Ezt senki nem mondta! című podcastunkban Ott Anna beszélget írókkal, ismert emberekkel a szülővé válás buktatóiról, a gyereknevelés és a munka, az alkotás összefüggéseiről. A második évad szeptember 10-én kezdődött, a hatodik epizód vendége Szentesi Éva volt. A sorozathoz tartozó könyvajánló most négy könyvvel érkezik.
(A podcast első évadának adásait itt hallgathatod meg egyben)
Tegnap egy összefoglalót is készítettünk az adásról, amit itt tudtok elolvasni.
Ott Anna könyvajánlója
Regényében sokat mesél magáról, összerakhatjuk belőle a bennünk élő saját képünket róla. Legtöbben harcosként, túlélőként gondolunk rá, betegségéről és testéről gondolkozunk és beszélünk sokat. De a történetek mélyén kirajzolódó örökölt családi mintázatok is jelen vannak, amik igencsak formálták a világhoz és önmagához fűződő viszonyát. Engem most ez érdekel, meg az, hogy milyen kamaszlányként egy apával felnőni. Hozzá lehet szokni a veszteségekhez? Mennyire fontos nőiségünk megélésében a testünk, a testünk egészsége és szolgálata? Na és persze, hogy hogy van azzal, hogy nem lehet saját gyereke? Az Ezt senki nem mondta következő vendége, Szentesi Éva, író.
Szentesi Éva: Hamvaimból
Megrendítően őszinte történet Szentesi Éva rákkal folytatott küzdelméről és felépüléséről. A könyv legfőbb üzenete, hogy ez bárkivel megeshet, viszont mindenkinek megvan a lehetősége, hogy figyeljen a saját testére, egészségére. A felépülés fájdalmas és nehéz útját járjuk be, ha ezt a könyvet olvassuk, de az író karcos, önirónikus, és őszinte stílusa a legvégéig elkísér majd minket, és egyszer sem kell egyedül maradnunk a kétségeinkkel.
Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek
A hétéves Marit teljesen elhanyagolják otthon a szülei, alkoholista apja és távolságtartó anyja szinte alig szól hozzá, de hogyha mégis, akkor is csak annyit mondanak, hogy ronda, csúnya, semmirekellő. Ezért Mari kamaszként úgy dönt, hogy elhagyja a Tisza-menti kisvárost, és Nyíregyházára megy tanulni, ahol először ismeri meg, milyen ha figyelnek az emberre. Beleszeret egy fiúba, végre úgy érzi, hogy tartozik valakihez, de hirtelen teherbe esik, és újra visszazuhan a kétségek közé. Mari ekkor kezd el kutatni, hogy mit jelent anyának lenni, mit jelent a család, és legfőképpen, hogy miért nem képes a szeretetre.
Szentesi Éva: A legfontosabbat utoljára hagytam
A Legfontosabbat utoljára hagytam ott kezdődik, ahol a Hamvaimból abbamaradt. Nemcsak az életveszély múlt el, hanem a daganat is teljesen eltűnt a szervezetből. Szentesi a betegsége utáni 5 évéről ír, amelyben egyszerre fordult meg a kiapadhatatlan öröm és a mélységes üresség. Ez a könyv több mint a fizikai gyógyulás története, ebben a lelki és mentális gyógyulás is benne van, azaz: mit jelent felépülni a rákból, hogyan lehet ezen túllépni, és milyen úgy visszatérni az életbe, hogy az ember már majdnem elbúcsúzott tőle.
Szentesi Éva: A mai naphoz nincsenek emlékeim
A mai naphoz nincsenek emlékeim a szemlélés könyve. Egy nő képzeletben kilép a testéből, és pontról pontra, napról napra, testrészről testrészre végigveszi, hogy mit jelent számára az élet, a halál, a kötődés. A kötet főszereplője végighalad életén, múltját és jelenét elemzi, amelyben egyaránt elfér a betegséggel való harc, az anya elvesztése, de a szerelem, és a közösségi média világa is. Ebben a kötetben a „külsőleges” egy új jelentést kap, már nem a mutogatás és a félreértés szava lesz, hanem a feldolgozás és önmegértés szinonimája. Mi az, amit látnak belőlem? Mit mutatok meg magamból az interneten? Mások mit gondolhatnak rólam? Minden, ami belülről evidens, de csak akkor érthetjük meg igazán, ha eltávolodunk magunktól, és végigszemléljük az életünket.