Dmitry Glukhovsky: Orosz népellenes mesék, ford.: Abonyi Réka, M. Nagy Miklós
Európa Könyvkiadó, 2013, 264 oldal, 2900 HUF
Fotó: Valuska Gábor
Az Orosz népellenes mesék (kritikánk itt) megjelenése kapcsán Budapesten járt Dmitry Glukhovsky. Őt kérdeztük Oroszországról, a sci-firől, a Metró-univerzumról, és arról, hogy mit is gondol az atombombáról.
Oroszország ennyire sci-fibe illő hely?
Oroszország mindennek jó háttér, különösen jól beválik a disztópiákhoz és antiutópiákhoz, tehát a sci-fihez is. Nekem pedig természetes környezet is, hiszen ebbe az országba születtem és ezt ismerem. Általában, ha olyan országról akar írni az ember, amit nem ismer részletekig menően, nem lesz elég pontos és eredeti az eredmény, csak valaki más kliséit fogja ismételgetni. Tehát sokkal jobb, hogy olyan környezetbe helyezd a történeteidet, amit ismersz, ahol tudod, hogy milyenek az emberek, hogyan beszélnek, így lesz megbízható és valósághű.
Akkor mondhatjuk, hogy szocioregényt írtál?
Szocio? Inkább politikai szatírának nevezném, amiben vannak fantasy és sci-fi elemek, de leginkább azért, hogy kiemeljék, mennyire abszurd helyen élünk. Ennyire abszurd magyarázata lehet csak ezeknek a dolgoknak. A közöny, amivel a vezetőink kezelik az embereket csak úgy magyarázható meg, hogy földönkívüliek, akik gyarmatosítottak minket. A közöny, amivel az állami tulajdonban lévő Gazprom az összes sötét ügyletét bonyolítja csak úgy magyarázható meg, hogy a pokolból jöttek. Mintha lepaktáltál volna az ördöggel, mindened megvan materiálisan, de cserébe el kell adnod a lelked. Ez történt a vezetőinkkel. Ingyen pénz hullik rájuk az égből, ingyen olaj bugyog lentről, de a lelkük rég az ördögé. Annyira abszurd dolgok vannak ma Oroszországban, hogy ha a legvadabb magyarázatot adod rájuk, hirtelen értelmet nyernek.
Ki ő?
Dmitry Glukhovsky a 2000-es évek elején írta meg Metró 2033 című regényét. Miután több orosz kiadó is elutasította a kéziratot, Glukhovsky ingyenesen elérhetővé tette azt honlapján. Az online sikeren felbuzdulva 2005-ben kiadták, 20 nyelvre lefordították, Glukhovsky neves sci-fi díjakat is nyert vele.
Felvetődött a folytatás kérdése, és bár Glukhovsky írt második részt Metró 2034 címmel, saját bevallása szerint nem szeretne a folytatások rabságába esni. A Metró-univerzum honlapján azonban bárki publikálhatja írásait az apokalipszis utáni világról és túlélőiről. Így születtek történetek Szentpétervárról, Kijevről, Minszkről, de még Olaszországról, Nagy-Britanniáról és a Déli-sarkról is.
A történetből a 4A stúdió kétrészes, horror FPS játékot csinált, az angliai történet megjelent képregényformában is, valamint társasjáték is készült az eredeti, moszkvai részből. 2012-ben a film gyártása is elkezdődött, stílszerűen a Metro-Goldwyn-Mayer stúdiónál.
Putyin tehát ennek a maszkja volna?
Putyin nem maszk, ő az egyik építője ennek a rendszernek. Ő valójában soha nem akart az ország miniszterelnöke lenni. Ő nem politikus, egy középmagas rangú KGB-tiszt volt, akinek az orosz függetlenség előtt az volt a feladata, hogy németeket szervezzen be kémnek. Aztán az első demokratikusan megválasztott kormány elnöke lett és nagyon aktívvá vált a korrupciós színtéren. Talán emiatt a képessége miatt bíztak meg benne, mert remekül tudja az informális készpénzáramlás menedzselni. De az ország már előtte is korrupt volt, ő csak megerősítette a rendszert. Piramisstruktúrát hozott létre, amiben a vér a kenőpénz. A legalacsonyabb szintű hivatalok, tisztek elfogadják a kenőpénzt, megosztják a felettesükkel, aki megosztja az ő felettesével és így tovább. Így hatalmas mértékű fekete készpénzáramlás jön létre, és nagy hatalmat ad a hivatalok kezébe.
Sokkal többet kereshetsz, mint a hivatalos béred, de ugyanakkor bűntudatot is kelt, mert mindig a rendszer része vagy. Amíg a rendszer része vagy, vannak dolgok, amiket megtehetsz, de amint ellene fordulsz, ekkora kartonod van a visszaélésekről, amit mind ellened fordíthatnak.
Kockázatos egy ilyen regényt kiadni ilyen politikai helyzetben?
Nem mondanám, hogy veszélyes, mert az irodalom nem sok vizet zavar. Kis példányszámokról van szó, az Orosz népellenes mesék 15 000 példányban jelent meg, ez 2-3 évi terjesztésre elég. Ez nem politikai fenyegetés. Ha ez, teszem azt egy újság lenne, napi egymillió példányban, vagy tévé, amit 10 milliók néznek, akkor természetesen szoros kontroll alatt lenne tartva. Az irodalom nem elég befolyásos, hogy felügyelve legyen.
Akkor mennyire mélyen ártja bele magát a politika az irodalomba?
Van rá példa, hogy az elnöki adminisztráció foglalkozik vele. Egyébként ez Oroszország legfontosabb politikai szervezete. A parlament csak mű, a felsőház mű, az önkormányzat pusztán technikai dolog, csak a gazdaságért felelős, az egyetlen rendes politikai hatalom, ami ezt a sok álszervet összeköti, az az elnöki adminisztráció. Ők pénzelnek persze ifjúsági szervezeteket, de inkább hazafias filmekre meg ilyesmire adnak pénzt, az irodalomhoz nincs sok közük. Lenin is megmondta, az összes művészeti ág közül a film a legfontosabb, és ez máig igaz.
Miért virágozhat a sci-fi Oroszországban?
A sci-fi mindig is a menekülés egy formája volt, ez az oka a fellendülésnek. Elmenekülni a valóságból egy alternatívba, elmenekülni a hétköznapok unalmából, biztonságából, az elégedetlenség elől. Valami mást jelent, azért ilyen sikeres a sci-fi. Egyébként mostanában azt látom, hogy a mainstreambe főleg detektívtörténetek érkeznek. A sci-fi könyvek nem kerülnek a toplisták legjobb hármába. Ott vannak a top 10-ben, de csak kivételek kerülnek a legjobb háromba.
Szerinted mitől lett a Metró-sorozat olyan sikeres?
Nem tudom, talán azért, mert niche. A sci-fi eleve egy ilyen behatárolt terület, a posztapokaliptikus irodalom még ezen belül is behatároltabb. Egy posztapokaliptikus regény, ami Moszkvában játszódik, nem tudom hogy lett népszerű Európában. Csak arra tudom ráfogni, hogy biztos jó volt maga a történet.
Követed az Univerzum új részeit?
Eddig 40 könyvet adtunk ki Oroszországban, kettőt Magyarországon, hatot vagy hetet Németországban, hármat Lengyelországban a folytatások közül, és ki lesz még adva néhány. Nemcsak orosz szerzők adtak hozzá, a korábbi Szovjet tagállamokból, Angliából, Olaszországból, Kubából is érkezett folytatás, illetve hamarosan lesz német és kínai rész is. Az első 25 könyvet én olvastam el és szerkesztettem, de aztán elkezdtem egy regényen dolgozni, a címe Future, most jelent meg Oroszországban. Ennek is van honlapja,a futu.re, ahol el lehet olvasni angolul az első fejezeteket. Amióta ezen dolgoztam, kevésbé követtem, mi történik a Metró-univerzummal. Az már önálló életet él, lélegzik, gyarapszik.
Tervezel még folytatást írni? Vagy pont a Future egy folytatása ennek a világnak?
Meg akarom írni a Metró 2035-öt, ami lezárja majd a trilógiát, hamarosan el is kezdem. A Future egy egészen más történet, különbözik is azoktól, amiket írni szoktam. Egy olyan bolygóról szól, ahol mindenki örökké fiatal és halhatatlan a genetikai kutatások miatt. Aztán ahogy benépesítik a földet, döntés elé kerülnek, mert ha gyereket akarsz, ki kell választani, ki áldozza fel az örök fiatalságát a gyermekért. Az egész regény egyébként egy szerelmes történet, tehát eléggé más, mint a többi írásom.
Játszottál a videójátékokkal? Szerintem kicsit Fallout-hangulatuk volt.
Igen, bár nem vittem végig őket, mert túl ijesztőek és bonyolultak voltak. De én írtam őket, úgyhogy tudom, mi történik bennük, és szerintem a fejlesztő csapat remek munkát végzett, a Metro 2033 és a Last Light nagyon jól sikerültek, remek a hangulatuk. De szerintem jobbak a Falloutnál. A Fallout nagyon játékos, arról szól, hogy mászkálsz és jól érzed magad. A Metro nem arról szól, hogy jól érzed magad, inkább valami valóságosat tapasztalhatsz meg. Problémákat, drámákat, ilyeneket. A Falloutban lehet baromkodni a fegyverekkel, héj, az apokalipszis milyen király, végre azt csinálhatok, amit akarok! Szóval szerintem nem ugyanolyan a hangulatuk, bár régebben nagyon szerettem a Falloutot.
Mindkét szövegedben nukleáris háború zajlik. Tényleg csak egy atombomba változtathatná meg a világot?
Nem, az atomháború soha nem megoldás. Az csak a régi világ teljes eltörlése és elpusztítása. Nem dicsőítem az atomháborút. Szerintem azért ilyen vonzó, mert unalmas az életünk, mindent, amit fel lehetett fedezni, már azelőtt felfedezték, hogy megszülettünk volna, minden, amit el lehetett érni, már elérték a Szilícium-völgyben, nekünk már nem maradt semmi. És közben a mesék és a filmek arra buzdítanak, hogy legyen ragyogó életed, felejthetetlen szerelemmel. Olyan elvárásaik vannak - hogy hősnek vagy királynak kell lenned - , amit a legtöbben nem fogunk elérni. És amikor azt mondom legtöbben, 99.99999 százalékára gondolok az emberiségnek. Átlagos életünk lesz, kétszobás lakással, férjjel vagy feleséggel, két gyerek, nyaralás Olaszországban, és ennyi. Nem lehetsz milliárdos, háborús hős, nagy felfedező vagy hercegnő pónilovon. Semmi ezek közül, és ez kiábrándító. Az irodalom és a filmek gerjesztik ezeket a vágyakat, és hogy beteljesüljenek, még többet olvasunk és filmezünk.
A posztapokaliptikus irodalom eltöröl mindent, ami addig felépült és van esély újra alkotni. Letelepedni, nemzetet alapítani, felfedezni, harcolni és győzni, híres hősnek lenni. Ez a középkor romantikája, amikor nem lehetett tudni, mi van a városfalon túl.
A könyvedben az oligarchák és az átlagos emberek is ettől szenvednek, nem?
Szerintem mástól szenvednek. Oroszország ma is egy olyan hely, ahol nagy dolgokat lehet véghez vinni, kicsit olyan, mint a vadnyugat. Itt inkább az a probléma, hogy az államnak nem érdeke a középosztály megteremtése. A középosztály megteremtette a mindennapi élelem biztonságát, a jólét alapvető vonásait, de önbecsülésük nincsen. Hatni szeretnének a szomszédjukra, a városra, az országra, de ameddig a népesség jó része szegény, addig könnyebb irányítani őket. A népesség nagy részének azért nincs önbecsülése, mert nincs idejük és pénzük rá. Amíg azon aggódnak, mit fognak enni másnap, sokkal könnyebb manipulálni őket. Persze az állam úgy csinál, hogy igen, meg kell teremteni a középosztályt, de valójában a végrehajtó erőket növeli, rendőrséget, büntetés-végrehajtást, akik zsarolják az üzletembereket. Az állam alapja, hogy a szervek megvásárolhatóak, és azokat piszkálják, akik a gazdaság valódi fellendítői lehetnének, az üzletembereket, és olyan egyéneket, akik dolgozni akarnak. Persze a klasszikus módszer egyszerűbb, Latin-Amerikában is működik, akkor miért ne működhetne Oroszországban. Bevált módszer, csodákat tesz.
