Szeptember 11-e fordulópontot jelentett az írói karrierjében. Elmesélné, mi történt?
Kisgyermek korom óta író szerettem volna lenni. Miután elvégeztem a jogi egyetemet, gyakornokként kezdtem el dolgozni egy nagy ügyvédi irodánál. Ez 2001 szeptemberének elején volt. Aztán jöttek a szeptember 11-i események és tudatosult bennem, hogy
ha az áldozatok között lettem volna, az álmom sosem valósul meg, sosem lehettem volna író.
Szóval akkor elkezdtem írni az első regényemet, melyet a Lengyelországban töltött évek inspiráltak. Eközben pedig ügyvédbojtárként dolgoztam nappal, hogy visszafizethessem az óriási diákhitelemet.
A kilencvenes évek közepén az amerikai külügyminisztérium diplomatájaként küldték Lengyelországba. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra? Milyen volt a munkája, és milyenek voltak a tapasztalatai a holokauszt túlélőivel kapcsolatban?
A feladatom először tiszta papírmunka volt: pecsételés útlevelekbe, adminisztráció, ilyesmi. Viszont fiatal zsidó lányként érkeztem Krakkóba, teljesen egyedül voltam. Szerettem volna egy közösséghez tartozni, így elkezdtem járni a helyi zsinagógába. Tavasz volt, épp a széderbe csöppentem a Pészách első estéjén. Ilyenkor mindig a közösség legfiatalabb tagjai, a gyerekek kérdezhetnek. De a krakkói zsidó közösség akkor annyira idős volt, hogy huszonévesen én voltam a legfiatalabb, nekem kellett a kérdéseket feltennem. A közösség nagy része a holokauszt túlélőiből állt, minden gyermek születése hatalmas ünnep volt. Nagy szeretettel fogadtak, én pedig meghallgattam a történeteiket, melyek nagyon megérintettek, ennyi idő elteltével még mindig róluk írok. De nagyon fontos elmondani, hogy a történeteik csak inspirálnak, ha valaki azt írja a történelmi fikciós regényeimről, hogy valós történések alapján, akkor mindig felhívom a figyelmét, hogy ezt húzzuk ki.
A valóság inspirálta történeteket írok.
Fikcióban szerepeltetni a valóságban is élt karaktereket szerintem egy óriási csapda, rengeteg tévedési lehetőséggel és kötöttséggel, ezért ezt mindig szigorúan kerülöm.
Hogyan bukkant rá arra a történetre, mely a Nő kék csillaggal megírására inspirálta?
Minden regényem a második világháborúhoz kapcsolódik, olyan történeteket keresek, amelyeken én is megütközöm, szíven ütnek úgy, hogy huszonvalahány éve a témával foglalkozom. Ilyen volt az is, mikor arról olvastam, zsidók egy kis csoportja a lvovi csatornarendszerbe menekült a gettó kiürítésekor, és több mint egy évig arra kényszerült, hogy ott is éljen. Elképzelhetetlen volt az egész! Mikor az ember megtalálja a témáját, óriási szerencse, ha talál olyan történelmi feljegyzést vagy nem fikciós írást, amely már feldolgozta a valós történetet. Esetemben ez Robert Marshall az In the Sewers of Lvov című könyve volt. Ez volt a kiindulás, ami rengeteget segítette a felkészülésemet és a kutatási munkámat.
Azt nyilatkozta, újra kellett kezdenie a regényírást. Milyen érzés kidobni egy közel regénynyi szöveget és újrakezdeni az egészet?
Felhívott a szerkesztőm, hogy „Pam, ez így nem fog működni”. „De hát írtam már tizenegy regényt, ne szórakozz velem!” De a legelső tagadási fázis után tudtam, hogy igaza van és ki kell dobnom a szöveg 95 százalékát, amin eddig dolgoztam. Az eredeti verzióban csak egy rövid ideig időzünk a csatornában, a regény nagy része a felszabadítás után, a világháború utáni időszakban játszódott. A szerkesztőm azt javasolta, hogy vigyem le a regény nagy részét a csatornarendszerbe, a szereplők közötti viszonyrendszer ott alakuljon ki. A másik nagy változtatás az volt, hogy ne csak Sadie szemszögéből lássuk a történetet, hanem a fenti világban élő gazdag keresztény polgárlány, Ella szemszögéből is. Az eredeti történet Lvovban játszódik, én pedig áthelyeztem az eseményeket Krakkóba. Ezáltal megváltozott minden: az idővonalat újra kellett írni, mert máskor ürítették ki a krakkói gettót, mint a lvovit, illetve a város topográfiája is egészen más: Krakkót a Visztula szeli ketté, el kellett döntenem, hogy a folyó alatt is áthaladnak-e a csatornában a szereplőim, vagy maradnak a gettó alatt. Végül úgy döntöttem, nem kelnek át a túlpartra. Ehhez rengeteg segítséget kaptam a krakkói csatornarendszer szakértőitől, akikkel konzultálhattam az írás közben. Szóval az egész történetet áthelyeztem Krakkóba. De nem voltam a városban több mint 17 éve, így lefoglaltam egy repülőjegyet 2020. március 11-re. Ez volt az a hét, amikor a Covid miatt bezárt az egész világ. Tehát nem jutottam el Krakkóba, viszont a lengyelek nagyon kedvesek voltak, online is segítették a kutatásaimat.
Vonható-e párhuzam a pandémia miatti korlátozások és aközött, ahogy azok a menekülő zsidók érezhették magukat, akik a csatornarendszerbe szorultak majdnem egy évre?
Nagyon sok szinten éreztem ezt a párhuzamot. Ugyanakkor fontos elmondani, hogy a második világháború szörnyűségei nem tehetőek egy kalap alá azzal, amit mi átéltünk, de bizonyos párhuzamok ettől függetlenül megrajzolhatóak. Mikor a regényt írtam, itthon voltam teljes izolációban, keresve a kapcsolatot a világgal Zoomon és minden egyéb módon, ugyanakkor bezárva a saját házamba. Ezzel együtt éreztem a kapcsolódási pontot: Sadie édesanyja az egyik pillanatban még a modern, 1940-es években épült lakásában lakik, a következőben pedig egy csatornarendszerben próbálja életben tartani a családját. 2020-ban egyik pillanatról a másikra az volt a kérdés, hogy kapható-e wc-papír, lesz-e hús a boltban a családomnak, hogyan fogom taníttatni a gyerekeimet.
Akkor értettem meg, hogyan változhat meg az egész életed radikálisan egy másodperc alatt.
Feltettem a kérdés, hogy hogyan élhettek túl a csatornarendszerben 14 hónapig? Egészen egyszerűen nem gondolták, hogy 14 hónapra be lesznek zárva, azt hitték, csak pár óra lesz, majd pár nap, esetleg pár hét. Ugyanúgy, ahogy mi 2020-ban: arra számítottunk, két hét múlva lapos lesz a görbe, aztán itthon rekedtünk egy örökkévalóságig.
Min dolgozik jelenleg?
A Nő kék csillaggal nem a legutolsó regényem, a tizenegyedik a sorban. A legújabb könyvem címe Code Name Sapphire, ami februárban jelent meg az Egyesült Államokban, remélem, hamarosan magyarul is olvasható lesz. Az új regényemről még kicsit korai beszélni, de egy része a második világháborúban játszódik, egy része utána, és van egy rejtély, ami összeköti a két időszakot.
