A vers sokszor olyan, mint egy idegen nyelv, a belső logika szerint összeillesztett szavak és mondatok ott nyugszanak a szemünk előtt, kiolvashatatlanul, néhány szót sejtünk mégis, hallottuk más nyelvből, vagy egy ismerősünk talán lefordította nekünk. Az idegenségtől viszont nem kell félni, mert a szavak alatt kincsek rejtőznek. A heterók istenéhez nem beszél távoli dolgokról, nincs háború, túlvilág, örök szenvedés, sem a tárgyak magánya, Kupihár Rebeka a szerelemről, összetartozásról és a leszbikusok mindennapi életéről ír.
A nemrég Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjban részesült költő verseskötete még tavaly nyerte el a Petri-díjat, amelynek jóvoltából a Magvető Kiadó jelentette meg pályakezdő kötetét. A kötet izgalmas és főleg érzékeny, őszinte módon járja körbe, mit jelent a leszbikusság, és egy percig sem válik erőltetetté vagy unalmassá. Lentebb találtok egy részletet a kötetből, olvassatok bele!
Kupihár Rebeka: A heterók istenéhez (részlet)
sziámi
fekszünk a pipacsos paplanok közt,
a szombati napfény szőkére festi
a szőrt a combunkon.
lélegző festmény,
műanyag ablakkeretben.
két szoborszép alak,
a gyönyör és gravitáció erőinek
metszéspontjában.
csípő a csípőn,
hasunk két felváltva növekvő félhold.
lábfejek sormintája a lepedőn.
néhány percig még mind a négyet
tudom mozgatni.
a mellkasomon alszol el,
álmodban továbbra is a szirmokat markolod,
és a bőrömön csillogó nyáladat
a magasból ragasztónak nézik az istenek.
nehéz melletted verset írni
pedig büszke vagy a múzsalétre,
és én örömmel vagyok trubadúr.
nem ezzel van a gond.
csak tudod, körbenézek, és alig van valami,
amit ne fejeznének ki a hétköznapok kellékei
ezerszer pontosabban.
a két oldalról rúzsos pohár,
a szalagparketta tágas játéktere,
a fogamzásgátlós persely,
amiből a lángosokat vesszük.
a nem záródó wc-ajtó,
ami csak a vendégekkel kínos.
a tárgyaink csendes kölcsönhatása,
rózsafüzér a jóni-tojás mellett.
az oszthatatlanságig keveredő
könyvek és fehérneműk.
gyertya. fürdéshez, imához, szeretkezéshez.
a lényeget mutatják a kulisszáink.
március nyolc
tarka csokor illatozik
a kezemben, hiszen
nőnap van, és azt hiszik,
hogy hozom, pedig viszem.
családi találkozó
ez az összejövetel is ide futott ki:
ülünk a vacsoránk felett,
már csak ketten, biztonságban.
a gyomrunk lassan lazul el.
felváltva sírunk azon,
ami megmásíthatatlan.
mikor lefekszünk,
sokáig figyellek.
végignézem az összes arcod,
egyesével,
amíg megérkezik az érzés,
hogy nem csak azt, aki
mindennek ellenére lettél,
hanem a múltad teljes fesztávolságát,
az összes embert,
aki valaha voltál,
szeretem.
szimmetria
meztelenül terpeszkedsz a sarokkanapén.
a bútor a legfontosabb ponton hajlítja meg a testedet.
egy nőstény oroszlán felsőbbrendűségével
váltogatod a csatornákat.
az ujjaid a számokon,
az ujjaid a számban.
minden olyan egyszerű,
mintha a tükörképemmel szeretkeznék,
csak sokkal lassabb,
finomabb,
jelentősebb.
a mellek egymásnak feszülnek,
ezek a ciklusunk legszebb napjai.
árnyékaink a szőnyegen felcserélhetők.
két szelíd vadállat,
a filodendron tenyereinek takarásában.
