Szendrey Júliáról sokáig az a kép élt, hogy excentrikus feleség és hűtlen özvegy volt. Mennyire állja meg a helyét mindaz, amit a kortársak gondoltak róla? A kutatásaid, illetve az általad közreadott, korábban kiadatlan források szerinted hogyan befolyásolják a róla kialakult képet?
A Szendrey Júlia-kép alakulásának története nagyon érdekes téma, maga is megérne egy könyvet. Már akkor, amikor friss feleségként megismerték őt Petőfi barátai, azonnal kialakult róla egy markáns kép, mert nem volt klasszikus háziasszony, nem a tipikus női szerepmodellt testesítette meg. Nem nagyon főzött, ezt például megjegyezte róla mindenki. Arany János fejében is ugyanez a kép élt még az ötvenes években is, pedig nem is ismerte annyira közvetlenül Szendrey Júliát, szóval fogalma sem lehetett arról, hogyan telnek a hétköznapjai. Ez azért is fontos, mert emiatt tudott erre könnyen ráépülni sok más negatív sztereotípia, például a hűtlen özvegy-kép. Vadadi Berta írta le azt a nagyon sokat idézett mondatot, hogy Petőfivel meghalt az ő Juliskája is. Az ő családjánál szállt meg Kolozsváron Júlia 1849-ben, ami a legkritikusabb időszak volt az életében. Berta, aki akkor még csak tizenhárom éves kislány volt, azt emelte ki, hogy mennyi idegen férfit fogadott Szendrey Júlia abban az időszakban. Bár ezek egyébként főleg Petőfi-rajongók voltak, az ő szemében ez nem tűnt erkölcsös tettnek. Az a kép, ahogyan ő leírta, hogy Júlia mennyire nem volt nőies jelenség, szintén összekapcsolódott a hűtlenség-toposszal. Szendrey Júlia megítélése a nyugatosok idején változott nagyot, mert akkor már meg akarták érteni a dilemmáját. Az első világháború tapasztalata után már nem váltott ki akkora döbbenetet, hogy egy asszony újra férjhez ment, miután a háborús helyzetben elvesztette a férjét. Náluk viszont az rajzolódik ki nagyon szépen, hogy mennyire ráhúzták Szendrey Júlia alakjára azt a nőideált, ami a szemük előtt lebegett. Mert nekik nagyon jól jött az, hogy van egy olyan nőalak a magyar történelemben, aki már sokkal lázadóbb volt, olyan, mint a franciáknál George Sand. A nyugatos világképet gyorsan rá tudták szabni. Mindez felhívja arra a figyelmet, hogy a Szendrey Júlia-kép alakulásában soha nem a saját hangja, hanem mindig mások véleménye volt a perdöntő, annál is inkább, mert a saját írásainak jelentős része nem jelent meg nyomtatásban. Ezért az eredeti források kiadása azáltal befolyásolhatja a róla kialakult képet, hogy lehetőséget ad saját gondolatainak és a hozzá legközelebb álló családtagok látásmódjának megismerésére.
Ha jól értem, a Szendrey Júliát ért kritikák főként a nőiségéhez, a női szerepeihez kapcsolódtak, nem a személyiségéhez: nem tud főzni, túl férfias, túl rövid a haja, dohányzik. Tényleg ennyire kirívó jelenségnek számított?
Nagyon érdekes kérdés, mert ezt is több olyan női visszaemlékező írta le, akik nagyon nem szimpatizáltak Szendrey Júliával. Vachott Sándorné Csapó Mária, aki az egyik első női szerkesztő volt és egy lánynevelőbe járt vele, arra is visszaemlékezett, hogy gyerekként Szendrey Júlia senkinek nem akarta megmutogatni a dolgozatait, nehogy valaki lemásoljon belőle valami jó gondolatot. Ő írta le a dohányzás motívumot is. A rövid haj is több visszaemlékező memoárjában megjelenik, de ezt leginkább a nagyon konzervatív, hagyományos nőszerepeket pártoló nők szerették kiemelni. Pont ezért megvan az esély arra, hogy egy picit el is van túlozva.
Mennyire számíthatott modern nőnek Szendrey Júlia?
A modernséget nagyon sokan, főleg a nyugatosoktól kezdve, nála a külsőségekben fogták meg: rövid haj, szivarozás, satöbbi. Holott nem feltétlenül csak ebben rejlett Szendrey Júlia modernsége, hanem a gondolkodásmódjában nyilvánult meg. Sok kérdésről mert máshogy gondolkodni, mint a kortársai, merte megkérdőjelezni azt a nőképet, ami például a sógora, Gyulai Pál írásaiban is domináns volt. Szerintem elsősorban a világnézete miatt számíthatott modern nőnek.
Ilyen volt gyereknek lenni Szendrey Júlia családjában - Könyves...
Szendrey Júliával sokáig csak a Petőfihez fűződő házassága miatt foglalkoztak, így az irodalomtörténet nem is igazán derítette fel, hogyan zajlott az élete mielőtt megismerte a költőt, ahogy azt sem, mi lett vele Petőfi halála után. Pletykaszinten persze foglalkoztatta a közvéleményt a személye, de ez főleg abban merült ki, hogy hűtlen özvegynek titulálták, amiért a gyászév letelte előtt újra férjhez ment, verseit pedig vérszegény Petőfi-utánzatoknak bélyegezték.
A kötet forrásai alapján két Szendrey Júliát ismerhetünk meg: az egyik az engedelmes, szüleit tisztelő lány, a másik pedig a családanya, aki kilépve a hagyományos szerepekből ír, fordít, publikál, saját dolgozószobája van. Szerinted mikor kezdődhetett a normákkal, elvárásokkal szembeni lázadása?
Ez biztosan hosszabb folyamat volt, nem feltétlenül egy pont, de szerintem a Petőfivel való megismerkedés és a viszontagságos szerelem során formálódott ki az első olyan radikális döntése, ami teljesen más volt, mint amit elvártak tőle. Amit említettél, az tényleg két szélsőséges pontnak látszik: az abszolút engedelmes gyermek és a nem hagyományos nővé váló feleség. Viszont az is érdekes a gyerekkori leveleknél, hogy nem tudhatjuk meg belőlük, hogy tényleg mennyire volt hagyományos, engedelmes kislány Júlia. Szigorú normák szabályozták a gyermeki levélírást abban a korban. Ráadásul abban az intézetben, ahol tanult, kvázi házi feladat is volt a levélírás. Annyira kötött retorikai fordulatokhoz kellett ragaszkodni, hogy nem feltétlenül sejlik át a leveleken a személyisége. Szerintem sokkal több kiderül magáról az intézetről és a normákról, amik között élnie kellett. De az biztos, hogy azért az a világkép, meg az ízlés, amit ott megismert, nagyon hatott rá és ez alakult aztán át Petőfi hatására. A gondolkodásmódjának a változásában már tetten érhető ez a lázadásnak nevezhető mentalitás. Ez azért is érdekes, mert ő meg az édesapja még egy olyan berendezkedés szerint éltek, ami a korabeli rendi társadalomnak felelt meg. A jószágigazgató édesapa teljesen jól belátta, hogy a társadalmi hierarchiában hol helyezkedik el, és ennek mentén képzelte el az életét és a lányai sorsát. Ezért tartotta volna ideálisnak azt, hogy egy szolgabíróhoz menjen feleségül a lánya. Ezt a világképet rúgta fel Szendrey Júlia, amikor Petőfi felesége lett. Ez a döntése nagyon szépen illusztrálta azt, ahogy a körülötte lévő világ is átalakult. Létrejött a polgári társadalom, ahol már nem a származás számított.
Szendrey Júliát nagyon sokan vádolták azzal is, hogy Petőfi eltűnése után túl hamar házasodott újra. Valójában mik voltak a lehetőségei egyedülálló, pár hónapos kisfiát egyedül nevelő özvegyként a 19. század közepén?
Nem volt sok választása, annál is inkább, mert neki nem állt olyan biztonságos vagyon a háta mögött, mint más hölgyeknek, akik hasonló helyzetbe kerültek, például Zichy Antóniának, akinek a Zichy-vagyon megmaradt attól függetlenül, hogy a férje, Batthyány vagyonát elkobozták. Szendrey Júliának az egyetlen másik választása az lett volna, hogy hazamegy az édesapjához. Valamennyi ideig volt is Erdődön, de aztán eljött onnan, és később sem akart hazamenni „gyerekstátuszba”. A döntése egyrészt az önállóságát mutatja, másrészt meg azt, hogy bár nekünk nagyon normaszegőnek tűnhet, akkor nem volt az. Sem a 19. században, sem korábban nem volt kirívó, ha valaki újraházasodott, akár nőként, akár férfiként. Ez egy teljesen bevett dolog volt. Sok mozaikcsalád volt épp azért, mert sokkal gyakoribb volt az, hogy a házaspár valamelyik tagja fiatalon elhunyt. Ha társadalomtörténeti szempontból nézzük, teljesen tipikus magatartás volt, hogy ebben a helyzetben újra férjhez ment, csak hát az ő esetében Petőfi specifikussá tette a megítélését.
Szendrey Júlia írt hazafias verseket és részt vett a forradalom...
Bár a 19. században még úgy gondolták, hogy a hazafias gondolatok nem illenek a nőkhöz, ez nem jelentette azt, hogy az ország védelme vagy a hazaszeretet témája ne foglalkoztatta volna a feleségeket és családanyákat. Szendrey Júliáról például tudjuk, hogy férjéhez, Petőfihez hasonlóan számára is kiemelten fontos volt a nemzeti érzés és ő is részese volt számos olyan eseménynek, amely döntő jelentőségű volt Magyarország sorsa szempontjából.
A kötetben egymás mellett olvashatjuk Szendrey Júlia gyerekkori leveleit, valamint az ő gyerekeinek – Petőfi Zoltánnak, Horvát Árpádnak és Horvát Attilának – a levelezését. Mit gondolsz, mik a hasonlóságok és mik a különbségek a két forráscsoport közt?
Ha retorikai szempontból nézzük, Szendrey Júlia gyerekkori levelei, amiket a lánynevelő intézetből küldött a szüleinek, sokkal inkább a közegről árulnak el sokat, mint róla, pont azért, mert annyira szigorú retorikai formákat tartalmaznak. A gyerekeinél sokkal szabadabban jön át a saját egyéniségük, amellett, hogy nyilván a családi közegről is nagyon sokat elárulnak. A másik szempont, amiből még párhuzamba lehet állítani ezt a két forráscsoportot, hogy a gyereknevelés hogyan változott, és mi az, ami közös elem maradt. Az például közös, hogy Szendrey Júlia is nagyon sok időt töltött távol a családi háztól és Petőfi Zoltán is. Ha úgy nézzük, hogy Szendrey Júliának ez egy saját gyerekkori élménye is volt, akkor már nem tűnik annyira drasztikusnak az, hogy Petőfi Zoltánt is Petőfi István nevelte az 1860-as években.
A levelekből kirajzolódik egy intenzív családi élet, amiben nagy szerepe volt a műveltségnek, a versírásnak, az ünnepeknek, a közös programoknak. Vajon mennyiben számított különlegesnek a korban Szendrey Júlia családja?
Nagyon sok az olyan vonás, ami különlegessé teszi ezt a családot, bár, ha azt nézzük, hogy mi jellemezte a korabeli polgári életmódot, meg a háztartást, sok tipikus vonást is láthatunk. Az otthonuk berendezésében például jelen vannak szokványos elemek, de valahogy át is alakulnak. A zongora mint státuszszimbólum például minden polgári lakásban fontos volt, viszont az feltűnő, hogy ők nem a szalonban helyezték el. A szalon fontos helyisége volt a polgári lakásoknak, az volt a reprezentáció fő színtere, ami a gazdagságot és társadalmi státuszt tükrözte a látogatók számára. Szendrey Júliáéknál viszont nem volt ilyen, pedig a szobák mennyiségéből adódóan lehetett volna. Náluk sokkal fontosabb volt, hogy legyen önálló szobája Szendrey Júliának, ahol íróasztal is van. Ez például egyáltalán nem volt tipikus. Más polgárasszonyoknak általában nem volt saját dolgozószobájuk, de olyan saját terük se, ahol jobban elkülönülhettek volna a férjüktől.
A családi levelezés alapján úgy tűnik, nagyon intelligensek és kimagaslóan műveltek voltak Szendrey Júlia gyerekei. Mennyire számított kirívónak a tájékozottságuk és olvasottságuk?
A piarista iskola, ahova jártak, a mai szemmel nézve is nagyon kiemelkedő műveltséget adott, hiszen azoknak, akik odajártak, alapból tanulni kellett ógörögül, latinul, meg németül is. Szóval másokat is jellemezhetett ez a fajta műveltség, de azért náluk nagyon extrémmé tette a helyzetet, hogy kik voltak, mivel foglalkoztak a családtagjaik. Az édesapjuk történész volt, a nagybátyjuk 1858-tól Gyulai Pál irodalomtörténész volt (Szendrey Mária férje lett - a szerk.) , a nagyapjuk, Horvát István, aki már akkor nem élt, szintén történész és nyelvész volt, a könyvei, a tárgyi hagyatéka jelen lehetett náluk. És hát Szendrey Júlia is egy kiemelt műveltségű női szerző volt. Az alapvetően magas műveltségi szinthez tehát hozzájárult a családi kötődések miatt még egy összetett, a gyerekek fejében is összeálló tudományos világkép. Ilyen szempontból nagyon különlegesnek számítottak ők.
A gyerekek számos verset is írtak, ezeknek egy része köszöntővers volt, amelyeket ünnepi alkalmakra szántak ajándéknak. Voltak viszont más jellegű, egészen érdekes, frappáns verseik is, amelyeket szintén közreadtál ebben a kötetben. Ez is családi sajátosság volt, hogy ennyire része volt a költészet a mindennapoknak?
Köszöntőverseket más családokban is szokás volt ajándékba adni. Ebben a korban megjelentek olyan kiadványok is, amik direkt azt tanították meg a gyerekeknek, hogy hogyan írjanak köszöntőverset a különböző családtagoknak. Az, hogy ilyen könyvek létrejöhettek, azt mutatja, hogy ez elterjedt gyakorlat lehetett. Viszont általában más családoknál ezek sablonos alkalmi verseket jelentettek. Szendrey Júlia gyerekei sokkal egyedibb verseket írtak, ráadásul nemcsak ilyeneket, hanem például történelmi alakokról, IV. Béláról vagy Apafi Mihályról is költöttek verseket. Ez tényleg nagyon különleges, megmutatja azt, hogy az édesapjuk történész hivatása hatott rájuk, illetve azt is, hogy a versírásnak náluk volt hagyománya.
A Tarka Művek, a gyerekek által szerkesztett családi újság nagyon különleges forrástípusnak számít. Hogyan akadtál rá?
2012-ben találtam meg, amikor OTDK-dolgozatot írtam. Az OSZK kézirattárában a fondjegyzékben nem szerepelt a Tarka Művek, a Horvát-család hagyatékában viszont nagyon sokféle irat volt. Amikor ezt a nagy forráscsoportot átnéztem, akkor találtam meg a Tarka Műveket. Egyébként Mikes Lajos, aki Szendrey Júlia rehabilitációjáért nagyon sokat tett, már említette a Tarka Művek létezését, de neki csak a családi légkör miatt volt érdekes, tehát idézett belőle kicsit, de nem foglalkozott vele részletesebben, mert nem tartotta annyira fontosnak. Én 2012-ben a dolgozatom mellékleteként már közzétettem, és írtam róla utána egy sajtótörténeti és egy várostörténeti szempontú elemzést is, mert tényleg nagyon sok megközelítésből különleges forrás. Egyrészt azért, mert megmutatja, milyen az, amikor a gyerekek utánozzák a felnőtteket, ahogy azt is, mennyire ismerték a korabeli sajtó világát, a lapok rovatait és a sajtóviszonyokat, például, hogy mennyire könnyű csődbe menni. Másrészt pedig a korabeli város is megjelenik az írásaikban. Sok más mellett így művelődéstörténeti szempontból is jó forrás.
A várostörténeti szempont elég hangsúlyosan megjelenik a kötetben szereplő tanulmányodban. Szerinted mit tesz hozzá a korabeli Pest-Budáról alkotott képünkhöz az, hogy most gyereknézőpontból is rátekinthetünk a levelek, illetve a Tarka Művek által?
Önmagában az is nagyon jó és viszonylag ritka, amikor a korabeli várost nemcsak felülnézetből látjuk, hanem az ott élő emberek szemszögéből is. Mert a hagyományos várostörténet általában nem így közelít a városhoz, hanem például statisztikák alapján, az építészettörténet szempontjából vagy politikatörténeti oldalról. Hogyha tetten érhetjük forrásokban azt, hogy a városlakók hogyan érezték magukat ott, az már önmagában nagyon sokat hozzáad ahhoz, hogy el tudjuk képzelni, milyen volt az adott időszakban abban a városban élni. A felnőttek írásai másmilyenek, sokkal inkább azt szokták kiemelni, hogy mi a negatívum az adott korszakban a városban. Például a pesti por és sár tipikusan ilyen motívum. Emellett a grandiózus események jelennek még meg náluk, például a Lánchíd alapkövének letétele. Viszont a gyerekek máshogy látják az egészet. Egyrészt eltúlozzák, sokkal intenzívebben megélik például a nagy fejlődést a városban, mint a felnőttek. Szerintem ez azért ad hozzá sokat az eddigi tudásunkhoz, mert megmutatja azt, hogy bár a mi fejünkben az van, hogy a város fejlődése Budapest egyesítésével kezdődött 1873-ban, valójában már az 1860-as években, a kiegyezés előtt is nagyon benne volt az emberek közérzetében, hogy most valami olyan változás zajlik a városban, ami korábban nem volt. A gyerekek ráadásul sokkal több olyan aspektust is kiemeltek, amit egy felnőtt nem írna le, mert annyira triviális, például, hogy ittak forrócsokit a Városligetben. Más apróságokat vesz észre egy gyerek és ezekből egy egész más életérzés rajzolódik ki.
Petőfi Zoltán sok szempontból hasonló pályát futott be, mint az apja (például kipróbálta magát vándorszínészként is), mégis züllöttnek tartották. A családi levelezés alapján milyen figura lehetett valójában?
Ami nekem a legfeltűnőbb volt a levelek feldolgozása közben, az a humor. Meglepő, hogy tényleg mennyire más az a Zoltán-kép, ami a testvérekhez írott levelekből kirajzolódik, ahhoz képest, ami a felnőttek róla szóló levelezésében van, vagy ami a kortársak fejében élt később. Szegény, elzüllött fiúnak tartották, sokat szidták. Ehhez képest egészen más oldalát csillantja meg a levelekben. Nagy szeretettel fordult a fiatal testvérei felé, és érezhetően szórakoztatni is akarta őket. Annak ellenére, hogy nem volt olyan pedáns tanuló, a humorérzékéből kiderül, hogy azért nagyon művelt és okos fiú lehetett ő is. A sorsa azt is nagyon szépen megmutatja, hogy ennek a nemzedéknek, akik a 48-as apák fiai voltak – nemcsak neki, hanem például Batthyány Elemérnek is – nagyon nehéz lehetett. Szerettek volna olyan hősök lenni, mint az apjuk, de egyszerűen annyira más volt a történelmi közeg, hogy nem volt már olyan hősiességre lehetőség, és ez nagyon sok belső dilemmát okozhatott nekik. Szerintem Zoltánnál ez a kettő nagyon kijön a levelekből: a humoros oldala és ez a dilemma is.
Szendrey Júlia kilógott a korabeli átlagos feleségek közül, hiszen írt, olvasott, fordított, publikált is. A gyerekek levelezése és versei alapján milyen családanya lehetett?
A gyermekei iránt érzett szeretete nagyon őszintén, nagyon sokféle módon nyilvánult meg a különböző írásaiban. A gyerekei hozzáírott verseiből is jól látszik az, hogy nagyon jól ismerték, közeli viszonyban voltak vele. Például abból, hogy nem sablonos köszöntőverseket írtak hozzá, hanem tudták, hogy mennyire szeretne eljutni Velencébe, és ezt bele is írták az egyik versbe. Másrészt Szendrey Júlia saját költeményeiben is gyakran megjelentek a gyerekek, olykor úgy is, hogy maga írt gyerekszempontból. Szépen kirajzolódik, hogy mennyire kölcsönös volt az irodalom családi használata: ő is írt verseket a gyerekekhez, meg a gyerekek is hozzá. Ugyanez nyilvánult meg a Tarka Művekben is, amiből kiderül, hogy a gyerekek mennyire tisztában voltak azzal, hogy milyen különleges az édesanyjuk és büszkék is voltak erre.
