Sztarenki Pál: A Pinceszínház mindig is a ferencvárosiaké volt és lesz

Sztarenki Pál: A Pinceszínház mindig is a ferencvárosiaké volt és lesz

A Pinceszínház igazgatója fontosnak tartja felelősséget, amivel az intézmény vezetése jár, és a fiatalok nevelése is célja. A Sántakutya-estek legutóbbi vendége Sztarenki Pál volt. 

Fotók: Tina Hinsenkamp-Fekete

Könyves Magazin | 2024. október 24. |

Az eredetileg a Margófeszt programjaként indult Sántakutya-esteket tavaly óta a Tompa17 irodalmi kávézóban rendezik meg. Ezeken az alkalmakon Ferencvároshoz kötődő vendégeket kérdeznek életútjukról, legutóbb Sztarenki Pállal beszélgettek. 

Sztarenki 2021 óta vezeti a ferencvárosi Pinceszínházat. A művész a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1988-ban, majd dolgozott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, az Arany János Színházban, az Új Színházban, aztán 1998–2010 között a József Attila Színház tagja volt. 2010-től 2018-ig a Hevesi Sándor Színház művészeti vezetőjeként dolgozott.

„Ferencvárosinak vallhatom magam”

Sztarenki Pált több szál is köti a kerülethez. „A Ráday utcában éltem tíz évig. Ferencvárosinak vallhatom magam, itt nőttek fel a gyerekeim. Nagyon sok emlék fűz a kerülethez, ahhoz a forgataghoz és pezsgéshez, amit mindig is biztosított” – mondta.

Igazgatóvá választásának nagy visszhangja volt. A kerület polgármestere politikai paktumot emlegetett, az ellenzéki képviselők szerint viszont a ferencvárosiak érdekét szolgáló döntés született. Sztarenki ennek kapcsán azt mondta:

„Olyan hadjárat indult ellenem, amit nem is nagyon értettem, de ez benne van a pakliban, Magyarországon élünk. Nem annyira foglalkoztam vele, mert tudtam, hogy nem kárt szeretnék okozni, hanem segíteni akarok, és annak megfelelni, amit az önkormányzat kiírt.”

Visszatérő fogalom volt az est folyamán a felelősség. A színházigazgató szerint „a Pinceszínház a mai napig egy olyan »menedékhely«, ahol ebben a furcsa, egyre kaotikusabb világban

lehetőséget tudunk biztosítani a fiatal alkotóművészeknek, hogy megmutassák magukat, hogy mit gondolnak a világról, és milyen a szellemiségük.” 

Fontos a fiatalok nevelése

Emellett fontosnak tartja a fiatalok nevelését is. A Rómeó és Júlia osztálytermi előadáson például többször is bevonják a nézőket. „Elindul az előadás, bizonyos helyzetekben megállítják azt, szétbontják a nézőket csoportokra, és elkezdik kibeszélni az adott problémát, hogy ki hogyan folytatná, kinek mi a véleménye” – magyarázta. 

-

„Hihetetlenül fontos, okos és bátor dolgokat fogalmaztak meg a fiatalok. (…) A tanárok kétségbe vannak esve előtte, hogy »a mi osztályunk úgysem fog mondani semmit, nem lesznek aktívak«, és a végén ők csodálkoznak a legjobban.

Egyszerűen csak az a titka, hogy kíváncsinak kell lenni, és tudni kell kérdezni, nem válaszokat kell kipréselni belőlük”

– állítja Sztarenki.

Hozzátette, szerinte „a Pinceszínház mindig is a ferencvárosiaké volt és lesz. Lehet, hogy időnként hektikusan működött, időnként sehogysem, de mégiscsak volt, és bízom benne, hogy amióta én vezetem, talán tényleg fölkerült a színházi térképre.”

Az idei évadot ősbemutatók évadaként emlegette a színházigazgató, amelynek Együtt a jövő generációjáért címet adták. Az egyik első bemutató, november 9-én a Kamaszharc lesz, amit Balatoni József, azaz Jocó bácsi Kamasz(h)arc című könyve alapján írt Mikó Csaba. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

A papírtáskában felejtett díj, a titkos könyv és a harmadik kiadás – Sántakutya a Margón

A Sántakutya a meghitt hangulatú beszélgetések programja volt, ahol Margó-díjas szerzők meséltek anyaságról, félelmekről, megfelelési kényszerről és sokkról, de szóba került Párizs és egy papírtáskában ottfelejtett díj is. 

...
Nagy

Ferencvárosi születés és halál – Bősze, Fullajtár és Vágvölgyi B. Sántakutya-sztorijai

Egy zenetörténész, egy színésznő, egy főszerkesztő meg egy kerület. 117 vágány, két ceruzacsonk és pár korty Traubi. Bősze Ádám, Fullajtár Andrea és Vágvölgyi B. András voltak a Sántakutya – ferencvárosi sztorikoktél márciusi vendégei.

...
Szórakozás

Sántakutya, Dűne, Kabai Lóránt és Rémlénykongresszus [PROGRAMAJÁNLÓ]

A héten megérkezett a tavasz, és ez a programajánlónkon is látszik, mert alig győztünk válogatni a jobbnál jobb lehetőségek közül – legyen szó filmekről, képregényekről, kötetbemutatókról, sétákról, gyerekprogramról vagy akár a horgolásról.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.