„Itt éreztem először, hogy elfogadnak” – ferencvárosi sztorik Miklusicsák Alíztól

Az eredetileg a Margófeszt programjaként indult Sántakutya esteket 2023 óta a Tompa17 irodalmi kávézóban rendezik meg a ferencvárosi önkormányzat támogatásával. Ezeken az alkalmakon Szabó Dominika a kerülethez kötődő vendégeket kérdez életútjukról, a januári vendég Miklusicsák Alíz színésznő, műsorvezető, kultúraszervező, civil aktivista, közösségi jolly joker, menő fodrász és Ferencváros szerelmese volt.

Miklusicsák Alíz kolozsvári Színművészeti Egyetemen végzett, majd Temesváron játszott, mielőtt Budapestre került. Eleinte sokat jött-ment a két ország között, de már több mint húsz éve a fővárosban él. Ferencváros 2003. és 2023. között volt a mindennapjai része. 

A Tompa17 könyves kávézóban tartott Sántakutya esten felidézte, hogy amikor Budapestre került, arról álmodozott, hogy progresszív alkotóként meg fog tudni élni, de „nagyon sokszor kaptam azt a visszajelzést, hogy az én megélhetésem nem biztosított ebben az országban, és hogy menjek vissza”. Végül maradt, és egy olyan időszakban kezdett el Ferencvárosban gyökeret ereszteni, amikor igazán izgalmas kulturális élet kezdett kialakulni a kerületben.

Dolgozott roma kulturális szervezőként, egy könyves fesztiválon, és tagja volt annak a csapatnak, amelyik megalapította a Tűzraktár kulturális központot a Tűzoltó utcában, amelynek megnyitójára a kezdeményezők legnagyobb meglepetésére majdnem kétezren mentek el, mesélte. Igazi közösségi szervezés volt, ami ott zajlott.

„A MOME-sokat, a képzőművészeket, egyetemistákat, filmeseket, mindenkit izgatott a tér. Oda először is a tér miatt jöttek be, utána pedig tetszett mindenkinek a koncepció, hogy tulajdonképpen itt van egy maroknyi huszonéves, és akar valamit.

Ez olyan szép álomvilág volt, és tényleg az volt, az iskolapéldája annak, hogy ez nem működik így.

Ebbe csak belebukni lehet, és mi szépen bele is buktunk. Ugyanis annyira naivak voltunk mindannyian, hogy egy olyan vállalkozó csapatot hívtunk oda pultosnak, akiről azt gondoltuk, hogy a művészetet fogják támogatni, de nagyon gyorsan kiderült, hogy annyira megy a büfé meg a vendéglátás, hogy azonnal a mérleg arra esett, hogy hát gyerekek, csak ne zavarjátok itt a bulizó embereket a művészettel” – osztotta meg.

Miklusicsák Alíz egyébként a mai fiatalokban is azt érzi, hogy vágynak arra, hogy valamit nulláról csináljanak. Végül a Ferencvárosi Közösségi Alapítványhoz került, amit 2010-ben alapítottak. 2023-ig ott dolgozott. Így emlékezett vissza erre az időszakra:

Itt éreztem meg azt a megtartó erőt, hogy hogyan lehet biztonságban lenni egy közösségben.

Nagyon sok csapatban voltam, zenekarom volt, játszottunk lakásszínházi előadásban, de ezzel a fajta közösségi érzéssel még nem találkoztam. Volt kilenc ember, akinek teljesen más érdeklődési köre volt, más élethelyzetből jött és máshol lakott. Itt éreztem meg először, hogy elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.”

Igazán megható volt az utolsó munkanapja is, elárulta, hogy a munkatársai igazi meglepetéssel készültek a számára, többek között végigjárták azokat a helyeket, ahol megfordultak az évek alatt, és végiglátogatták mindazokat, akikkel együtt dolgoztak.

És hogyan tovább azóta? Miklusicsák Alíz elismerte, hogy bár megpróbálta, nem neki való, hogy 9-től 5-ig valaki másnak dolgozzon. Azt tapasztalta, hogy egy ilyen munkában is elérhető kell lennie az esti órákban, és nagyon hamar belefáradt, hogy valaki más rendelkezzen az idejével.

Jelenleg a 40 fölötti nők láthatóságáért küzdő Dajer Alapítvány kuratóriumának tagja, és mostanában egy 8. kerületi ingatlant tesznek rendbe, ahol kulturális és közösségi programokat szerveznének a jövőben a 40 fölötti nők számára.