Ma már talán úgy mondanánk, József Attila rutinos bíróságra járó ember volt, számos alkalommal perelték be ugyanis amiatt, hogy összeütközésbe került a törvénnyel. Igaz, az egyik leghíresebb konfliktusából nem lett peres eljárás, viszont nagy eséllyel még az is tud róla, aki nem érdeklődik különösebben az irodalomtörténet vagy annak szereplői iránt. Ez volt az úgynevezett Horger-ügy, amelyet az 1937-es Születésnapomra című versében is megörökített, és amelynek nyomán a szélesebb nyilvánosság megismerte Horger Antal nyelvész nevét. A költő azután rúgta össze a port a szegedi egyetem dékánjával, hogy a professzor a Tiszta szívvel című verse megjelenése után eltanácsolta József Attilát a tanári pályától. Az ominózus esetnél jelen volt Fehér Ede, a költő évfolyamtársa, későbbi tanár, aki 1954-ben a Délmagyarországba írt cikkében így emlékezett vissza arra a bizonyos beszélgetésre:
„– Kérem, József úr, ön egy verset irt a Szeged múlt szerdai számába. Többek között azt írta, hogy nincs se istene, se hazája. És hogy ha kell, eladja magát és embert öl. Kérem, én a bölcsészeti kar álláspontját közlöm önnel: ön középiskolai tanár ilyen felfogással nem lehet, ilyenre nem lehet oktatni a magyar ifjúságot, ön elvégezheti a bölcsészeti tanulmányokat, de tanári oklevelet, míg én itt leszek, nem fog kapni.
– De professzor úr, mikor én azt a verset írtam, már három napja nem ett...
– Kérem! – ezt a kérem-et igen élesen dobta közbe, elvágva Attila szavát – a verse megjelent. Csak ennyit akartam önnel közölni.”
Nem ez volt az első és az egyetlen eset, hogy József Attilának a verse miatt kellett retorziókat elszenvednie.
Még csak 18 éves volt, amikor a Lázadó Krisztus című verse megjelenése után életében először beperelték,
mégpedig „istengyalázás vétke” miatt. 1931 és 1934 között pedig egyszerre három bírósági eljárás is folyt ellene, egyebek között az úgynevezett röpiratper is. Hogy megértsük a pert, kicsit vissza kell menni az időben.
Az évtizedekig lappangó fotó
1931-ben az egész országot megrázta, amikor Matuska Szilveszter felrobbantotta a biatorbágyi vasúti viadukt egy részét. A robbantásban 22-en életüket veszítették, az országban statáriumot vezettek be. Az illegális Magyar Kommunista Párt vezetőit, Sallai Imrét és Fürst Sándort is erre hivatkozva állították rögtönítélő bíróság elé, halálra ítélték, majd 1932 júliusában kivégezték őket. Ugyanakkor már a kivégzésüket megelőzően elindult egy mozgalom, amely a rögtönbíráskodásnak és a halálbüntetésnek is véget vetett volna; ebből alakult később a Halálbüntetés Ellenes Liga, amelynek a vezetője Vámbéry Rusztem lett, aki korábban József Attila védőügyvédje is volt az egyik perében.
Az elmúlt napokban egy frissen előkerült, állítólag József Attilát ábrázoló kép tartotta izgalomban az irodalomtörténetre fogékony olvasókat, viszont a fotóról azóta kiderült, hogy nem a költő látható rajta. Ugyanebben az időben viszont egy másik régóta lappangó József Attila-kép is előkerült, amelyre Illés Zoltán tanár, irodalomtörténész bukkant rá egy kutatása során. Az 1933-as kép a tárgyalóteremben ábrázolja József Attilát, és nem szerepel egyik, a költő fényképeit tartalmazó kiadványban sem. Az alábbiakban Illés Zoltán írását közöljük, aki nemcsak a megtalálás körülményeit meséli el, de kontextusba helyezi a tárgyalást, és rávilágít arra is, milyen jelentősége lehet a most előkerült képnek.
Tovább olvasokA Liga még a két kommunista vezető kivégzése előtt kiadott egy röpiratot, amelyben az aláírók a halálbüntetés eltörlése mellett érveltek, illetve később egy másodikat Sallai Imre és Fürst Sándor életének megmentése érdekében (mindegyiket hiába). A budapesti ügyészség a halálbüntetés elleni röpirat szerzőivel szemben ugyanakkor
nemzetgyalázás címén emelt vádat.
Az Újság 1933 januárjában a következő beszámolót tette közzé a perről: „A vádlottak Szimonidesz Lajos ny. evangélikus lelkész, Illés (sic!) Gyula biztosítási tisztviselő, József Attila és Zsolt Béla írók és Berényi (sic!) Róbert festőművész, akik ellen azért emelt vádat a királyi ügyészség, mert július végén „Dolgozó polgárok, munkások, gondolkodó emberek” címmel egy röpiratot szerkesztettek. Szimonidesz Lajos tagadta bűnösségét s azt adta elő, hogy a röpirat szövegét ő annak idején átszövegezte, mert annak tartalma nem felelt meg a felfogásának. Illés Gyula kijelentette, hogy nem olvasta a röpiratot és csak stiláris módosítást eszközölt rajta. József Attila tagadta bűnösségét, csak konceptust küldött egy kávéházba, ahol összegyűltek a halálbüntetés ellen megszervezendő propaganda érdekében, amelyen ő nem vett részt. Zsolt Béla azt állította, hogy nem volt jelen a megbeszélésen és csak a rendőrségen látta először a röpiratot. Így annak tartalmához nem is járulhatott hozzá.”
A bíróság végül első fokon Szimonidesz Lajost nemzetrágalmazás vétségében bűnösnek találta és 500 pengő pénzbüntetésre ítélte, József Attilát és Illyés Gyulát felmentette. Másodfokon (1935-ben) József Attilát viszont már bűnrészesnek mondták ki, és 200 pengő büntetés megfizetésére kötelezték – az összeget a költő a Feministák Egyesületének támogatásával tudta kifizetni.
Felhasznált források:
Délmagyarország, 1954. július 25.
Helsinki Bizottság – Jogerős ítélet József Attila nemzetgyalázási perében
Budapest Főváros Levéltára – A vádlott JÓZSEF ATTILA - A költő perei
