Shannon egykor Buckhead királynője volt, ám politikus férje, Bryce minden előjel nélkül faképnél hagyta őt. Amikor Shannon megtudja, hogy valójában egy sokkal fiatalabb nőre lett lecserélve, bosszút esküszik. Crystal foglalta el Shannon helyét. Az üde, ártatlan texasi lánynak pedig fogalma sincs, hogy mi vár rá. Olivia hosszú éveket várt arra, hogy átvehesse Shannon koronáját Buckhead nem hivatalos királynőjeként. És most végre elérkezett az ő ideje. Ám ahhoz, hogy elfoglalja az őt megillető helyet, minden köpönyegforgató, manipulatív, alattomos trükköt be kell vetnie. Jenny a város legexkluzívabb szépségszalonjának, a Glow-nak a tulajdonosa. Ismeri a vendégei összes titkát és legsötétebb vágyait. De vajon megtartja ezeket magának? Azt mondják, hogy a barátságok bonyolultak lehetnek, de arról nem volt szó, hogy halálosak is.
Jeneva Rose: Egyikünk meg fog halni
Fordította Kéri Andrea
1
Jelen
– Ezernyi órát bíbelődtem ezekkel a nőkkel. Csinosítottam, gyantáztam, igazítottam, festettem, barnítottam, púderez tem és masszíroztam őket. Ismerem a testük minden egyes centiméterét. Ugyanakkor ismerem a démonjaikat is: a legmélyebb, legsötétebb titkaikat. Mindazt, amit mindannyian megpróbálunk a felszín alá temetni, hogy a világ ne láthassa a bensőnkben megbúvó alteregónkat. Szóval, meglep-e, hogy ilyesmi megtörténhetett? A legkevésbé sem. Sejtettem, hogy ez fog történni. Csak idő kérdése volt. – Kényelmesen elhe lyezkedem: az egyik lábamat keresztbe teszem az asztal alatt. Velem szemben Frank Sanford nyomozó foglal helyet; szigorú tekintetű, középkorú férfi kemény arcvonásokkal és széles vállal. Jellegzetes munkásosztálybeli detektív. Öltönye és nyakkendője ellenére a megjelenése minden, csak nem kifinomult és összeszedett. Vöröslő szeme arról árulkodik, hogy túl sokat dolgozik, és túl keveset alszik.
Több közös van bennünk, mint valaha is gondolná.
– Honnan ismeri a legmélyebb, legsötétebb titkaikat, Jenny? Talán agyturkász is? Azt hittem, hogy maga nem más, csak egyszerű fodrász – szónokol Sanford nyomozó előretolva borostás, markáns élű állát. A szeme összeszűkül és átható tekintettel mered rám, miközben abbahagyja a jegyzetelést, és a válaszomra vár. Egy jól megvilágított kihallgatóhelyiségben ücsörgünk egymással szemben. A levegő áporodott és hideg, és nem tudom eldönteni, hogy a levegő próbálja utánozni a detektív hangulatát, vagy éppen fordítva.
– Bizonyos értelemben mindkettő. Fogalmam sincs, hogy mennyi időt töltött szépségszalonokban, nyomozó, de a nők szeretnek csacsogni. – Keresztbe fonom a karom a mellkasomon, és farkasszemet nézek vele. – Különösen amikor egy fodrász székében ülnek, és jobb dolguk sincsen.
Pontosan tudom, hogy ez a pasas még soha életében nem tette be a lábát efféle szalonba, és nem csupán azért, mert láthatóan elhanyagolja a külsejét. Az az igazság, hogy jobban ismerem a vendégeimet, mint a saját családomat, különösen a nőknek ezt a csoportját. Mindannyiukkal hetente többször találkozom. Pénzük, mint a tenger – pontosabban a férjeiknek –, és megengedhetik maguknak, hogy az erőforrásaikat életük legnagyobb háborújának megvívására fordítsák: a küzdelemre a hatás ellen, amit az idő múlása az emberi testre gyakorol.
– Értem, és ön a Glow Beauty Bar tulajdonosa, nemdebár? – finoman rákoppint az asztalra a ceruzájával.
– Az egyetlen – bólintok.
Ismét a kezébe kapja a ceruzáját, és lefirkant néhány újabb megjegyzést, nehogy kifelejtsen bármit is.
– És mióta az öné a szalon?
Egy pillanatra elkalandozik a tekintetem, ahogy igyekszem felidézni, mikor vettem meg az üzletet.
– Nagyjából öt éve már.
– És ezek a nők mindvégig az ügyfelei voltak? – vonja össze a szemöldökét a férfi.
– Nem. Csak három évvel ezelőtt kezdtek hozzám járni. A Glow nem mindig az a szalon volt, mint manapság.
Lejegyzetel még pár dolgot, és bekarikáz valamit a papírján. Gyors pillantást vetek a körön belül álló szavakra: a Glow múltja?
– Értem. Tehát három éve ismeri ezeket a hölgyeket, és egyáltalán nincs meglepve, hogy ilyesmi történt? – vonja fel dús, sötét szemöldökét.
– Nem vagyok. Ne hagyja magát megtéveszteni, nyomozó. Külön-külön őszinte és kedves emberek is tudnak lenni… de zárja össze őket, és ezek a nők azonnal mérgezővé válnak.
2
Három héttel a gyilkosság előtt
Olivia ledobta feszes, csontos kis fenekét a székembe, túl méretezett Hermès táskáját pedig a földre hajította. Hosszú, buja mahagónitincsei az arcomba csaptak, ahogy mindenre fittyet hányva hátravetette őket a vállán. Hála nekem, a frizurájában tökéletes egyensúlyban voltak a sötétebb és világosabb tónusok. Vörös overallt viselt, ami nem sok mindent hagyott a képzeletre. Olivián mindig volt valami piros, legyen szó akár a teljes öltözékéről, egy merész rúzsról vagy egy feltűnő kiegészítőről. A vörösben rejlett az ereje, ez volt az ő védangyala. És ha az élete múlt volna rajta, akkor sem hordott volna mást, mint egy pár vörös talpú Louboutin tűsarkút.
Miközben felsimítottam rá a frissen mosott fodrász köpenyt, Olivia csodálattal vegyes ámulattal vizslatta magát a tükörben. Ide-oda forgatta a fejét, tökéletesre formázott orrát, túltöltött, dús ajkát és kiugró arccsontját mustrálva. Ha egy barna hajú Barbie babát életnagyságúra fújnának fel, pontosan úgy festene, mint Olivia. Láthatóan elégedett volt a megjelenésével, mert apró mosolyt villantott a tükörképére, feltárva ezzel vakítóan fényes fogait, amelyek akár egy százwattos villanykörtével is felvették volna a versenyt. Hosszú évek óta én voltam a fodrásza, sminkese, manikűröse, gyantázója, barnítója, szempillása és még any nyi minden más egy személyben, és azt vettem észre, hogy az idő múlásával az ajka egyre dúsabb, az arccsontja egyre keskenyebb, a bőre pedig egyre simább lett.
Arcának elemei folyamatosan változtatták a helyzetüket, akárcsak a bolygó felszínét takaró tektonikai lemezek.
– Mit csinálunk ma? – kérdeztem, miközben óvatosan
végighúztam a fésűt az egyik puha hajtincsén, és a tükörben figyeltem őt. Pontosan tudtam, hogy mit akar, de az ügyfelek kiszolgálásának alapszabálya kimondja: mindig hagyni kell a vendégeket, hogy ők mondják meg, mit szeretnének. Így hát a válaszára vártam. Felemelt ujjal türelemre intett, és vadul pötyögni kezdett a telefonjába.
Olivia meg én egymás tökéletes ellentétei voltunk minden szempontból. Míg az ő haja hosszú és sötét volt, addig az enyém eperszőke, hullámos, és éppen a vállamig ért. Szigorú és éles arcvonásaival szemben az enyémek lágyak és kerekdedek voltak. A szeme meleg tejcsokoládészínben pompázott az én hűvös kékemmel szemben. Arcán nem éktelenkedett egyetlen apró szépséghiba sem, az enyémet azonban szeplők pöttyözték. Az ölébe ejtette a telefonját, futó pillantást vetett rám, majd visszatért a tekintete arra a dologra, ami a legfontosabb volt Olivia életében: Oliviára.
– Tőfestés és igazítás, és gyantára is szükségem lesz. Dean ma este jön haza. – A szemében szikra csillant, és volt valami bolondos lelkesedés a hangjában, mintha egy iskolás lány az első szerelméről áradozott volna. Dean és Olivia Petrov több mint egy évtizede voltak házasok, és meglepett, hogy a mai napig lángolt közöttük a szenvedély. Na persze, a mérgező kapcsolatok jellemzően hullámhegyek és hullámvölgyek váltakozására épültek.
– Nos hát, akkor mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legtökéletesebb legyél a számára.
– Már most is tökéletes vagyok a számára – fintorgott Olivia.
Udvarias mosolyt varázsoltam az arcomra, és bólintottam. Az évek alatt megtanultam, hogy ez a legjobb módja a problémás ügyfelek kezelésének, és Olivia büszkélkedhetett a legproblémásabb vendég címével.
– Persze, te még a tökéletesnél is eszményibbé teszel – tette hozzá.
Oliviának igazi tehetsége volt ahhoz, hogy mások méltatásával valójában önmagát magasztalja. Ugyanígy bánt a kedves szavakkal és burkolt sértésekkel is. Miatta alkottam meg a „bértés”, vagyis a burkolt sértés kifejezést. Mintha kitalált volna egy saját, kegyetlen nyelvet. Az ember észre sem vette, hogy éppen sértegeti, mert szépen becsomagolta, mint egy ajándékot a tetején csinos kis masnival.
A munkám legszuperebb része az volt, hogy segíthettem nőknek, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben. Imádtam, ahogy felragyogott az arcuk, miután végeztem. „Ragyogó szépség”. Magamban csak így emlegettem ezt az állapotot, innen eredt a szalonom neve is: Glow Beauty Bar. Olivia az a ritka ügyfél volt, akiről mindig sugárzott ez a fajta ragyogás, ezért nem okozott akkora élményt megszépíteni őt, de busás borravalót adott, és
a szépészeti kezelései magukban állták a szalon feletti lakásom jelzáloghitelét.
– Mit terveztek ma estére Deannel? – tudakoltam.
Olivia felnézett a mobiljából.
– Egy kis ezt, egy kis azt – kacsintott.
Mindig olyan sejtelmesnek képzelte magát, de az smseiből pontosan kiderült, hogy mire készül. Bólintottam, és visszatértem a hajfesték kikeveréséhez.
– Imádom a szeplőidet, Jenny. De nem gondoltál még arra, hogy teljes fedésű alapozót használj? – Olivia az arcomat fürkészte.
Bértés.
– Régebben igen, de mostanában újra divatba jöttek a szeplők – feleltem mosolyogva. – Egyesek még rajzolnak is maguknak.
Megvonta a vállát, és visszafordult a telefonja felé, hogy tovább pörgesse alaposan megszerkesztett Instagram-fotóit. – Ha te mondod.
Noha büszke voltam arra, ahol most tartott az üzletem, olykor felmerült bennem a gondolat, hogy a régi időkben könnyebb dolgom volt. Sosem kellett ilyen elbizakodott cicababákkal foglalkoznom. Öt évvel ezelőtt nyitottam meg a Glow Beauty Bart. Mindig is az volt az álmom, hogy egy teljes körű szolgáltatást kínáló luxusszépségszalon tulajdonosa legyek, ám a dolgok nem alakultak olyan ragyogóan, mint elképzeltem. Falakról lepattogzó festékkel, használt bútorok zavaros egyvelegével és őskori felszerelési tárgyakkal kezdtem, és a vendégköröm kizárólag az utcá ról betévedt idős hölgyekből állt. Sokáig kínlódtam, amíg egy szép napon, úgy három évvel ezelőtt, Olivia lépett be az üzletem ajtaján egy frizuravészhelyzettel. Állítólag a szokásos fodrásza fogta magát, és New York városába költözött, ezért kipróbált egy másik szalont, ahol teljességgel elbaltázták a festését. Én voltam a megmentője. Ezután híremet vitte a gazdag barátnői körében is, és az üzletem egy alig-alig boldoguló, olcsó helyből Buckhead krémjének mindenre kiterjedő szolgáltatást nyújtó szépségszalonjává változott. Kibővítettem két fekvő szoláriummal, egy barnító testfújó géppel, egy manikűr-pedikűr részleggel, egy gyantázóhelyiséggel, egy sminkespulttal, egy ülősarokkal és egy bor- és pezsgőbárral. Lényegében bármire vágytak, én megadtam nekik. Mostanra eljutottam oda, hogy várólistát vezetek, és legfeljebb huszonöt állandó ügyfelet fogadok. Az állandó alatt azt értem, hogy a vendégeim vállalják, hogy havonta legalább nyolc szolgáltatásomat igénybe veszik. Amennyiben ezt nem teljesítik, úgy megszüntetem velük a kapcsolatot, vagy legalábbis visszakerülnek a várólistára.
Az egész nagyon exkluzív és nagyon drága.
– Tervezed végre az arcpakolások bevezetését is? – húzgálta a bőrét Olivia. Az meg sem moccant. Az arca sem mozdult, hála a rendszeres botoxkezeléseknek.
– Még nem gondoltam rá – feleltem.
– Pontosan ezért van szükséged rám. Valakire, aki a teljes képet látja. Fel kellene venned egy kozmetikust. Néhány vendégednek hamarosan nagy szüksége lesz öregedésgátló kezelésekre, például Shannonnak. – Olivia igyekezett felvonni a szemöldökét, ám ehelyett félig hunyorított.
Apró mosolyt küldtem felé, és a figyelmemet ismét a hajára irányítottam. Olivia abban a hitben élt, hogy ő volt a Glow kizárólagos tulajdonosa. Sajnos valóban az üzletem angyalbefektetője volt, de reméltem, hogy az elkövetkező három évben sikerül kivásárolnom a részesedését. Túlságosan követelőzővé vált. Igazán hálás voltam, amiért megmentette a szalonomat, de bizonyos értelemben arra használta fel, hogy feljebb tornázza magát a társadalmi ranglétrán. Ez a hely lett a vendégeim személyes törzshelye, a második otthonuk a palotáikon kívül. Olivia és a barátnői úgy kezelték a szalont, mintha a saját nappalijuk lenne, könyvklubokat, boresteket, pletykázós találkákat és bizottsági üléseket tartottak itt.
