A Dead Woman Crossing című kötetét még álnéven, J.R. Adlerként publikálta, bár az új kiadás már a saját nevével jelent meg. Számos írónál láttunk erre példát, kíváncsi vagyok, hogy önnél mi áll a háttérben?
A kiadó kért rá, hogy álnevet használjak, mert éppen a kötet megjelenésekor írtam alá a szerződést a Perfect Marriage kiadójával is, előbbiek viszont nem akarták, hogy ugyanazzal a névvel jelenjen a két könyv. Ez sok bonyodalmat okozott, ahogy az is, hogy emiatt két szerzői profilom volt az összes közösségimédia-felületen, ez pedig összezavarta az olvasókat. Másfél éve, amikor berobbant a Perfect Marriage, logikusnak tűnt, hogy mivel az a saját nevemmel jelent meg, ráadásul nagyon sikeres lett, a Dead Woman Crossingot is Jeneva Rose-ként adjuk ki, de a sorozat kiadója még akkor sem egyezett bele. Mostanra sikerült végre minden könyvemet a saját nevemmel megjelentetni.
Az Egyikünk meg fog halni történetét öt nő szemszögéből ismerjük meg. A karakterek nagyon különböznek, gondolom, nehéz lehetett ugrálni köztük írás közben. Hogyan dolgozta ki a különböző személyiségeket?
Igen, ezzel meggyűlt a bajom, különösen azért, mert kronologikusan írtam a történetet, ráadásul a helyszínek között is elég sokat ugrál a cselekmény. Az volt a legnagyobb kihívás, hogy élesen kirajzolódjanak a karakterek közti különbségek. Borzasztó idegtépő volt ez a folyamat, miközben csak az lebegett a szemem előtt, hogy az olvasó ne érezze az írói erőlködést. Nehéz volt megalkotni a szerkezetet, úgy, hogy az olvasónak mindig egyértelmű legyen, hogy hol hagytuk el a fonalat az egyes szereplőkkel,
milyen viszonyban vannak egymással, miközben rengeteget pletykálnak, elhallgatják a legfontosabb információkat és megállás nélkül hazudnak.
Gondolom, ehhez szükség volt egy jól strukturált vázlatra és persze jó sok időre.
A történet viszonylag hamar, három hónap alatt kigurult belőlem. A munka oroszlánrésze csak ezután jött. A szerkesztés volt a legnehezebb, miközben nyomasztott, hogy a Perfect Marriage után sikerül-e még egyszer sikeres könyvet írnom.
Ahogy ön is mondja, a Perfect Marriage hatalmas siker lett. Több mint másfél millió példányban kelt el, valósággal felrobbantotta vele a TikTok-ot, ráadásul a megfilmesítés is szóba került. Mi lehet a titok?
Számtalan kisebb kiadót megkerestem a kézirattal, és tisztában voltam vele, hogy a méretük miatt nem tudnak nagy reklámot csinálni a regénynek. Úgy döntöttem, hogy a saját kezembe veszem az irányítást, és mivel évekig marketingesként dolgoztam, pontosan tudtam, hogyan kell eladni egy terméket. Ettől függetlenül bíztam benne, hogy az olvasók szeretni fogják a történetet, a cselekmény sodrását. Azt hiszem, az is sokat számított, hogy szinte elsőként indítottam szerzői TikTok-oldalt. Három éve az írók többsége még nem volt jelen a TikTok-on, sőt sokan más közösségimédia-felületeken sem. Azt hiszem tökéletes időzítéssel osztottam meg 2020-ban az első videót, hiszen a pandémia miatt a világ bezárult, az emberek pedig rátapadtak a képernyőre. Ekkor elhatároztam, hogy elindítok egy trendet TikTok-on. Ennek az a lényege, hogy a szerzők úgy mondják el a könyvük ajánlóját, mintha az velük történt volna meg. Csináltam egy rövid videót, amiben elmondtam, hogy a férjemet gyilkossággal vádolják a szeretője megölésért, én pedig a feleségeként és egyben a védőügyvédjeként kiállok mellette és képviselem az ügyét. A felvétel végén kiderül, hogy ez csupán kitaláció és valójában egy könyvről van szó. Negyvennyolc órán belül ötmillióan látták a videót, bár sokan nem nézték végig, ezért a későbbi videóim alatt sokan megkérdezték, hogy együtt vagyok-e még a férjemmel. Az emberek azt gondolták, hogy ez a történet az én történetem.
Jeneva Rose thrillerjében a város leggazdagabb feleségei olyan döntésre szánják el magukat, ami örökre összeköti őket.
Az Egyikünk meg fog halni afroamerikai szereplője, Keisha fontos a történet szempontjából, mégsem ismerjük meg a belső világát, ellentétben a másik öt szereplővel. Ezzel a társadalmi és etnikai különbségeket akarta hangsúlyozni, vagy valami más áll a háttérben?
Ez valóban rengeteg fejtörést okozott. Hosszan vitatkoztam erről önmagammal és másokkal. Megfordult a fejemben, hogy kiveszem a történetből valamelyik feleséget, hogy Keisha több teret kapjon. Sőt, az is szóba került, hogy a férjek is több hangsúlyt kapjanak, de végül úgy éreztem, hogy az öt fő karakter elég. A szalon vendégei befolyásos, gazdag nők, akik társadalmilag magas szinten állnak, még akkor is, ha ezért nem ők küzdöttek meg. Jenny és Keisha a munkások rétegét képviselik, bár Jenny kicsit feljebb van, hiszen övé a szalon. Ám ennél is fontosabb, hogy Keisha fejébe nem kell bekukkantani, az ő belső világát nem kell kihangosítani ahhoz, hogy tudjuk, mit gondol és érez. A többi nő titkolózik, nem mondja el az igazat, még Jenny sem,
Keisha viszont mindent őszintén vállal.
Aki krimit vagy thrillert ír, általában szoros idővonallal, ezernyi jegyzettel, saját kódrendszerrel dolgozik. Önnek milyen munkamódszere van?
Többnyire csak elektronikus jegyzeteket készítek, de az Egyikünk meg fog halni sokkal több fejtörést okozott, mint akármelyik korábbi regényem. A konyhaszekrényre ezernyi színes cetlit ragasztottam, amiket ide-oda rakosgattam. Minden szereplőnek volt saját színkódja, családfája, összeírtam, hogy mi motiválja őket, mit szeretnek, mitől félnek.
Ezeket a kis lapokat pakolgattam az idővonalon, így vizualizáltam a jeleneteket.
Az Egyikünk meg fog halni bár thriller, olvasás közben néha olyan érzésem támadt, mintha egy romantikus regényt olvasnék, ami szintén nem áll távol öntől, hiszen korábban ilyen típusú könyveket is írt. Melyiket érzi közelebbinek magához?
Az első könyvemet magamnak írtam, magamról. A The Girl I Was segített megbirkózni a szomorúsággal, amin akkoriban keresztülmentem, bár soha nem gondoltam, hogy valaha kiadom, azt pedig végképp nem, hogy író leszek. Gimnazista korom óta többször megpróbáltam könyvet írni, de sosem jutottam tovább nyolcvan oldalnál. Hét éve eldöntöttem, hogy itt az ideje befejezni, amit elkezdtem, már csak azért is, hogy kipipálhassam a bakancslistámról a könyvírást. Egész életemben marketingeskét dolgoztam, ezért különösen felszabadító volt valami egészen mást csinálni. Aztán egyszer csak berobbant a Perfect Marriage, de továbbra is írok romantikus regényeket. Ilyen például az It’s a Date (Again), ami néhány hete jelent meg.
Aktívan használja az Instagramot és TikTok-ot, amit, ahogy az előbb is említette, gyakorlatilag úttörőként használt az írók között. Ugyanakkor a közösségi médiáról általában negatív képet festünk. Mit gondol, milyen szerepe van a közösségi médiának az irodalomban?
A Covid alatt átalakult a könyvipar. Korábban, ha az emberek megláttak egy szép borítót a könyvesboltban, leemelték a polcról és jó eséllyel megvették a könyvet. A vírus ezt lehetetlenné tette, ezért, ahogy sok minden más, ez is áthelyeződött az online térbe. Az írók az olvasók idejéért versenyeznek. Nem szeretem ezt a kifejezést használni, ahogy azt sem szeretném, mintha úgy tűnne, hogy versenyként tekintek az írásra, de lecsupaszítva mégiscsak erről van szó. A TikTok-videók pár másodperc alatt megragadják az olvasó figyelmét. Ugyanerről szól a Facebook, az Instagram, a Twitter, az összes közösségimédia-felület, sőt még a Netflix is. Szerintem nincs azzal semmi baj, ha az irodalmat az interneten reklámozom. Ahogy azzal sem, ha valaki főzős videókat néz, vagy hasznos DIY-tippeket tanul TikTok-on. Nyilván számtalan árnyoldala van, de amíg okosan használjuk, az irodalomnak kifejezetten jót tesz a kis hírnév.
Jeneva Rose regénye egy amerikai kisvárosba vezet: Buckhead a drága autók, hatalmas házak és álságos barátságok helye. Az itt élő nők közül vajon ki lesz elég okos ahhoz, hogy túlélje Buckheadet - és ki végzi holtan? Olvass bele!
Azt sem titkolja, hogy kifejezetten szoros kapcsolatban van az olvasóival. Gyakran jár író-olvasó találkozókra és az interneten keresztül is tartja velük a kapcsolatot. Ezt is az írói munka részének tekinti?
Írónak lenni nem csak azt jelenti, hogy az ember ír. Ugyanolyan fontosnak tartom, hogy kapcsolatban legyek az olvasóimmal, mint magát az alkotást, hiszen nekik köszönhetem, hogy újabb könyveket írhatok. Eleinte minden egyes emailre, Instagram- és TikTok-üzenetre személyesen válaszoltam, de mostanra ez már lehetetlen. Néha véletlenszerűen kiválasztok egy-egy kommentet, amire reagálok. Tudom, hogy olvasóként ez különleges élmény, hiszen én is kicsattanok a boldogságtól, amikor a kedvenc íróm válaszol az üzeneteimre. Tisztában vagyok vele, hogy nem fogom megváltani a világot a romantikus regényeimmel, ahogy a thrillerekkel sem. Pontosan tudom, hogy melyik polcra tartozik, amit csinálok. Mégis azt gondolom, ha a könyveim segítenek átvészelni egy nehéz időszakot, vagy ha segítenek visszatalálni az olvasáshoz, azzal már tettem valamit az emberekért. A könyveimmel kiutat szeretnék adni a nehéz élethelyzetekből és pár órára kikapcsolni az olvasók gondolatait. A vírus alatt képtelen voltam levenni a szemem a képernyőről. Állandóan a legfrissebb híreket böngésztem, tudni akartam, hogy mi történik a világban, annak ellenére, hogy egy idő után alig bírtam befogadni a rengeteg információt. Éppen ezért hatalmas megkönnyebbülést jelentett, ha találtam egy könyvet vagy egy sorozatot, ami elterelte a figyelmemet.
Aláírt egy szerződést a kiadójával, amiben megállapodtak, hogy öt év alatt öt könyvet publikál. Ez megkönnyíti vagy inkább megnehezíti a munkát?
Kettős érzés, mert inspirál és motivál, de mégis olyan teher, ami öt éven keresztül nyomja a vállamat. Amikor felajánlották a szerződést, bevallom, hezitáltam, mert ez öt önálló könyvet jelent, vagyis nem sorozatról van szó, amit ugyan évről évre folytatni kell, ám mégsem a nulláról kell felépíteni a történetet. Számtalan író barátom van, akinek egy könyv után elakadt a karrierje, mivel nem volt állandó ügynökük. Ezt mindenképp el akartam kerülni. Tudom, hogy ez sok, ráadásul két szerződést is aláírtam, az egyiket az öt thrillerre, a másikat az Amazonnal kötöttük és öt romantikus regényre vonatkozik. Olyan ember vagyok, aki szeret tervezni, percről percre beosztani az idejét. Számomra jobb érzés, ha nyomaszt a leadási határidő, mint ha nem tudom, hogy egyáltalán kiadják-e a könyvemet. De legalább biztosan tudom, hogy 2028-ig lesz munkám.
