedig elgondolkodott rajta, milyen lehet Péterfy Bori élete, amikor nem a színpadon van. Ennek kapcsán azt kérdezte meg tőle elsőként, hogy milyen érzés, hogy a Borikönyv, amely az ő életéről, a múltjáról és jelenéről szól, most kikerült a közönség elé. Péterfy Bori azt mondta, valamennyire már megszokta, hogy beszélnie kell magáról és a projektjeiről, most ez egy új forma, de kicsit úgy néz erre a könyvre, mint egy műtárgyra, eltávolítja magától. Azt pedig kifejezetten élvezi színésznőként, hogy a saját életéből történet lett, amelyben ő a főszereplő. Elmondta, sokan kérdezik meg tőle, hogyan merte mindezt leírni magáról, szerinte azonban a fejlődés útja, hogy szembenézünk azzal, milyenek voltunk, milyen döntéseket hoztunk. Tóth Júlia Éva arról beszélt, hogy számára nagy ajándék volt a közös munka, bár kissé nyomasztotta, hogy mekkora felelősség valaki másnak az életéről írni, és kicsit az is, hogy Péterfy Bori családjában sok író van.
Ott Anna elmondta, hogy a kötet masszív, színes, sok kép és grafika van benne, és hogy végtelenül őszinte. Nem egy szokványos interjúkötet, hanem szépirodalmi igényességgel van megírva, szinte novellaszerűen tárulnak elénk a történetek, és közben Bori hangját is végig lehet hallani. Péterfy Bori hangsúlyozta, a céljuk az volt, hogy ne egy száraz életrajzi kötet legyen, és hogy több mint hétszáz órát beszélgettek, mire összeállt a könyv. Tóth Júlia Éva ehhez azt tette hozzá, hogy számára nagyon fontos volt, hogy találjon egy irodalmi nyelvet a Borikönyvhöz. Azt is elárulta, hogy voltak olyan szövegrészek, amelyekkel azért megküzdöttek, például a Bori színészi pályájáról szóló fejezetek, amelyek színháztörténetileg is érdekesek, illetve amelyek miatt sok fontos alkotó (Pintér, Mundruczó, Schilling) is szóba került. Péterfy Bori ennek kapcsán elmondta, elképesztő történetek voltak a 90-es években a magyar színházban, amik aztán nagy falakba ütköztek az elmúlt évek kultúrpolitikája miatt. Sok fontos alkotó ma már külföldön van, ami iszonyú veszteség. Szerinte annyira agyrém, amiben élünk, hogy azt már csak humorral lehet kezelni, persze ettől jövőképe még neki sincs.
A bemutató során szó volt még arról, hogy szigorúan szerkesztették a kötetet, és hogy minden egyes fejezet egy-egy dalszöveg után kapta a címét. Ott Anna rákérdezett a könyv provokatívabb, bevállalósabb részeire is, például, hogy kellett-e engedélyt kérni azoktól a férfiaktól, akikről szó esik benne. „Megsértődtek volna, ha nem kerülnek bele” – mondta erre Péterfy Bori, hozzátéve azért, hogy a saját nevén senki sem szerepel. Szerinte egyébként talán lehettek volna még provokatívabbak a nőket érintő témákat illetően, ugyanis meglátása szerint a mai világban elég káosz van, iszonyú sok nő szenved, nagyon sokan elveszettnek érzik magukat. „Vágynak arra az emberek, hogy ezekről a dolgokról beszélgessünk.” Azt is elmondta, hogy az őszinteség nagyon fontos volt számára ennél a könyvnél, és hogy nem is tudott volna sok mindent kihagyni, hiszen az élményeiből mind születtek dalok, ezért eleve megúszhatatlanok voltak bizonyos témák. Péterfy Bori és Tóth Júlia Éva nem rejtették véka alá, hogy sok munka van a könyv mögött, és hogy olykor megterhelő volt az emlékezés és az írás folyamata is. A covid alatt azonban fontos támaszai lettek egymásnak, szinte családtagokká váltak, mindent megbeszélnek azóta is. Az író elmondta, neki eléggé megváltozott ez alatt az időszak alatt a Péterfy Boriról kialakult képe, most már az a furcsa neki, amikor színpadon látja őt és nem civilben, anyukaként.
