A kortárs fiatal költészet egy szebb világot akar, és ezt nem is titkolja. Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy fiatal költő valamilyen társadalmilag fontos témát dolgoz fel, példaként itt van Kupihár Rebeka A heterók istenéhez című kötet (beleolvasó itt), ami egyik napról a másikra az LMBTQ-diskurzus közepére került. De még említhetnénk pár évvel ezelőttről Vida Kamilla Konstruktív bizalmatlansági indítvány című kötetét is. A kortárs költészet igyekszik harcot vívni a politikai ideológiák és legfőképpen a fennálló rendszer ellen, kritikus és szókimondó. Akárcsak Fancsali Kinga, akinek a Nem a haláltól című kötete a napokban jelent meg, benne nők és a társadalom témája az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában.
Fancsali Kinga 2000-ben született Marosvásárhelyen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen esztétika szakot végzett, és kb. 2019-óta publikál különböző irodalmi folyóiratokban verseket. Két éve a Könyves Magazin és a Panodyssey pályázatán is indult, ahol második helyzet lett. "Fancsali Kinga tehát különös tehetség, érdemes rá odafigyelni" - mondta ekkor laudációjában Závada Péter a versekről, és kiemelte a napirendi pont című verset, amiben "a hivatalos nyelvhasználat, valamint a pesti argót és indulatszavakat felvonultató utcai beszéd rendkívül éles kontrasztot képez – talán ebből táplálkozik a vers gyomorszorító feszültsége".
Fancsali nem beszél félre, nem gyönyörködtet, nem ír szép szavakat, hanem szembesít minket azzal, hogy milyen világban is élünk.
Pontosabban, hogy milyen elnyomó világban élünk.
A családon belüli erőszak, az öngyilkosság, a férfiközpontú társadalom és a melegek megkülönböztetése csak néhány a kötet témái közül, és nem mellesleg a mai közéleti, társadalmi problémáink közül is.
A kötetet április 12-én mutatták be a Gólyában, és mi is ott voltunk: mutatjuk, miért érdemes a fiatal költészetre figyelned.
A költészet célja a változtatás
Fancsali Kinga pontosan tudja, hogy a valóság nem a szöveg témája, hanem közege. A kötet első pár oldalán is kiderül ez, de a beszélgetésen sem rejtette véka alá. Elmondta, hogy tudatosan törekedett arra, hogy a személyes megéléseit és a történelmi, közéleti perspektívát egyben mutassa meg, így például a nők elnyomása egyben a saját és az általános (mai magyar) nők története is. Itt nincs szó arról, hogy a költő a háttérbe szorul vagy magát sokkal jobbnak láttatja, itt ha úgy tetszik, minden a költő hátán csattant, és ezt a csattanást olvassuk.
Ez a csattanás a kötetben pedig egy olyan női történet, amely a folyamatos csalódásokra, önvádakra és hamis elvárásokra épül. A szövegekben erőszakos és hideg apák váltják a síró és követelőző anyákat, miközben a klímaszorongás, az öngyilkosság és a családi traumák törnek elő. De a legfontosabb, hogy az egésznek a közepében egy olyan nő áll, aki mérhetetlenül dühös a világra, amiért az csak mint leendő anyaként vagy szexuális tárgyként tekint rá. Ahogy a „rettegés” című versben írja:
„éjszaka egy gyengén kivilágított utcán / nem a haláltól félek / hanem attól ami még annál is rosszabb”
És akkor még a mai magyar közéleti dolgokról nem is beszéltünk. Ugyanis ennek a kötetnek a tárgya az is, hogy még mindig feketén-fehéren beszélünk a szexuális identitásról. Fancsali szerint aki ma mindkét nemhez vonzódik, annak egyszerűbb inkább betagozódnia, hogy ne szembesüljön a megkülönböztetéssel. Vagyis: „Magyarországon, aki csak kicsit meleg, az heteró” – mondta Fancsali a bemutatón, egy barátját idézve.
Az apákkal csak a baj van
A kötet középpontjában a patriarchális társadalom és szűkebb értelemben a férfiakra szabott kultúra áll. A könyv első felében sok helyen találkozunk a toxikus apával, és a bomladozó, de szükségből együttmaradó családmodellel, ezt később pedig felváltják a szorongó nők és az erőszakos férfiak.
Vagyis már a kötet szerkezete szerint már eleve úgy neveljük a gyerekeinket, hogy betokozódjanak a patriarchális felfogásba, ennek a központjában pedig az apa áll.
A költő így írja a mi a baj az apákkal versében:
„az a baj az apákkal / akár vannak akár nincsenek / befagyasztják maguk körül az időt”
És főleg az a baj, hogy arra tanítanak, hogy a dolgokat el kell fogadni, és (főleg) el kell viselni, úgy ahogy vannak. Mindannyiunknak ismerősen csengenek azok a mondatok, hogy „ne nézz oda és kész” vagy az „amit minden nő érdemel”, még ha nem is személyesen, de ismerjük azt a férfiképet, ami öntudatlanul is kiváltja a gyermeki szorongást. Ez a szorongás pedig néha felnagyított képekben mutatkozik meg, mint pl. a mégsem költöztünk el apámtól című versben:
„ültünk az autóban / a büdös gépben / fölöttünk az ökle ütemesen sújtott le / most láttam csak igazán a kezét / ahogy fúrja át az üveget / hogy elérjen hozzánk karja”
Eddig a férfiak beszéltek, most ez megváltozik
A bemutatón a költő többször is kiemelte, hogy célja volt a tudatos politikai felszólalás. Ennek pedig több alapja is van, egyrészt az Annie Ernaux-féle történelemszemlélet, ami a politikai tudatot és a személyes élményeket egynek látja, másrészt az olyan költői és női sorsok, mint Anne Sexton, Sylvia Plath és Hervay Gizella. A cél pedig, hogy a szisztematikus erőszaknak és elnyomásnak (családon belüli erőszak) hangot adjunk, méghozzá esztétikai módszerekkel.
„mert a férfiaknak megmondani nehéz / mit szabad és mit nem lehet / a férfiaknak megmondani nehéz / ne lapítsanak ki életünkkel”
Az említett szerzőkből máris kirajzolódhat előttünk egy alternatív irodalom, ami a férfi írókkal telitömött kánontól eltérő esztétikát és értéket képvisel.
Fancsali szerint a művészet meghatározó része igenis a férfiakról szól, ez pedig eltorzította a nőket.
„A nők csak a férfiak szemén keresztül látják magukat” – mondta a bemutatón. Ezért kell minél több olyan kötet, ami a női megélést és a női szempontokat tartalmazza, ahogyan ez a kötet is teszi.
„Nem képviseletre van szükség”
De ahogy részben a Kupihár kötetével foglalkozó cikkünkben is írtuk, számolni kell azzal, hogy sokszor ezek a művek alul- vagy felülreprezentálják a célcsoportot, és/vagy az olvasók és a média identitáspolitikát csinál belőle. Bár utóbbival még nem lehet számolni, az biztos, hogy Fancsali ezzel tisztában van. A beszélgetésben külön kiemelte, hogy szerinte nem érdemes a művészeti ábrázolásból etikai kérdést és identitáspolitikát csinálni.
Mert nem arról van szó, hogy férfiak nem írhatnak nőkről, hanem hogy az ábrázolás általában milyen formában történik.
Fancsali szerint inkább abba kellene gondolkodni, hogy a vers (vagy tágabban az irodalom) hogyan tud esztétikailag és politikailag is olyan egységet alkotni, hogy hozzátegyen a kultúrához.
Vagyis hogy árnyalatokat mutasson, ne diktáljon. Ebből pedig következett a gondolat, hogy ma milyen válaszai vannak általában a közéletnek a női reprezentáció kérdésére. Itt adódott az alkalom, hogy Fancsali elmesélje, milyen ideges lett Novák Katalinra, amikor az elmondta egy videóban, mitől lehet sikeres egy nő, és ehhez egy verset is írt:
„évek óta mint elromlott riasztóberendezés / tévesen kapcsol be a pánik / otthon bezárt ajtók mögött / az uszodában vagy a parkban / tömegben ha azt érzem nincs hová menekülni / évek óta nem ülök tömegközlekedésre / sötétedés után nem sétálok városban”
Fancsali szerint a volt köztársasági elnök azt képviseli, amiben rossz a rendszer. Vagyis az a fajta ál jóembereskedés nem állja meg a helyét, hogy több női vezetőt neveznek ki. Hiszen ahogy Fancsali fogalmazott:
„Nem az ül ott, akinek szüksége van a változásra, hanem akinek jó a fennálló rendszer”.
Így a társadalmi változást nem felülről, hanem alulról kell kezdeni. „Nem képviseletre van szükség” – mondta Fancsali, aki szerint a rendszer tetején lévő nők sosem azokat képviselik, akik elszenvedői a rendszernek.
Fotó: Földvári Natalie / Késelés Villával Facebook
