Szerelemről lesz szó egész este – jelentette ki a bemutató legelején Nádasdy Ádám, és rögtön elhangzott az is, hogy a kötet létrejöttét bár a napi politika pillanatnyi helyzete indokolta, de ez a könyv akkor is érdekes volna, ha nincs a gyermekvédelminek nevezett, de melegellenes kitételekkel eltérített 2021-es törvény. Nyárynak ugyanakkor 6-7 éve még Czeizel Endre javasolta egy hasonló típusú antológia összeállítását, de ha nincs a szóban forgó törvény, akkor ez a könyv nem lett volna benne az első három tervében, így viszont kapott egy nagy lökést a munka. A kötet összeállítását pedig mindezeken túl maga az irodalom adja, hiszen
- az európai líra azzal kezdődik, hogy egy nő szerelmes verset ír egy másik nőnek (Szapphó)
- az európai epika azzal kezdődik, hogy egy görög hős bosszút áll a férfi szerelme miatt (Homérosz: Iliász)
- az európai filozófia pedig Platónnal kezdődik, akinek műveiben szintén megjelenik a téma.
Nyáry a válogatásnál alapvetően a művekre koncentrált, nem pedig a szerzőkre, amihez Nádasdy hozzátette, hogy emiatt nem is lehet azt mondani, hogy ez a meleg szerzők antológiája lenne. Az ív az ókortól a közelmúltig húzódik (máig élő kortárs szerző műve nem szerepel a kötetben), és nagyjából fele-fele arányban szerepel benne vers és próza, illetve megtalálható még néhány drámarészlet (például A vágy villamosából). Nehézséget jelentett, amikor regényből kellett kimetszeni egy-egy részletet („Olyan, mint elefántból szalonnázni. Honnan vegyek ki belőle?”).
A meleg szerelemről az ókorban felszabadultabban lehetett írni, és ugyanez volt igaz rövid ideig a reneszánszra is, a keresztény középkorból viszont már nehezebben lehet ilyen művet felkutatni. Ugyanakkor ismerünk olyan híres műveket, amelyek említik a témát: ezek közé tartozik Dante Isteni színjátéka, amelyben a szodomiták az uzsorásokkal kerültek egy bugyorba, kiderül ugyanakkor az is, hogy Dante emberként sajnálta őket.
Viszont a középkor sem múlt el meleg szerelem nélkül, ennek nyomai például a muszlim európai költészetben maradtak fent: az antológiában így kapott helyet Abdallah Ibn Szárá Asz-Szántárini mór költő a Kék szemű fiatalember című verse, amelyet Faludy György fordított magyarra. „Nem lehet úgy olvasni ezt a verset, mintha nőhöz írta volna?” – vetette fel Nádasdy Ádám, mire Nyáry azt mondta, hogy ilyen esetben a névmások árulkodók. Hozzátette még, hogy Asz-Szántárini esetében nem az lehetett a baj, hogy férfiként egy másik férfihoz írt verset, hanem az, hogy az illető kék szemű, azaz nagy eséllyel keresztény volt – ez annak idején valószínűleg nagyobb problémát jelentett.
Szintén a névmások igazítanak el Michelangelo szonettjeinél is, igaz, ezeket később átírták (mintha férfi írta volna nőhöz), és csak a 19. században jöttek rá az átírási turpisságra. Ha már szonett, akkor kihagyhatatlan Shakespeare, igaz, azt nem tudjuk, hogy műveit kinek, kiknek írta a Bárd, bár vannak köztük férfiakhoz és nőkhöz szólók is. Nádasdy Ádám (aki amellett, hogy nyelvész, író, költő, Shakespeare egyik kutatója és fordítója is) ezen a ponton elmondta, hogy számára ezek a szonettek kimunkáltnak, hidegnek, játékosnak tűnnek: „Nagyon érdekesek, de engem hidegen hagynak”. Szerinte Shakespeare-nek egy szavát sem szabad elhinnünk, hiszen drámaíró volt, és szerinte nincs igazán szerelmes vers a szonettjei között. Ráadásul maguk a magyar fordítások is nagyon a szerelem felé tolják ezeket, a 75. szonett egy részlete például Szabó Lőrinc fordításában így hangzik:
„Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek”
míg az angol eredeti azért visszafogottabb:
„So are you to my thoughts as food to life,
Or as sweet-season'd showers are to the ground”.
A válogatásba kerültek olyan versek is, amelyeket kimondottan az antológia kedvéért fordítottak le, ezek közé tartozik például egy Byron-mű Nádasdy Ádám fordításában, és egy Emily Dickinson-vers, amelyet Nyáry Luca fordított magyarra. Szóba került Rimbaud és Verlaine szerelme is, de az antológiába most egy olyan Verlaine-vers került, ami a női szerelemről szól (Intézeti lányok – Babits Mihály fordításában).
Az antológia összeállításakor a jogörökösök nem minden esetben járultak hozzá ahhoz, hogy az adott mű bekerüljön a válogatásba („A tiltott irodalmon belül is van tiltott irodalom” – mondta erre Nádasdy Ádám). Ezek közé tartozik Berda József és Török Sophie verse is (utóbbi esetében Nyáry elmondása szerint az Országos Széchényi Könyvtár a kiadótól tudta meg, hogy náluk vannak a jogok – ezt megköszönték, majd nem járultak hozzá az újraközléshez). Vicces mellékszál, hogy Berda József Vers a péklegényekről című művét (amely engedély híján szintén nem kaphatott helyet a kötetben, és amelyben olyan sorok vannak, mint „De te nem tudod, mért olvad össze,/mint párzó szerelem, izzadó testük/kamaszszaga a sülő tészta illatával”) a proletárköltészet példájaként annak idején kifüggesztették egy pékség aulájában. A válogatás utolsó verse amúgy az orosz származású képzőművészé, a 2008-ban elhunyt El Kazovszkijé, amelyet Takács Zsuzsa fordított magyarra.
Az est végén Bánfalvi Eszter és Fehér Tibor felolvasott még egy-egy részletet Tennessee Williams és Ingmar Bergman műveiből, majd a résztvevők felköszöntötték Nádasdy Ádámot, aki február 15-én töltötte be a 75. életévét.
