A könyv sok mindenkinek érdekes lehet: azoknak is, akik a kutatási adatokat, táblázatokat és ábrákat szeretik, azoknak is, akik társadalmi jelenségekről szeretnek gondolkodni, érvelni, vitatkozni, és azoknak is, akik laikus, de lelkes érdeklődőként fordulnak a pszichológia területei felé. Utóbbiak esetében talán egy hajszállal több türelemre és nyitottságra van szükség, hisz a két előbbi valóban komoly és tömör szakirodalommá teszi a szöveget, ugyanakkor szerintem megéri a fáradozás, és még egy jó lehetőség is lehet arra, hogy az ismeretterjesztő műfaj felől a “nehezebb” szakirodalom felé is nyissanak az olvasók. Most a könyvismertető mellett beszélgettem is az íróval, bízva abban, hogy ez is közelebb hozza hozzánk a tudomány világát.

Ahogy beszélgetni kezdünk Zsuzsával, és felvázolom, miről szól a koncepció, hogy mindig egy pszichológiai témájú könyvről írok cikket, majd ahhoz készítek egy szépirodalmi gyűjtést olyan művekről, amikben visszaköszön a téma, több sem kell neki, egyből azon kezd gondolkodni, hogy milyen címeket tudna mondani az utóbbihoz. Mivel elég nehezen szedünk össze akár csak kettőt-hármat, hamar rá kell jönnünk, hogy a szépirodalom területére is igaz lehet az, amiről tulajdonképpen Zsuzsa könyve szól: hogy nem beszélünk eleget a szerhasználó nőkről, és a problémákról, amikkel küzdenek.

• Hogy kezdődik a történet, hogyan vált a női szerhasználat a szakterületeddé?

• Tinédzserkorom óta volt bennem valamilyen érdeklődés a téma iránt. Akkoriban olvastam a Kérdezd meg Alízt! című könyvet, és most belegondolva, lehet, hogy az volt az első elköteleződési pont. Érdekes, szerintem 20 éve nem gondoltam a könyvre, de most eszembe jutott, hogy szépirodalom, és erről szól. Aztán az egyetemen az első szakom nyelvészet volt, ebből is doktoráltam. 2004-ben nyelvészdoktoranduszként és pszichológushallgatóként kezdtem dolgozni az MTA Pszichológiai Kutatóintézetében, ahol szerhasználó személyekkel készült interjúkat elemeztem. A narratívákban egyértelműen kirajzolódtak a nemi különbségek: a nők beszédmódjában és szóhasználatában abszolút a passzív, elszenvedő hang jelent meg, a férfiak esetében sokkal aktívabb ágenciáról beszélhettünk. Ez volt a második ilyen meghatározó pont, ami megerősített, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Hosszú ideig dolgoztam a Józan Babák Klub Egyesülettel, ahol szerhasználó szülőknek tartanak önsegítő csoportokat, könyveket adtunk ki, kutatásokat végeztünk. Emellett lehetőségem volt bepillantani a skandináv területeken működő gyakorlatba is, amikor egy norvégiai tanulmányút során egy szerhasználókkal foglalkozó civil szervezet kutatási osztályán dolgoztam. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, intenzívebb és kevésbé intenzív szakaszokkal, de valamilyen formában folyamatosan jelen volt a munkámban a szerhasználó nők kérdése. Amellett, hogy fiatalkorom óta volt bennem egy személyes érdeklődés, egyfajta düh is megjelent bennem olyankor, amikor ha szakmai konferenciákon beszéltem a kérdésről, a kollégák csak megvonták a vállukat, mondván, igen, tudjuk, vannak nemi különbségek a szerhasználatban is, ez nem újdonság. Mégsem tett senki semmit annak érdekében, hogy megváltozzon a szakemberek és az ellátórendszer hozzáállása. Azt éreztem, hogy ezt itt most valakinek a vállára kell vennie, és elkezdenie.

Az addiktív viselkedés nem válogat, ugyanúgy jelen van a nők és a férfiak, fiatalok és idősek körében. Ugyanakkor nem egy fogalmat és jelenséget kell ismernünk, ha arról akarunk beszélni, miért fontos, hogy külön figyelmet fordítsunk a női szerhasználatra. A külön figyelem ugyan az eltérések kihangsúlyozására irányul, mégis az egyenjogúság nevében szól: mindenki  egyenlő, de nem feltétlenül egyező bánásmódot kapjon, hiszen figyelembe kell vennünk az egyéni sajátosságokat, nemi különbségeket és környezeti tényezőket. 

Ilyenek például a női és férfi test alapvető biológiai különbségei, a nőket és férfiakat érintő társadalmi sztereotípiák, a személyes élettörténetek, és a szerhasználat alatt megfigyelhető viselkedésbeli különbségek. A témában eddig született kutatások megállapították például, hogy a lányok/nők szerhasználatára jellemző, hogy az első szerhasználat után gyorsabban válnak függővé, mint a fiúk/férfiak (teleszkóp-hatás). Emellett a partnernek is nagy szerepe van az addiktív viselkedés kialakulásában és fenntartásában (partner-hatás): a nők jellemzően párkapcsolatuk hatására kezdik el és haladnak előre a szerhasználatban. A könyv említ olyan kutatási eredményt is, ami arról szól, hogy ha injekciós szerhasználó, heteroszexuális párok esetében a nők a férfival közös tűt használnak, azt a párkapcsolat intimitásaként élik meg. Ez viszont tovább erősíti az alárendelt szerepet, még inkább megnehezítve az ellátásba kerülést vagy más segítségkérést. A konvergencia-hipotézis lényege pedig, hogy az utóbbi időben egyre csökken a női és a férfi szerhasználat elterjedtsége közti különbség. Tehát ha így haladunk, előbb-utóbb ez az arány akár ki is egyenlítődhet. 

• Hogyan született meg végül ez a könyv?

• Maga a könyv tavaly nyáron, egész rövid idő alatt állt össze. Adott volt a személyes érdeklődés, a rengeteg tapasztalat, a korábbi publikációkhoz összeállított szakirodalmi lista, és ennek adta a végső löketet az, hogy ahhoz, hogy befejezzem a habilitációt, időre el is kellett készülnie.

• Kik az olvasóid? Kiknek szántad, és most néhány hónappal a megjelenés után mit lászt, kik vették eddig a kezükbe?

• Azért az hamar látszik a könyvön, hogy erőteljesen szakmai, és így elsősorban a kollégáknak és a hasonló területen dolgozó szakembereknek készült. Tulajdonképpen ez is volt vele az egyik célom, létre szerettem volna hozni egy olyan kötetet, ami összegzi az eddig tudományosan, kutatások által igazolt tényeket, és nem csak a gyakorló pszichológusok tapasztalatairól mesél. A másik pedig, hogy szeretném, ha vita indulna a kérdés kapcsán, ha megjelennének a különböző szakmai hangok, olyanok is, amik megkérdőjeleznek, vitatkoznak, akármii. Induljon el a diskurzus arról, ami évek óta a szemünk előtt van, mégsem foglalkozunk vele még szakmán belül sem. Emellett természetesen ott van az is, hogy jó lenne, ha a laikusok körében is szem elé kerülne a téma. Nem tudom pontosan, hogy kikhez jutott el a könyv, vagy hogy megállapítható-e végül egy célcsoport. Azt tudom viszont, hogy az első kiadás már el is fogyott, és újabb példányokat kell nyomni. Az említett visszhangok azonban eddig nem nagyon érkeztek, ebben talán szerepe van annak, hogy tudományos körökben itthon még mindig nem tartunk ott, hogy ez azonnal és automatikusan megvalósuljon. De várok rá, bízom benne, hogy be fog indulni a folyamat.

Ami a különböző élettörténeteket és a szerhasználatot illeti, az első, és talán legfontosabb dolog, hogy lányok és nők esetében nagyon nagy százalékban van jelen valamiféle traumatikus élmény, abúzus vagy más erőszak, ami kapcsolatba hozható a szerhasználattal. Így a velük való munkában nem elég csupán a szerhasználattal foglalkozni, kiemelt szerepet kell tulajdonítani a trauma kezelésének is. A családi háttérben is találhatunk eltéréseket: az alkoholproblémákkal küzdő nők esetében például sokkal magasabb volt a családtörténetben megjelenő alkoholizmus, mint az alkoholista férfiak vagy az alkoholproblémákkal nem küzdő nők esetében.

• Szól azoknak is, akik érintettek a kérdésben?

• Szólhat, igen, vannak is klienseim, akik olvassák, és vissza is jeleznek, hogy éppen mi és miben segít nekik. Főként azt emelik ki, hogy hasznos számukra, hogy szakszavakkal nevezem meg azt, amin keresztülmennek. Egyfajta pszichoedukációként segíti őket az, hogy tudományos keretekben is értelmezhetik magukat, így új narratívát is kapnak a történetükhöz.

Azzal is számolnunk kell, hogy biológiai működésük eltérései is befolyásolják a nőkre és a férfiakra jellemző szerhasználatot. Nem alaptalan az a jelenség, hogy a nők hamarabb kerülnek intoxikált állapotba ugyanannyi alkohol hatására, mint a férfiak. Ebben szerepet játszik a szervezet anyagcseréje, a testsúly, a test víz- és zsírtartalma, és még számos más élettani folyamat. Kutatások bizonyítják azt is, hogy a droghasználó nők többféle egészségügyi következménytől is szenvednek. Náluk nagyobb arányban fordul elő májbetegség, magas vérnyomás, anémia (vészes vérszegénység) és emésztési zavarok. A nemspecifikus betegségek kockázata is jelentősen nagyobb (meddőség, hüvelyi fertőzések, vetélések, koraszülés). Több figyelmet igényel, és az életkori specifikumoknak megfelelő kezeléssel is összefügg a menstruációs ciklus kapcsolata a szerhasználattal. Nem könnyíti meg a rászorulók dolgát, hogy itt két tabunak számító téma ér össze, éppen ezért viszont kétszer olyan fontos, hogy beszéljünk róla. A serdülőkor vagy az időskor változásai, a kettő közötti ciklikus változások mind olyan biológiai-hormonális tényezők változását eredményezik, amik hatással vannak arra, ahogy a szervezet a különböző anyagokra reagál.

• Említetted, hogy számítanál a vitatkozó hangokra, és például potenciális célpontként látod a könyved a feminizmus különböző irányzatai felől. Ezen egyébként én is gondolkodtam olvasás közben. Miről van itt szó, ha egyszerre akarnak a nők “egyenlővé” válni, ugyanakkor 130 oldal szól arról, hogy hogyan különbözünk csak a szerhasználat mentén?

• Az egyformaságra törekedni és az egyértelmű különbségek ellen hadakozni felesleges, hiszen nem vagyunk és nem is leszünk egyformák. Az egyenlőség arra kell, hogy irányuljon, hogy felismerjük a nemi különbségeket, és azok teljes körű figyelembevételével a lehető legjobb szakmai segítséget nyújtjuk mindenkinek.

• Ha ennek a könyvnek az a címe, hogy Bevezetés... , akkor számíthatunk tőled továbbiakra?

• Igen, és tulajdonképpen már el is készült a következőre. Ez egy szerkesztett kötet. 2019 óta kollégáimmal, hallgatóimmal, önkéntesekkel és az érintettek aktív bevonásával a nemzetközi jó gyakorlatok és a szakirodalom alapján összeállítottunk és teszteltünk egy traumainformált csoportos tanácsadási módszert szerhasználó nőknek. A módszer hatásvizsgálatát is elvégeztük, fontos volt számomra, hogy ha közzéteszek egy ilyen módszert, akkor empirikusan is megvizsgáljuk a hatását. A következő kötet ennek a módszernek a részletes bemutatása és a hatásvizsgálat eredményeinek közlése.