F. Scott Fitzgerald jó száz éve, a spanyolnátha tombolása idején a feleségével és egy kisebb kocsmányi szesszel vonult karanténba, ami egy eddig publikálatlan leveléből derült ki. A baj csak az, hogy az internetet a napokban végigsöprő levél nem igazi, hanem egy szimpla paródia, amelyet egy Nick Farriella nevű író jegyzett le F. Scott Fitzgerald stílusában – derül ki az Independent összeállításából.
A dolog annyira jól sikerült, hogy a levél hamar virálissá vált, boldog-boldogtalan megosztotta a közösségi oldalakon (köztük olyan hírességek is, mint David Crosby dalszerző és Joyce Carol Oates író). A legjobb, hogy egy angliai kocsma is kitette a kirakatába a levelet, amely szerint Fitzgerald dél-franciaországi karanténba vonul a feleségével, Zeldával, az izoláció napjaira pedig vörösborral, whiskeyvel, rummal, vermuttal, abszinttel, fehérborral, sherryvel és ginnel készül.
Az állítólagos levélben az állítólagos Fitzgerald többek között arról értekezik, milyen fontos elkerülni azokat a helyeket, ahol tömeg lehet, így a kocsmákat is. Ezt meg is mondta Hemingwaynek, akitől kapott egy gyomrost, mire Fitzgerald megkérdezte tőle, hogy mosott-e kezet. Persze nem mosott, elbagatellizálta a dolgokat, és azt mondta, hogy csak egy kis influenzáról van szó. Mindez persze nem igaz, és a levél valódi szerzője, Farriella azt mondta, sosem állt szándékában, hogy annak állítsa be. Az esetről ugyancsak beszámoló Town & Country magazin Fariella népszerűvé vált koholmányával egy igaz történetet állít szembe, mégpedig azt, amikor Ernest Hemingway a feleségével, a közös gyerekükkel, a gyerek dajkájával, valamint a saját szeretőjével vonult karanténba.
1926 nyarán Hemingway még első feleségével, Hadley-vel élt házasságban és volt egy hároméves fiuk, Jack. Párizsban laktak mindannyian. Az író szeretője azidőtájt egy Pauline Pfeiffer nevű Vogue-szerkesztő volt, gazdag, nagyvilági nő. A feleség természetesen hamar tudomást szerzett a viszonyról, amivel szembesítette is Hemingwayt, a házasság viszont nem bomlott fel, sőt, az író még a feleségét hibáztatta és egyértelművé tette azt is, hogy nem fogja elhagyni a szeretőjét.
Hemingway hamarosan Madridba utazott, hogy a bikaviadalokról írjon, Hadley pedig a francia Riviérára utazott a fiával, ahol egy gazdag házaspár, Sara és Gerald Murphy vendégei voltak. A kisfiúnak szamárköhögése lett, nem maradhattak tovább a villában, viszont a Fitzgerald-házaspár a környéken bérelt házat, amit fel is ajánlottak Hemingwaynének. Az írót is értesítették az esetről, aki megnyugodott, hogy ezek szerint nem kell aggódnia, minden kontroll alatt van.
Párizsból hamarosan megérkezett a kisfiú dajkája, majd váratlanul még valaki felbukkant – Hemingway szeretője, Pauline Pfeiffer. A források nem egyeznek abban, hogyan is tűnt fel (teljesen magától / Hemingway könyörgésére / a feleség levélbeli invitálására). Hamarosan Hemingway is csatlakozott hozzájuk, és a két hálószobás házban immáron öten laktak: a házaspár, a férj szeretője, a beteg gyerekük és a dajka. Más valószínűleg megbolondult volna ilyen helyzetben, de Hemingway utóbb azt mondta, „pazar hely volt az íráshoz”.
F. Scott Fitzgerald és Zelda Fitzgerald
A közösségi távolságtartást (úgymint social distancing) mindenesetre komolyan vették, a társasági életről azonban nem mondtak le: Murphyék és Fitzgeraldék állítólag koktélidőben megjelentek a házuk előtt, leparkoltak és a kerítés túloldaláról emelték poharukat a verandán időző Hemingwayék felé. Az est végén az üres palackokat ráhúzták a kerítés tüskéire – a karantén végére állítólag a kerítés telis-tele volt üres üvegekkel.
Az izoláció mindenesetre sikeres volt, a gyerek meggyógyult, és senki más nem esett ágynak betegen. Az egyetlen, ami már nem húzta sokáig, az Hemingway házassága volt.
