Matthew Mamah élete teljesen felfordult, amikor 1967-ben a nigériai polgárháború elérte a várost, ahol tanult. Egy kalandos utazás vette kezdetét, azt azonban nem gondolta, hogy az útja Budapestre vezet, és itt fog rátalálni a szerelem. Bartók Béla rokona, Koós Judit az '56-os forradalom árnyékában nőtt fel. Az otthonát egy tank rongálta meg, és a kommunista rendszerben katolikus hite miatt nem élhetett hivatásának, a zenetanításnak.
Az Ahogy a folyók összefolynak igaz történet, Matthew és Judit két kontinensen átívelő története, ami nemcsak egy különös, akkoriban igen szokatlan kapcsolatról szól, hanem a kitartásról is, a XX. század második felének politikai zűrzavarai közepette.
A történetet az Egyesült Államokban élő fiuk, Dr. Daniel Mamah írta meg családi levelek, gyerekkori emlékek, Nigériában és Magyarországon készített interjúk alapján. A regényben megismerjük a szülők gyerekkorát, a kulturális különbségeket, Nigériába költözésüket, és azt, ahogy szinte megoldhatatlannak tűnő élethelyzeteken, anyagi és lelki megpróbáltatásokon keresztül is kitartottak egymás mellett, egészen a hirtelen, tragikus végkifejletig. A szerzővel Budapesten beszélgettünk.
Memoár helyett regény
Daniel Mamah Budapesten született, gyerekkorát Angliában, Magyarországon és Nigériában töltötte. Az afrikai országban végezte el a gimnáziumot, Budapesten szerzett orvosi diplomát, jelenleg pszichiáterként dolgozik az Egyesült Államokban.
A szüleiről szóló könyv megírásának gondolata először 2012-ben, első gyereke megszületése előtt merült fel benne: „Egyszer csak jött a felismerés, hogy a gyermekeim nem fognak olyan emlékeket ápolni a nagyszüleikről, mint én az enyémekről, csak a rokonok által elmesélt történeteken keresztül fogják megismerni őket” – írja a kötet előszavában.
Eleinte memoárt akart írni, amiben elmeséli a szüleivel kapcsolatos élményeit, a kutatómunka során azonban rengeteg olyan információ birtokába került, amelyek számos gondolatukat, érzésüket, küzdelmüket és álmukat megőrizték.
Így a regény műfaja mellett döntött: a szülei hangján keresztül akarta megragadni az emlékeket.
„Sokat lehet tanulni a felmenőinkről. Azt, hogy milyen volt az életük, milyen kihívásokkal kellett szembesülniük, és hogyan tudtak küzdeni a problémákkal. Ezenkívül van valami gyönyörű a régebbi történetekben” – mondja a szerző.
Menekülés a folyón
Végül 12 évig dolgozott a köteten, és évekig csak kutatómunkát végzett. Családja megőrizte a magyar nagymamája és nagynénje több száz levelét, amelyek egy része az 1950-es évek elején íródott, és édesanyja naplóihoz is hozzáfért. Sokat segített az is, hogy Matthew Mamah gondosan őrizte hivatalos dokumentumait, a szakmai anyagoktól kezdve a nyugtákon át a személyes feljegyzésekig.
A szerző nemcsak írásos forrásokra támaszkodott: interjúkat készített Budapesten, nigériai falvakba utazott.
Nemcsak azért, hogy anyagot gyűjtsön, hanem hallani akarta a hangokat, el akart merülni a látványban, érezni akarta az illatokat, hogy hitelesebben tudja bemutatni a Nigériában játszódó eseményeket.
Kihívást jelentett, hogy írás közben „szét kellett választania” a kutatót és az írót, és az embert, aki a családjáról ír, és közben érzelmileg megterhelő információ birtokába jut. És az is, hogy kihagyjon számára érzelmileg fontos részeket, amelyek az olvasók számára talán nem lettek volna elég izgalmasak.
A szerző nagyapja Nigériában, 1967-ben, Koós Judit és Matthew Mamah esküvője 1973-ban (balra ifj. Bartók Béla van a fotón)
Kutatásai során tudta meg azt is, hogy az apja hogyan menekült el a polgárháború sújtotta vidékről: „A nagyapám egy anglikán pap volt, aki fiatalkorában túlélte a himlőt. Mindig azt mondta apámnak, hogy »célozz magasra és lőj magasra!«.
Amikor polgárháború volt Nigériában, és apámnak el kellett jutni a falujából egy másik gimnáziumba, a nagyapám egy folyón, egy motoros kenuval vitte el új iskolájába.
A több órás út egyáltalán nem volt veszélytelen vállalkozás, de annyira erős volt a nagyapám hite, hogy meg merte ezt kockáztatni, hogy az apámnak jó élete legyen.”
„Adj neki egy esélyt, és legalább hallgasd meg”
Koós Judit nagymamája Bartók Béla egyetlen testvére volt. A zeneszerző két fia, ifj. Bartók Béla és Bartók Péter halálukig nagyon közel álltak a Koós családhoz, Juditot a saját gyerekükként szerették. A regény részletesen foglalkozik a család reakciójával, ami Judit nagy bejelentését követte: egy nigériai mérnökkel akarja összekötni az életét. Volt, aki nagyon könnyen elfogadta ezt, de az apja eleinte ellenezte a házasságot.
„Megértem, nem tudott semmit Afrikáról” – mondja erről a fejezetről Daniel Mamah. „Végül Bartók Béla fia avatkozott be: sokat utazott, számos kultúrát megismert, Nigériában is járt. Felment a nagyszüleimhez és azt mondta a nagyapámnak, hogy »van itt egy fiatalember, aki nagyon okos, arra kérlek, adj neki egy esélyt, és legalább hallgasd meg.«”. Miután találkoztak, már kevésbé volt ellenséges, és lassan megkedvelte a leendő vejét.
Rasszizmussal Daniel Mamah is találkozott Magyarországon a kilencvenes években, egyszer meg is verték a bőrszíne miatt. Ugyanakkor nem mondaná azt, hogy emiatt nehéz volt az élete Budapesten.
Megismerni az idegent
Daniel Mamah nem tervez folytatást a regényhez, de nem kizárt, hogy egy nonfiction, laikusok számára is érthető pszichiátriai témájú kötetbe kezd. Addig is, amikor teheti, könyvbemutatókon meséli el a szülei történetét. 2025 májusában nigériai-amerikai feleségével és két kislányával Nigériába utazott a magyar nagykövet meghívására, hogy bemutassa a kötetet. A gyerekek most jártak először Afrikában, és bár még nem látták a „valódi”, vidéki Nigériát, nagyon élvezték az utat.
A szerző arról is ír, hogy az elmúlt években egyebek mellett a kultúrák közötti konfliktusok uralták világszerte a híreket. „Az erőszak és az emberi szenvedés arcai sokfélék… ezekből a traumákból a szeretet és az együttérzés megdöbbentő történetei bontakoznak ki, megmutatva, hogy a globális konfliktusok paradox módon hogyan képesek kiemelni mindazt, ami az emberiségben közös” – fejti ki a kötetben.
„Olyan világban élünk most, ahol sokkal jobban tudunk boldogulni, ha jobban megismerjük a másféle embert. Az idegent”
– mondja Daniel Mamah.
Hozzáteszi: „A könyv megmutatja, milyen egy másik kultúra, hogyan gondolkodnak mások, milyen volt a világ évtizedekkel ezelőtt. És a regény inspirációként is szolgálhat. Sokak számára úgy tűnhet, mintha nem lenne kiút a sötétségből, de fontos, hogy mindenki tudja: meg lehet küzdeni a nehézségekkel. A remény sokat jelent.”
Nyitókép és fotók: Dr. Daniel Mamah
