A társadalmi nemek és azok reprezentációi állandó változásban vannak, az utóbbi egy-két évtizedben talán jobban, mint bármikor korábban. Ez pedig az irodalomban sincs másképp: gondoljunk csak arra, hogy 100 évvel ezelőtt a Nyugat nemzedéke éppen csak megtűrte Kaffka Margitot, ma pedig már 100-nál is több női magyar író van, akit érdemes olvasni.
Egy 2018-as kutatás szerint viszont az angolszász irodalomban az elmúlt 200 évben elég drasztikusan változott a férfi-női erőtér: az 1800-as években sokkal több nő írt regényt, mint manapság. A 19. század végétől kezdődően azonban jelentősen több férfi író töltötte fel a szakmát, és ez a nyelvhasználaton is látszott. Míg a feminizmus első hulláma javában zajlott, és a társadalmi nemek kérdései fellazulni látszottak, addig a női írók egyre jobban a háttérbe kerültek.
De miért történhetett ez?
A kutatás 104 ezer regényt vizsgált, amelyek 1703 és 2009 között íródtak. A könyvek több online hozzáférhető könyvtárból származtak: ezek javarészt egyetemi gyűjtemények, de kevésbé akadémiai gyűjtést is végeztek, hogy átfogóbb képet kapjanak a problémáról. A kutatás során az írók nemét és a könyvekben megjelenő karakterek nemi jellemzését vizsgálták, amik között éles párhuzamot mutattak ki. A kutatás a Journal of Cultural Analytics oldalán jelent meg.
Miért kezdtek kiszorulni a nők?
A 19. és 20. század fordulóján egy érdekes ellentmondásra lehetünk figyelmesek: miközben javában dübörög a feminizmus első hulláma, a könyveknél egyre kevesebb a női író. Sőt, 1850 és 1950 között az irodalmi szcéna feléről a negyedére csökken a női alkotók száma, ezzel egyidőben pedig a női karakterek száma is esik.
1917-ben már az amerikai írók szinte teljes felhozatala férfi.
Ennek több oka is lehet a tanulmány szerint: egyrészt, hogy az amerikai modernség periódusában a nők által megmutatott és megírt tapasztalatok háttérbe szorultak. Ez akár trendszerűen is megfigyelhető az irodalomban, hiszen a nők átlagosan több és meghatározóbb női karaktereket alkotnak, mint a férfiak, így ha ezen figurák száma csökkeni kezd, az azt jelenti, hogy a női írók is visszaszorulnak.
A másik indok, hogy az írás a 19. század közepéig nem volt egy magasan elismert szakma, így sok nő írhatott.
Ellenben ahogy az 1840-es évektől több férfi író is hivatásszerűen foglalkozott szépírással, a másik nem visszaszorult: sokkal inkább a non-fiction irányába nyitottak, és 1950-ig nagyban dominálták is a területet. De mindennek egy még fontosabb eredője is van: a nemi szerepek oldódásával és a társadalmi nyomás csökkenésével a nők egyre több munkalehetőség közül választhattak, így az írás eltörpült a többi karrieropció mellett.
De mi a helyzet a karakterekkel?
A tanulmány másik fontos részlete, hogy az írók neme mellett a regényben szereplő karakterek mennyiségét és minőségét is vizsgálja. A írók nemének változásaival ellentétesen a karaktereknél pont a nemi sztereotípiák csökkenése figyelhető meg: 1850-től a női-férfi jegyek sokkal inkább elmosódnak.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy felbomlanak a heteronormatív jegyek, hiszen ugyanúgy nőkről és férfiakról van szó, de már kevésbé sztereotipikus módon jelennek meg az egyes figurák jellemzései. A tanulmány szerint a könyvekben akár olyan karakterjegyeket is észrevehetünk, hogy a látszólag nemtől független kifejezések, mint a „mosoly” vagy a „grimasz”, erősebben meghatározzák a női vagy férfi szereplők leírásait.
Gyakoriságot tekintve a női karakterek leírásánál a mosoly szerepelt többször, míg a férfiaknál a grimasz.
Érdekes lehet még azt megnézni, hogy a ház és a szoba konnotációi hogyan változtak az elmúlt 200 évben. A 19. század elején például a férfiaknak általános jellemzője, hogy házuk van, amiben a nőknek csak egy-egy saját szoba jut, ahol el tudnak bújni. A század végére azonban ez sokkal inkább átalakul, és a nőkhöz kezd el kapcsolódni a ház (lásd: háziasszony).
A tanulmány másik érdekes megállapítása, hogy a test sokkal dominánsabb a karakterizációban a 19. század elejétől. Például a szem milyensége az 1900-as évekig egyre fontosabb volt, míg a haj igazán csak a 2000-es évekhez közeledve lett meghatározó jelölő a karakterek nemi leírásában. Megfigyelhető tehát, hogy a nemek jellemzése már nem a terekhez kapcsolódik, hanem sokkal inkább a test, illetve a ruha leírásához.
A férfiak léptek a nők helyébe?
A tanulmány konklúziója, hogy a női írók mennyisége azért is csökkenhetett az 1800-as évektől, mert a korábban nők által dominált zsánereket a férfi írók vették át, miközben a feminizmus úttötése miatt a nők számára megnyílt a munkaerőpiac, így kevésbé voltak érdekeltek az írásban.
Ebből kifolyólag a nemi leírások is változhattak, mivel a férfi írók egy bizonyos irányba terelték az irodalmi trendeket.
Ezekből viszont nehéz egy konkrét megállapítást levonni. Annyi biztos, hogy a 19. század környékén a férfi írók nagyobb mennyiségben voltak jelen az irodalomban, és ezzel az egyes társadalmi nemeket érintő leírások és kifejezések is változtak. Bár figyelembe kell venni, hogy ez alapvetően magától is változik, mivel társadalmi, kulturális trendekhez van kötve.
Az ehhez hasonló kutatások ugyanakkor nagyban segítenek abban, hogy közösen gondolkodjunk a társadalmi nemek reprezentációjáról és az egyes nemi sztereotípiákról, amiket nap mint nap használunk.
Fotó: National Gallery of Art, Washington
