Érdekes kérdés, hogy mitől válik egy főiskolai színészosztály “legendássá”, és hogy mit tud kezdeni az osztály azzal a tudattal, hogy szinte pályakezdő koruk óta így hivatkoznak rájuk. 1999-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma már egyetem, legalábbis jelen állás szerint) prózai színész szakára 14 fiatal tehetség, akik majdnem mind kívétel nélkül azóta is a pályán vannak, sőt, szinte mindenkiről elmondható, hogy töretlenül aktív és kiemelkedő alkotói és szereplői a mai magyar film- és színházművészetnek, nem beszélve az egyre népszerűbb magyar gyártású sorozatokról. Ha végignézzük egy szabadon választott színészosztály névsorát, sajnos gyakran azt tapasztalhatjuk, hogy rengeteg a pályaelhagyó, akinek a nevére talán nem is emlékszünk, a “legendás Máté-osztályból” viszont egyedül Gál Kristóf az, akinek a megszokottnál is nagyobb fordulatot vett az élete a főiskola elvégzése után, ugyanis színészet helyett évek óta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjeként dolgozik.
(A képen az AlkalMáté Trupp jelenlegi tagjai láthatók. Járó Zsuzsa, Kovács Patrícia, Péter Kata, Szandtner Anna, Jordán Adél, Czukor Balázs, Vajda Milán, Mészáros Máté, Dömötör András, Máté Zsolt, Mészáros Béla, Gál Kristóf és Máté Gábor.)
Eddig Járó Zsuzsáról (2007), Szandtner Annáról (2008), Kovács Patríciáról (2009), Máthé Zsoltról (2010), Mészáros Mátéról (2011), Péter Katáról (2012), Száraz Dénesről (2013), Gál Kristófról (2014), Dömötör Andrásról (2015), Mészáros Béláról (2016), Vajda Milánról (2017), Fenyő Ivánról (2018) és Czukor Balázsról (2019) készült előadás, majd a járványhelyzet miatt egy év kihagyással Jordán Adél került sorra.
A főiskolai osztályból avanzsált alkalmi társulat ötlete (aminek neve Parti Nagy Lajos fejéből pattant ki) már a diplomaosztó után megfogalmazódott a csapatban, amikor egy szilvesztereste teljesen véletlenszerűen szinte mindegyikük ugyanabban a házibuliban kötött ki. Ekkor beszélték meg, hogy a Színművészetin átélt vizsgákat folytatva szeretnének nyaranta létrehozni egy közös előadást, kezdetben a Zsámbéki Színházi Bázison, majd a Jurányiban. Így készült el a Migrénes csirke (2004), majd a BelemenekülŐk (2005), és az “Éjféltájban mondta meg, hogy mi a baja” (2006).
(Máté Gábor: A migrénes csirke. Fotó: Ilovszky Béla)
Három előadás után viszont úgy döntöttek, kísérletet tesznek arra, hogy a következő 14 évben feldolgozzák egyesével a saját életüket, ami komoly elköteleződést jelentett a résztvevők számára. Az évek alatt Száraz Dénes és Fenyő Iván hullott csak ki a csapatból, ennek ellenére az osztálytársak elkészítették a róluk szóló előadásokat is. Ez a fajta személyesség, ha nem is teljesen egyedülálló és nem is előkép nélküli, rendkívül ritka a magyar színjátszásban. Schilling Árpád Lúzer című előadása, Hajdu Szabolcs családdrámái, vagy Halász Péter performansz-szerű temetése mind magukban hordozzák a személyesség mélyen gyökerező, bensőséges hangulatát, az intimitásból fakadó feszültséget, a befogadókban pedig a megfigyelő szerep helyett inkább valamiféle beavatottság érzetet keltenek ezek a fajta produkciók.
A kalapból utolsóként Jordán Adél nevét húzták ki, a róla szóló előadás pedig összesen hét alkalommal volt látható a Benczúr Kertben. Érdekes véletlen, hogy pont ő maradt utoljára, hiszen az osztály egyik legismertebb színésznője, aki nem túl gyakran ad interjút és nem igazán beszél magánéletéről sem. Ebben az előadásban viszont sokkal többet vállalt, mint amire bárki számított volna tőle.
A legszembetűnőbb tulajdonsága a Jordán Adél című előadásnak, hogy Jordán Adél (magán)élete maga a színház, a kettő szinte soha nem válik külön, legyen szó gyermekkorról, első, második és sokadik szerelemről, házasságról, gyerekvállalásról, válásról és újrakezdésről. Ez persze némileg elkerülhetetlen, ha az ember lánya Jordán Tamás és Lázár Kati gyermekeként jön a világra, ahol a gyerekszobát és az otthon melegét felváltják a Kaposvári Színház öltözői, a tinédzser éveidben pedig csak akkor találkozol a szüleiddel, ha két próba között bemész a Merlinbe. Jordán Adélt több volt osztálytársa is alakítja, a kisgyerekként átélt családi veszekedésekben viszont őt látjuk a kocsi hátsó ülésén, ahogy róla szinte teljesen megfeledkezve marják egymást a szülei. És hát hogy is veszekedhet két ilyen színészlegenda egymással? Pontosan ugyanolyan szemérmetlenül, durván, egymást gyötörve, ahogy bárki más. Nincs semmi elegancia, semmi emelkedettség, legendák ide vagy oda.
(Fotó: Dömölky Dániel)
Jordán Adél itt nemcsak a saját gyerekkorát tárja elénk és dolgozza fel, de meg is gyónja saját bűneit, hiszen később láthatjuk a (volt) férjével (Keresztes Tamással, akit Czukor Balázs alakít) és közös gyerekükkel való kapcsolatát, amiben hellyel-közzel tökéletesen reprodukálja saját szülei esendőségét. Az élet és a munka legszebb egymásba játszása épp az a jelenet, ahol a nyolchónapos Andor mellett Adél nem tud ellenállni Ascher Tamás csábításának és végül Keresztes Tamással együtt játsszák el a Katonában Woyzeck és Marie kiüresedett szerelmét, ahol a gyerek egy kicsit mindig útban van, a nő pedig már gondolatban és esténként egészen máshol jár.
(Fotó: Dömölky Dániel)
Megjelennek az egyetemi évek nehézségei, a mesterségvizsgák izgalmai, az osztálytársakkal megélt barátságok, szerelmek és szeretői viszonyok, és miközben ezeket nézzük, a beavatás érzetétől néha nem tudjuk, hogy sírnunk vagy nevetnünk kell-e jobban. A híres katonás újévi paródiaesteken érezhetjük magunkat, ahogy Dömötör András Máté Gáborként rituális öngyilkosságot követ el a színpadon, de sokszor a tét mértéke miatt egészen zavarba ejtő, hogy Jordán Adél milyen mélységben képes szembenézni önmagával és kitárulkozni előttünk.
Az este legjobban várt pillanata természetesen Jordán Adél coming outja, de szerencsére ezt sem a bulvár kínos és magamutogató eszközeivel teszi. Arról, hogy Jordán Adél a Katona József Színház rendezőjével, Székely Krisztával alkot egy párt, nem maga Jordán Adél és nem is egy Jordán Adélt játszó osztálytárs ad hírt a színpadról. Helyette egy kellően komikus, de mégis bensőséges párbeszédet láthatunk a Lázár Katit alakító Mészáros Máté és a Székely Krisztát játszó, vitéz szuperhős ruhában megjelenő Kovács Patrícia között.
(Fotó: Dömölky Dániel)
Ez az előadássorozat mindenképp különleges helyet foglal el a magyar színházművészet több évszázados térképén, nemcsak azért, mert egy korszakalkotó színházi vállalkozásról, Jordán Adél bátor kiállásáról és egy hihetetlenül megkapó és személyes műfajról beszélünk. Az utolsó AlkalMáté előadás azért is válik igazán ikonikussá, mert Máté Gábor 27 év után nem vállal több osztályt, hiszen tavaly ősszel lemondott az egyetemi tanári pozíciójáról. Búcsúztatására rengeteg volt tanítványa gyűlt össze a Vas utcában, hogy elköszönjenek egykori iskolájuktól és legfőképp Máté Gábortól, a mesterüktől. A búcsúvideót és az előadást végignézve két dolgot biztosan leszűrhetünk: Máté Gábor elképesztő érzékkel látta meg a tehetséget, majd gondozta, nevelte és pályára is állította őket, hihetetlen sok kiváló művészt nevelt ki a majdnem három évtizedes tanári pályája során. A másik tanulság pedig az, hogy Máté-osztályba járni generációkon átívelő közös tudást és identitást ad, aminek külső szemmel ez az előadássorozat volt a legláthatóbb és legtapinthatóbb lenyomata.
