Georgina és Barnabás fiatal pár voltak, régi problémákkal.

Gina a ruhájához illő két himbálódzó fülbevalót akasztott a fülébe, közben a fésülködőasztal tükréből vádló és sanda pillantást vetett Barna felé, aki még mindig alsónadrágban állt a szekrény előtt. Minden, amit szívesen felvett volna, vizesen lógott a szárítón.

– Miért nem veszed fel a piros pulóveredet? – kérdezte Gina.

– Melyiket?

– A kárómintásat.

– A kárómintásat?

– A kárómintásat. Vagy van másik piros pulóvered?

– Nincs. Csak a kárómintás.

– Erről beszélek.

– Miről?

– A piros kárómintás pulóveredről. Amit a szüleimtől kaptál ajándékba. Mikor veszed fel végre?

– A piros kárómintás pulóvert?

– Igen!

– Ha majd egyszer bajban leszek, és szeretném, hogy rám találjanak a hegyimentők.

– Nem tetszik? – csodálkozott Gina.

– Miért, neked tetszik? – kérdezett vissza sietve Barna.

– Nem. De hát, ajándékba kaptad a szüleimtől. Már reklamáltak, amiért még egyszer sem látták rajtad.

– Tényleg reklamáltak?

– Igen – bólogatott Gina aggodalmas együttérzéssel.

– Nem értem – mondta Barna. – Miért számít nekik, felveszem-e a pulóvert?

– Mert aggódnak, hogy esetleg nem tetszik neked.

– Tényleg nem tetszik.

– És akkora gondot jelentene fölvenni, hogy örömet okozz nekik?

Barna elgondolkodott, majd szónokian a magasba lökte mutatóujját, hogy megkönnyítse a beszélgetést. – Tételezzük fel, hogy női fehérneműt kaptam volna tőlük ajándékba, akkor is azt akarnád, hogy hordjam, és ezzel szerezzek nekik örömet? – kérdezte.

Gina értetlenkedő, zavart kuncogást hallatott.

– Miért adnának neked női fehérneműt a szüleim?

– Csak a példa kedvéért.

– Ilyen nem történhet meg – jelentette ki Gina határozottan.

– A példában megtörténhet – tette hozzá éppoly gyorsan Barna.

– Még a példában sem történhet meg ilyen – vágta rá szigorúan Gina.

– Minden megtörténhet egy példában. Erre valók a példák!

Gina harciasan megköszörülte a torkát, és kardként tartotta maga előtt a szemceruzáját.

– Szerinted ez a pulóver ugyanolyan, mintha női bugyit és melltartót kaptál volna tőlük?

– Mind a kettő hordhatatlan – mutatott rá Barna nyugodtan.

Gina szeme fekete gombostűfejjé szűkült, az ajka sápadtra vált és remegett. Mint mindig, amikor olyan elveken vitatkoztak, amelyekben Gina szenvedélyesen hitt, dühös meggyőződéssel kapdosta a levegőt.

– A kettőt össze sem lehet hasonlítani – harsogta. – Ezt a pulóvert fel tudod venni.

– A melltartót is fel tudom venni. Akarnád, hogy melltartót hordjak, hogy boldoggá tegyem a szüleidet?

– Miért tenné őket boldoggá, hogy melltartót hordasz?

– Mert tőlük kaptam azt a melltartót.

– Nem kaptál tőlük melltartót!

– De a példában kaptam.

– A példa egy hülyeség!

– Válaszolj a kérdésre!

– Nem akarnám, hogy melltartót hordj, hogy boldoggá tegyed a szüleimet – dadogta Gina. – De a kettőnek semmi köze egymáshoz.

– A kettőnek nagyon is sok köze van egymáshoz – mondta Barna. – A kettő egy és ugyanaz!

A duzzogó, hezitáló csendben Gina egy istennő sérthetetlenségével vonult a fürdőszobába, hogy pár pillanat múlva azzal a nyájas arckifejezéssel térjen vissza, ami a civilizáltság erkölcsi fölényét hordozta.

– Ha tényleg tudni szeretnéd – mondta –, azért kérdezték, hogy hordod-e, mert látták valahol leárazva, és arra gondoltak, ha ez jó, megvennék neked a másikat is.

– Kettő lenne ebből a ronda pulóverből?

Gina finom, sértődött vállmozdulattal fogott a fésülködésnek.

– Jól van hát, ha nem tetszik, akkor majd nem veszik meg neked. De most nem halsz bele, ha felveszed.

– De ha felveszem, azt fogják gondolni, azért hordom, mert tetszik, és akkor vesznek belőle még egyet. Utána pedig hordhatom azt is, nehogy megint megsértsem őket. Látod, mire megyek a kedvességgel? Most már állandóan ezt a pulóvert kell majd hordanom.

– Nem kell állandóan – mondta Gina. – Csak most az egyszer. És nem értem, miért kell ebből ügyet csinálni.

Lehúzódtak autóval a ház elé. Gina szépen összeszedte a csomagjait. Barnát a házat őrző drótszőrű foxi a megszokott morgással fogadta. Barna ez alkalommal visszamorgott rá, amitől a kutya a bokájába harapott. Ez alig volt rosszabb annál, mint hogy fel kellett vennie azt a piros, kárómintás pulóvert.