Glukhovsky földalatti kalendáriuma: Metró – A trilógia

Glukhovsky földalatti kalendáriuma: Metró – A trilógia

Dmitry Glukhovsky Metró-trilógiája tavaly egy kötetben, egy elbeszéléssel kiegészülve jelent meg. A vaskos, több mint 1100 oldalas könyv impozáns külsőt kapott a Metro Exodus videójáték borítójával, de a moszkvai metró térképét ne is keresd benne! Glukhovsky Danteként kalauzol végig a radioaktivitástól kiégett orosz néplélek sötét bugyrain, és fantasztikum ide, apokalipszis oda, nem is rugaszkodott el a valóságtól annyira! 

Bányász Attila | 2020. július 20. |

Sokáig halogattam, hogy kézbe vegyem a Metró 2033 kötetet. Előbb hallottam a videójátékról, a könyvre pedig – amíg nem olvastam - afféle trendi átiratként tekintettem, amely valószínűleg távolságtartó objektivitással - és ebből fakadóan rém unalmasan – írja le, ahogy a főhős eljut A-ból B-be, közben ropognak a fegyverek, tocsog a vér és mindent elözönlenek a mutáns szörnyek. Ehhez tényleg elég egy B kategóriás filmet betenni a lejátszóba vagy valami FPS-t elindítani a számítógépen. Aztán kezembe került Dmitry Glukhovsky másik könyve, a méltatlanul háttérbe szorult Szürkület, amelyben a világvége egy moszkvai műfordító és egy XVI. századi spanyol konkvisztádor életeseményeinek (arany)metszéspontjában köszönt be, és éreztem, hogy talán többet rejtenek és mélyebbre nyúlhatnak a moszkvai metróalagutak, mint képzeltem. 

Dmitry Glukhovsky 2005-ös regényéből 2010-ben készült számítógépes játék, ami tudatos marketingdöntés eredménye: a videójáték formátumot meglovagolva egyszerűbb betörni a könyves világpiacra. Ez a vizualitás és az interaktivitás kora! A videójátékok jobban eladhatók, és később bevonzhatnak egyéb médiumokat is, mi több, egész univerzumokra nyithatnak ajtót. A Metró 2033-ból így lett hát franchise, Glukhovsky pedig ennek a posztapokaliptikus világnak a felkent pópája, akinek immár nemzetközi írógárda ontja a sorokat. A valódi unikumot persze továbbra is Glukhovsky kötetei képviselik a Metró-univerzumban: a Metró 2034 és 2035 regényeivel trilógiává bővülő eredeti sorozat szent és sérthetetlen. 

2033 – A patkányok éve

Dmitry Glukhovsky
2033
Ford.: Bazsó Márton, Európa Könyvkiadó, 2019, 436 oldal
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

A világnak vége. Legalábbis az általunk ismert formában. A világégés a föld alá űzi az embereket. A moszkvaiak világa beszűkül a metróalagutak mikrokozmoszára, a megállók városállamokká lesznek, az állomásokat összekötő alagutak pedig a sötétség és a félelem senkiföldjévé, ahol bárkivel bármi megtörténhet. Legendák szökkennek szárba, poliszok virágoznak föl, a felszínre pedig csak kevesek merészkednek ki. 

Moszkva immár nem a moszkvaiaké, de társadalmukat kicsiben visszatükrözi a föld mélye. Mintha tükörré válna a földfelszín: Glukhovsky elnagyoltan, kifordítva, egy apokalipszis távlatából játszik árnyjátékot a peronokra rakott tábortűz fényénél. 

Az eszmékre, úgy látszik, pozitív hatással van a radioaktivitás. A föld alatt is virágzik a Vörös Vonal, amelynél a klasszikus szovjet mintára nincs szükség határőrizetre: kedvünkre besétálhatunk; a kommunizmus ölelő karjai közül igazán kijutni nehéz. Trockista forradalmárok a sötét alagutak Che Guevaráiként folytatnak szélmalomharcot, miközben pár állomással odébb a nemzetiszocialisták felsőbbrendűségüktől nem látják a fényt az alagút végén. Igaz, más sem. A moszkvai metróban mintha népviselet lenne a padlóra mutató szemellenző, a talpfáktól pedig senki sem látja, hová is vezet a sínpár.

Film készül Glukhovsky disztópiájából, a Metró 2033-ból - Könyves magazin

Fotó: Valuska Gábor Végre elkészülhet a régóta ígért adaptáció Dmitrij Glukhovsky kultregényéből, a Metró 2033-ból (ami mellesleg egy sikeres videójáték alapjául is szolgált). A projektet egy orosz cég, a Gazprom Media vállalta el, a tervek szerint a filmet 2022. január 1-én fogják bemutatni. A rendezőről és a stábról egyelőre nem árultak el részleteket.

Más nézőpontból az apokalipszis felszabadít, tisztára mos, és mindent elölről lehet kezdeni. Az orosz embernek ez sem adatik meg: a múlt két kézzel nyúl utána, és nemhogy porba, hanem egyből mélyen a föld alá rántja.

Az egyik állomásról indul Artyom, a népmesék szegény legénye, hogy titkos küldetését teljesítse, és hírt vigyen a metró másik végébe egy közelgő veszedelemről, amely eltörléssel fenyegeti az emberiség utolsó elvtársait. Artyomot tüzeli a bűntudat és a kalandvágy, miközben az ő szemén át fedezzük föl a túlélésért küzdő moszkvai alagútrendszert. 

Útja számos különös állomáson vezet át, míg el nem éri a metró központjának számító Poliszt, amely az Egyetem alatt terpeszkedik el. A Polisz valóban olyan, mint egy görög városállam: vezetőit hol a katonaság, hol a könyvtárosok (bocsánat, „őrzők”, mert a „könyvtárosok” Glukhovsky világában – talán valami gyerekkori trauma következményeként - emberhússal táplálkozó szörnyek) adják felváltva, így a politikai széljárás is ez alapján változik. Az erő és a tudás így együtt azonban olyan ritka kincs, amely összpontosítja a valódi hatalmat. 

Igazán lebilincselő maga a felszín, ahová muszájból Artyom is kimerészkedik. A mutáció – és Glukhovsky fantáziája - változatos élővilágot hívott életre; ilyen például a Kreml falain belül tanyázó, polimorf szörnyeteg, amire elég rápillantani, hogy az ember akaratnélküli bábbá váljon, és így magához vonzza, majd szőröstül-bőröstül bekebelezze. 

A politikai áthallás valószínűleg nem véletlen. 

Hallgatni arról, hogy mi történik Oroszországban: tilos - Könyves magazin

„A Metro 2033 önarcképe és egyben karikatúrája a saját hazámnak" - mondja nagysikerű sci-fi sorozatának 10 évvel ezelőtti első darabjáról Dimitry Glukhovshy, a most megjelent zárórészben, a Metro 2035-ben viszont egy friss vázlatot rajzol a mai Oroszországról.

Artyom Odüsszeiájának másik főszereplője a városi folklór: egy népnek, amelyiknek útja fény híján a sötétségbe vezet, a szájról szájra terjedő mesék a szellemi táplálékai. A Metró 2033-ban nagy szerep jut ezeknek a tábortüzek mellett elsuttogott történeteknek: a pokolig ásó sátánistákról, sötétségbe vesző feketékről, párhuzamos metróvonalakról és az alagutakban rejtőző kannibálokról. Főleg, hogy a városi legendáknak olykor megvan a maguk valóságalapja. 

Glukhovsky Metrója sokkal több, mint sematikus videójáték leírás: eszmék, gondolatok ütköztetése, a mai világunk, társadalmunk, az egész értékrendszerünk számon kérése egy elképzelt világégésen túlról, és egyben az emberségünk elé kényelmetlen közelségbe állított tükör. Vajon te mit vinnél magaddal a föld alá? 

Legősibb félelmeiddel szembesít a metró - Könyves magazin

Európa Könyvkiadó, 2011., 440 oldal, 3230 HUF Dmitry Glukhovsky a 2000-es éveket definiáló sci-fi univerzumot hozott létre. A műfaj klasszikusai mellé méltó disztópiát írt a világégés utáni Moszkváról. A nukleáris háború ugyanis száműzte az embereket a föld felszínéről, a regény idejében már 20 éve a moszkvai metróhálózat atombunkerként is használható állomásain kezdett új életet az a kevés túlélő, aki időben lemenekült.

2034 – Az ember éve

Dmitry Glukhovsky
2034
Ford.: Bazsó Márton, Európa Könyvkiadó, 2019, 270 oldal
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034

A Metró folytatásában Glukhovsky befelé fordul: már nem az alagutakat, hanem a lélek mélységeit kutatja. Az embert állítja piedesztálra, és felboncolja az érzéseiért. Az új történetnek három főhőse van: az egyik Hunter, a zsoldos, akinek embersége 2033-ban talán örökre elveszett, és helyére egy új entitás költözött; a másik Homérosz, az öregember, aki nem vágyik már semmi másra, csak hogy élete alkonyán megírhassa a fő művét; és Szása, a fiatal lány, a naiv ártatlanság. Hármuk sorsa gubancolódik össze 2034-ben eltéphetetlenül a moszkvai metróban. 

A Metró 2034 sava-borsát nem a posztapokaliptikus környezet adja, hanem a három szereplő egymásra hatása. Hunter a két utolsó kapcsot látja a vénemberben és a lányban, amely még az emberiséghez köti. Nélkülük elveszítené a kontrollt saját maga fölött, és beleveszne az alagutak sötétjébe. Homérosz a megírandó történetének két főhősét látja a két fiatalban. Ők az utolsó lehetőségei, hogy nyomot hagyjon a világban, mielőtt végleg bealkonyodik számára. Szása álmokat kerget. Kész minden apróságba belekapaszkodni, és megvetni rajtuk a lábát – ez jelentette számára eddig a túlélést. Hunterhez erősen kötődik – szuláknak látja magát, gyomnövénynek, amely körbe futva a falakat képes egyben tartani még a legnagyobb épületet is. 

A metróban felüti a fejét egy járvány, hőseink pedig versenyt futnak az idővel, hogy megakadályozzák a terjedését.

Azonban mindhármuk a saját vérmérsékletük szerint számolna le a kórral: elzárással, gyógymóddal vagy tűzzel-vassal. Egymásra utaltságuk egyszerre köti gúzsba és egyben erősíti is őket. Homérosz a könyvét akarja, Szása a Smaragdvárost keresi, míg Hunter kiégetné a kelést a metró mutálódott organizmusából.

Dmitry Glukhovsky: A posztapokaliptikus irodalom mindent eltöröl - Könyves magazin

Európa Könyvkiadó, 2013, 264 oldal, 2900 HUF Fotó: Valuska Gábor Az Orosz népellenes mesék (kritikánk itt) megjelenése kapcsán Budapesten járt Dmitry Glukhovsky. Őt kérdeztük Oroszországról, a sci-firől, a Metró-univerzumról, és arról, hogy mit is gondol az atombombáról. Oroszország ennyire sci-fibe illő hely? Oroszország mindennek jó háttér, különösen jól beválik a disztópiákhoz és antiutópiákhoz, tehát a sci-fihez is.

Miközben Hunterék – látszólag össze-vissza – rohangálnak a metróban, ismerős (Vörös Vonal, Polisz, a felszín) és ismeretlen helyszíneken (az egyik állomáson látomások gyötrik őket, a másikról képtelenek kikeveredni) sodródnak változatos kalandokba, ismét tiszteletét teszi a Rend, ez a minden és mindenki felett álló titokzatos szervezet, amely a metrót igyekszik megvédeni a külső és belső veszélytől egyaránt. Ahogy a hatalmon lévőknek is olykor elhomályosíthatja a gőg a tisztánlátását, úgy a művészet is képes megszelídíteni akár a legerőszakosabb embert is. Szását a hit vezeti át a nehézségeken, még akkor is, ha ez a hitvallás olykor botlásra ítéli - ő annál konokabbul tartja pajzsként magasabbra.

A Metró 2034 lezárása igazságtalanságában is igazságos – azt hiszem, erre mondják, hogy realista. Ha végül semmink sem marad, akkor is ott marad a művészet. Kinek vigaszként, kinek bűnhődésnek. 

2035 – A hazugság éve

Dmitry Glukhovsky
Metró 2035
Ford.: Goretity József, Európa Könyvkiadó, 2019, 482 oldal
Dmitry Glukhovsky: Metró 2035

A Metró 2035-ben az író visszatér az első rész főszereplőjéhez, Artyomhoz, aki köztiszteletben álló furabogárként tengeti életét. Gyötri a bűntudat 2033-ért, azért, amiért az üreglakók piedesztálra emelték őt. Vezeklésképpen a kapcsolatot keresi a külvilággal, a testi épségét kockáztatva hosszan időz el a felszínen, hogy rádiókapcsolatot létesítsen. A megváltás egy ismerős képében talál rá, aki lehetőséget teremt arra, hogy bűnei bocsánatot nyerjenek azáltal, hogy ezúttal valóban megmentheti föld alatti felebarátait. Ezúttal saját maguktól. 

Artyom tehát ismét útra kell. A Metró-eposz képeskönyvének színes lapjai peregni kezdenek, Glukhovsky pedig ránk zúdítja képzeletének tárházát: találkozunk levakarhatatlan trágyakereskedőkkel, akiket nemes egyszerűséggel brókereknek neveznek; bejárjuk a vöröslámpás állomást és a színházat, mindkettő a béke szigete, ahol a kommunisták és a fasiszták kart karba öltve áldoznak Dionüszosz oltárán (színházterem vagy kupleráj, egyre megy).

Artyom útja átvezet egy állomáson, amelyet elöntött a víz. Az emberek a plafonról lógva élik életüket, vízi patkányokká korcsosulva. E kis orosz Velencéhez kapcsolódik az egész Metró univerzum legmókásabb epizódja: Artyomék tojást szereznek, és a ritka kincs miatt egész tömeg verődik össze körülöttük a plafonon lógva, kéretlen tanácsaikkal halmozva el őket, hogyan fogyasszák el a fejedelmi étket. 

Korrupció, sovinizmus és csinovnyikok sorakoznak föl a kötet lapjain, hogy keresztbe tegyenek hősünknek, és megfigyelhetjük az átmenetet a nacionalizmusból a fasizmusba.

Mily meglepő, hogy a fasiszták állomása a legtisztább: igazán élhető körülmények fogadják, kár, hogy itt meg a félelem köti gúzsba az emberek szívét. 

Rend a lelke mindennek – szokás mondani, a kérdés csupán az, hogy valóban meg kell-e védeni az embereket saját maguktól? Artyom súlyos morális kérdésekkel szembesül, és egész addigi életszemlélete megborul, elveszíti a lába alól a talajt.

Az emberi lélek megfejthetetlen. Nem keresi a fényt az alagút végén. Valójában nem is akarja megtalálni. Inkább szorosan behunyja a szemét, és vakon tapogatózik. Kész elmerülni a saját sötétségében. 

Glukhovsky nem kicsit borúlátó. Temetni jött minket. Mélyen a föld alá. 

Az út vége – Egy univerzum margójára

A trilógia most kiegészült egy 35 oldalas novellával, amely a történethez ugyan nem sokat tesz hozzá, de hangulatában fölteszi az i-re a pontot. Glukhovsky ezzel az írásával univerzumának határait feszegeti, és a folklór valóságmagvát próbálja kipiszkálni a radioaktív hamuból. Az út, amelyen elbeszélésének hőse elindul, az emberiségé. Vajon hová vezet? Ki lesz, aki mindent újra rendbe hoz, és tovább görgeti a civilizáció kerekét? Egyáltalán lesz-e valaki, aki végigmegy ezen az úton? És vajon érdemes-e?

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Film készül Glukhovsky disztópiájából, a Metró 2033-ból

...
Nagy

Dmitry Glukhovsky: A Nyugat és mi

...
Nagy

Dmitry Glukhovsky: A posztapokaliptikus irodalom mindent eltöröl

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.

Olvass!
...
Beleolvasó

Fraktálhaza, bölcsészkócs, folklórköpet – Olvass bele az új Pelevin-regénybe!

Mindig eseményszámba megy, amikor Viktor Pelevinnek új kötete jelenik meg. De vajon tényleg képes utópiát írni? 

...
Beleolvasó

Cserhalmi György: Nagy baj, amikor egy ember elkezd magának is hazudni – Olvass bele a könyvbe!

Csáki Judit új kötetében Cserhalmi György sztorijait és anekdotáit gyűjtötte össze színházról, filmről, legendás kollégákról. Most elolvashatsz belőle egy részletet.

...
Beleolvasó

Hogyan zajlott Szendrey Júlia és Petőfi Sándor esküvője? Olvasd el Gyimesi Emese új könyvében!

Ez a könyv elsőként vállalkozik arra, hogy Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmének történetét a reformkor grandiózus társadalmi változásainak fényében vizsgálja. Olvass bele!

A hét könyve
Kritika
Sally Rooney új regénye megindító történet a gyászról, nem csak milleniáloknak
...
Podcast

Csak önismereti munkával lehet valakiből igazán jó vezető [Bridge Budapest x Margó]

A Margó és a Bridge Budapest Üzleti Könyvreggelijén Faludi Viktória pszichológussal és Szilágyi Gábor üzletemberrel beszélgettünk arról, miért szükséges az önismeret a mentális jólléthez az üzleti életben is. Hallgasd meg!

Polc

Kurva nagy kert Magyarország, nem győzi a személyzet – magyarságtrip Cserna-Szabó Andrással

...

Irene Solà, a nők, az ördög, meg a történetekben rejlő erő

...

Tudod, mi a nőgyűlölet lényege? Claire Keegan novellákban mesél róla

...

A háborúnál is nagyobb teher, ha egy társadalom kettészakad

...