Vasárnap ebéd. Apa, anya, gyerekek. Pontosan kell menni, odamész, eszel, kávézol, tévét nézel, hazajössz. Az asztalnál megvan a helyed, oda ülsz, ahova szoktál, ha mégsem oda, megkérdezik, miért nem a helyedre ültél. Tudnod kell a választ, csak úgy, mert kedved volt egy másik székre ülni, másik látószöget felvenni, hogy ne apád tányérját bámuld, hanem mondjuk az anyádét, vagy a testvéredét, ez nem válasz. Ha te másvalaki helyére ültél, az a másvalaki kénytelen egy másik helyre ülni, ami nem az övé, hanem mondjuk az anyádé. És akkor anyád sem ülhet a helyén, hanem a te helyedre ül, apád mellé. Annak nem biztos, hogy jó vége lesz, ha anyád még ebédkor is apád mellett ül. Nem csak az ágyban fekszenek egymás mellett, azt mondják, az életünk harminchárom százalékát alvással töltjük, szóval anyád mostani életének, ami huszonkilenc éve tart, harminchárom százalékát apád mellett fekve tölti, nem csoda, hogy nem akar még az asztalnál is mellette ülni. Ha megkérdezik, most mégis miért ül az apád mellett, azt válaszolja, azért, mert a fiam ül a helyemen, és ha a fiát megkérdezik, miért ül az anyja helyén, azt válaszolja, azért, mert a testvérem ül a helyemen, és ha megkérdeznek, miért ülsz a testvéred helyén, mondhatod azt, hogy azért, mert az anyád ül a helyeden, de nem fogják elfogadni. Szóval miért ülsz a testvéred helyén, aki az anyád helyén ül, aki a helyeden ül? Apád ül egyedül a saját helyén, rosszul is érzi magát, hogy körülötte minden változik, csak ő nem változik, az ő látószöge ugyanaz, csak másokat lát az asztal túloldalán, maga mellett.
Egyszóval ülj csak a helyedre.
Anyád nem eszik szénhidrátot, a testvéred a sovány csirkemellet szereti, apád a zsírosabb csirkecombot vagy disznóhúst, de vasárnap anyád olyat főz, amit ti szerettek. A tiben te és az öcséd vagytok benne, vasárnap anyád nektek főz. Nem tudja, hogy nem tud igazán neked és az öcsédnek főzni, mert az öcséd és te nem ugyanazt az ételt szeretitek, te például nem szereted már egy ideje a csirkemellet, sem semmilyen húst, leülsz fölé, megérzed a szagát, meglátod a fehér húst, és enyhén rosszul leszel, amióta megnézted azt a filmet, de azért leülsz, kés, villa, szeletelés, rágás, lenyelés. Kiválasztod a legkisebb húst, ezt anyád egy idő után szóvá teszi, hogy miért nem eszel rendesen, az egy idő után igazából két perc, addig tudta magában tartani, mert azonnal kiszúrja, hogy a legkisebb húst választod a kupacból, miközben direkt neked csinált egy szív alakú rántott húst, nem azért, mert te vagy a kedvence, hanem mert te észreveszed a szív alakú húsokat, és most is várta, hogy majd észreveszed, de nem vetted észre, keveset eszel, mondja aggódva, és hirtelen az anyád nem tud visszaemlékezni, a múlt héten is keveset ettél-e, és az előtte lévő héten is keveset ettél-e, pedig kiszúrta volna már akkor is, ha keveset eszel, de most ebben elbizonytalanodik. Megkérdezi azt is, eszel-e rendesen, azt mondod, persze, csak későn reggeliztél. Az anyád keresi az emlékeiben, régebben is hallotta-e tőled, hogy későn reggeliztél. Minimum gyanúsnak találja, hiszen tudtad, hogy jössz, akkor miért reggeliztél későn, és mit reggeliztél egyáltalán, hogy így eltelített. Anyád azt hiszi, szerelmes vagy, sokáig fent maradtál, későn keltél, mert nem tudsz elaludni a nagy szerelmedtől, és meg is sértődik, hogy nem avattad be, nem mondtad el neki, így viszont érthető, hogy nem a szív alakú rántott húst akartad megenni, nem akarsz a szerelemre gondolni, mégis mindig arra gondolsz, nem is a szerelemre, hanem egy fiúra, anyád fejében még fiúkkal jársz, fiatal fiúkra gondolsz, mert ő is fiatal fiúkra gondol veled kapcsolatban. Szeretné megkérdezni tőled, tényleg egy fiatal fiú jár-e a fejedben, de nem akarja apád és a testvéred előtt, előttük úgyse mondanád el.
Apádnak nem tűnik fel, hogy nem eszel, pedig melletted ül. Nagyon gyorsan eszik, te még mindig csak a felénél tartasz, amikor ő már befejezte, még szedett is magának, és annak a felénél tart, tehát egy étkezéssel előrébb jár, mint te. Mindig elhatározod, megfigyeled apádat, hogyan lehetséges, hogy ennyivel hamarabb végez, figyelni fogod, hogyan eszik, biztosan nem rágja meg az ételt, csak lenyeli, harap, nyel, harap, nyel. Elhatározod, és megint elfelejted, hogy figyeld apád étkezési szokásait, annyira lefoglal az első pár falat, vékony szelet rántott hús, aranybarnára sült panír, enyhén sós. A csibék jutnak eszedbe a futószalagon, a sok csibe, ahogy egymásra zuhannak abban a bödönben. Vegán akarsz lenni, de félsz elkezdeni, hogy erre nem lesz energiád és időd, mert vegánnak lenni sok idő és még több energia, nem tudod, belefér-e az életedbe. Apád közben befejezte az ebédjét, nem érted, hogyan tudja olyan szépen megenni az ételt, hogy ne maradjon morzsa a tányérján, feláll és a hűtőből kivesz egy sört. Kibontja és kortyolni kezdi, rá akarsz szólni, ne igya olyan gyorsan. Mondhatnád, ne idd olyan gyorsan, apa, mert hideg, megfázik a torkod. Ez jó indok, ilyesmivel rá lehet szólni valakire, figyelmezteted, hogy az egészségét veszélyezteti, és ez azt jelenti, aggódsz az egészségéért. Ezen senki nem fog megharagudni, ezen inkább meg szokás hatódni, de nem tudod elképzelni, hogy apád ezen meghatódna. Sok mindenen meghatódik pedig, egy természetfilmen, eszedbe jut, hogy megmutatod neki azt a videót a csibékről, a Dirty Dancingen, eszedbe jut, hogy meg akarod hallgatni a zenéjét, az őszi, kora reggeli varjúvonulásról, amit az ablakból néz, erről nem jut semmi más az eszedbe, csak apád, ahogy a nyitott ablakban könyököl, és a madarakat figyeli perceken keresztül, és sajnálod, hogy nem láthatja magát kívülről, ahogy a madarakat nézi. Az öcséd fejezi be másodikként az ebédet, ő is sokkal gyorsabb, mint te vagy az anyád. Ebben úgy tűnik, hasonlít az apádra.
Keresel rajtuk hasonlóságot, de nem találsz,
pedig azt mondják, apád pont ugyanígy nézett ki fiatalon, csak kicsit alacsonyabb volt. Apád valamiért nagyon büszke, hogy a fia magasabb, mint ő. Ezt a magasság-dolgot nem érted, elhatározod, hogy ezt is egyszer majd megkérdezed tőle. Az öcséd tényleg a barátnőjére gondol, aki otthon várja, és World of Warcraftban hamarabb fogja megszerezni a Zin’rokhot, mint ő, háromkor indul a következő raid. Még nem mutatta be a szüleidnek, még csak másfél hónapja vannak együtt, egyszer említette csak, hogy együtt mentek koncertre, de sem anyádnak, sem apádnak nem tűnt fel, hogy kimondja a nevét. Ezen utólag kicsit megsértődött, hogy nem kérdeztek vissza, ki az a Zoé, akivel a koncertre mentél. Apád rákérdezett volna, ha hallja. Anyád nem kérdezett volna rá, mert anyád nagyon tapintatos, megvárja, amíg az öcséd mondja el, hogy az a lány a barátnője, vagy nem a barátnője, csak egy barát. Apáddal néha arról beszélnek, mennyire szerették az öcséd előző barátnőjét, és megnézik a Facebookon, mi van vele, mit csinál, megállapítják, hogy még mindig szép, de mintha szomorúság lenne a szemében, bele akarják látni az öcséd volt barátnőjének fényképébe, amit két hete töltött fel, hogy szomorú. Ezt a mostanit még nem tudják szeretni, mert nem ismerik, nem is tudják, hogy létezik, és szeretniük kell. A szüleidre azt mondják, jófej emberek, nem utálnak senkit, te is így gondolod, pedig volt már olyan barátod, akit utáltak, csak sose vallották be neked.
Te fejezed be utoljára az ebédet,
anyád csak akkor áll fel, amikor leteszed a villát és a kést, hátradőlsz a székeden. Apád tányérja mellett maradt pár morzsa a terítőn, a tiéd alatt is szokott, akkor mégsem annyira ügyes evő. Apád a salátának éppen kiissza a levét, várod, hogy rácsöpögjön az asztalra vagy folyjon le az álláról, de nem folyik sem az állán, sem a ruháján. Az öcséddel bemennek a nappaliba, hallod, hogy bekapcsolják a tévét. Nem hallod, hogy arról beszélgetnek, ki nyerne egy szkander-versenyben, Edward Norton vagy Mark Ruffalo, aztán csak kapcsolgatják a csatornákat. Anyáddal alig beszéltek mosogatás közben, úgy csináltok, mintha a víz csobogásától úgysem hallanátok egymást, ezért nem is kell megszólalni. Anyád várja, hogy elmeséld a szerelmi bánatodat, szeretne mondani valami megnyugtatót, de nem akar közhelyeket mondani, és ha nem tudja, miről van szó, csak közhelyeket mondhat, azoktól pedig irtózik. Ha néha észreveszi magát, hogy épp kimondott egy közhelyet, megrázza a fejét, legalább az emléke tűnjön el, és valami másról kezd el beszélni, mintha a közhelyes mondat meg sem történt volna. Csak akkor tud megnyugtatni, ha elmeséled neki a fiút, akibe szerelmes vagy, és aki talán nem szeret viszont, vagy barátnője van, vagy elköltözött külföldre, erről olvasott nemrég egy cikket, a kivándorló fiatalokról és a kiégett generációról. Néha lopva rád pillant, te is kiégett vagy-e, és honnan tudná megmondani, hogy kiégtél, vagy csak készülsz kiégni, vagy ki fogsz égni.
Reméli, elmondod, ha készülsz kiégni.
Te nem egy fiúra gondolsz, nincs fiú, akire gondolnod kelljen, igazából férfi, mert már férfiakra és nem fiúkra gondolsz, csak a csibékről tudnál mesélni, de tudod, anyád nem szeretné hallani tőled, hogy át akarsz térni a vegán életmódra. Nem bírná elviselni, hogy minden vasárnap hozod magaddal dobozban a vegán ebédet, kibontod, beteszed a mikróba, és dobozból megeszed. Azt nem akarod, hogy anyád kétfélét főzzön minden vasárnap, csak mert te meghozol egy döntést. Anyád így is mindig fáradtnak néz ki, mintha öt évvel öregebb lenne, most lopva ránézel, mennyire tűnik fáradtnak. Eléggé. Miközben ránézel, ő arra gondol, valami hiányzik. Tudja, mi az, de nem mondja ki magában a szót, csak ezt a mondatot, valami hiányzik, valami hiányzik. Kezd megfeledkezni arról, hogy éppen várja, mikor nyílsz meg előtte, mikor mondod el a fiúdat. Beküld a nappaliba a többiekhez, és azt mondja, ő is mindjárt jön utánad. Bemész, leülsz a fiúkhoz, reklám megy. Tőled is megkérdezik, szerinted ki nyerne egy szkander-versenyben, Edward Norton vagy az a pasi a Viharszigetből. Megint nem jut a neve apád eszébe, az öcséd megint kisegíti, Mark Ruffalo. Anyád közben a konyhában felbont egy üveg vörösbort, és teletölti a poharát. Leissza a feléig, utána újratölti. Beteszi az üveget a hűtőbe, és a nappaliba megy, hozzátok. Ő nem tudja, ki az az Edward Norton, vagy a Mark Ruffalo. Nehezen jegyzi meg a színészek nevét, és a filmekből sem emlékszik soha a történetre. Egyedül az utolsó jelenetre emlékszik, Forrest Gump egy padon ül, és nézi a felszálló madártollat, egy kislány és egy fiú ülnek egymás mellett a kanapé két végén, és nézik a tévét, egy férfi a repülőtéren áll az érkező és induló járatok tábláját fürkészve, itt van anyád előtt az arca, de nem jut eszébe a színész neve, és arra sem emlékszik, hogy indul vagy vár valakire, aki megérkezett.
