Amikor beadta a munkatervet a Mastercard® Alkotótárs ösztöndíjára, akkor már pontosan tudta, hogy mikről akar beszélni a kötetben, mesélte a bemutatón Czakó Zsófia, akinek Szívhang című kötete erőteljesen táplálkozik a vetéléssel végződő első terhességének tapasztalataiból. Élesen élt még például benne a vidéki kórház képe, és kontrasztként a magánrendelő, ahogy az is, hogy milyen társadalmi hátterekkel kerülnek be a páciensek egy olyan kórházi szobába, mint ami a regényben szerepel.
Czakó magáról szeret írni, illetve a környezetét is magán keresztül mutatja be. Tudta viszont, hogy ebben őszintének is kell lennie, legyen szó az anyjával vagy a testével való kapcsolatáról, a falubeli konfliktusokról. Mivel veszélyeztetett terhesként két hónapot feküdt, sokat írt, de sokat - főleg a regény végefeléről - ki is vágott.
Idén első alkalommal hirdették ki a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjasait. Az alkotók - egy női és egy férfi szerző - fejenként 2 millió forintot kapnak arra, hogy kötettervüket megvalósíthassák.
A Szívhang nem vetéléstörténet, hanem sok más témát is érint, ezeket vették végig a bemutatón. Ott van benne például a Covid, ami miatt az íróházaspár elköltözik Budapestről vidékre. Ez Czakóék életében most sok tekintetben jó állapot, el is szokott a fővárostól, viszont például az egészségügyi ellátással voltak problémák.
Hangsúlyos a Szívhangban a szülővé válás folyamata is. A főhős környezetében sokan figyelmeztetik, hogy “majd meglátod”, hogy a gyerek születése után elromlik a házasság, a főszereplő viszont máshogy akarja csinálni. Az anyák nagyon sok kéretlen tanácsot kapnak, ennek kezelésére Czakó hallott egy jó technikát: meg kell köszönni, és azt mondani, hogy majd megfogadja. A kötetben szereplőnek ráadásul mást tanácsolnak a városiak, mást a falusiak - ezek között nehéz eligazodni, a mesélő mégis mindent próbál betartani.
A vetélés ráadásul sokkal gyakoribb, mint hisszük (4-ből 1 az arány), Czakó számára azóta kiderült, hogy az ismeretségi körében is többen átélték, ám korábban mégsem került szóba:
“Kinek beszélnénk erről?”
A borsodi állami kórház és magánklinika különbségét is behozza a kötet, ami egy általános társadalmi problémára mutat rá. Czakó igyekezett nem a túlterhelt személyzetet hibáztatni a körülmények miatt, ugyanakkor szerinte megterhelő a szövegben, hogy a roma páciensekhez képest kitüntetett figyelemmel bánnak a szőke, fehér mesélővel.
A főszereplőt ugyanis a “C” szobába fektetik be, ahol változó, hogy ki miért került be. Van, aki abortuszra érkezik nagyon fiatalon, vagy mert nem tudják eltartani a hatodik gyereket, és olyan is, aki beteg. Ott Anna kiemelte, hogy a páciensek sokféleségéhez képest milyen erősen jelent meg a főszereplőben a kapcsolódni vágyás. Czakó elmondta, hogy a kórházi részletek nagyrészt valósak, nem kitalációk: “Ez az én történetem, és így volt”. Annyira idegen volt neki a közeg, hogy lekötötte a figyelmét, “kulturális sokkban figyeltem a lányokat”. A tapasztalatot egy színdarabhoz hasonlította, amiben ő maga is szereplő.
Elmondható-e - illetve sokkal inkább: hogyan mondható el, mit jelent átélni a vetélést? Mit jelent egy gyerek elvesztése annak, aki várta, és annak, aki nem? Czakó Zsófia Szívhang című kötetének tervével lett a Mastercard® Alkotótárs ösztöndíj egyik első nyertese. A könyvet a Margón mutatják be. Kritika.
Czakó szerint olyan ez a kórházi helyzet, mintha érdekellentét lenne a figurák között, hiszen van, aki akarta a gyereket, és van, aki nem, mégis közösen kell eltölteniük azt a 30 órát egymás mellett, miközben kialakul valamiféle kapcsolat közöttük. Az egyik abortuszra érkező, mélyszegénységben élő nő fogalmazza meg a mesélőnek, hogy “igazságtalan az élet”, amivel azt fejezi ki, hogy igazságtalan, hogy a főszereplőnek nem lehet gyereke, miközben ő elveteti. Czakó itt reményét fejezte ki, hogy a szerencsésebb kórtermekben is ki tud alakulni ilyen közös világ.
Újabb központi motívuma a Szívhangnak a gyermekiség, hogy hogyan kerül vissza a gyerek szerepébe a főszereplő azáltal, hogy a kontrollvesztett állapotba kerül. A könyvben ennek a folyamatnak az egyik visszatérő, megidézett alakja az iskolai tanárnő, Edit néni, illetve a jelenben az anya is. Czakó sokat olvasott arról, hogy krízishelyzetben bekapcsolnak a rossz reflexek és az olyan komplexusok, amikről azt hisszük, hogy már leküzdöttük - az ő első könyve is a megfelelési kényszerről szólt, ezt most Edit néniben fogalmazta meg. Arról is olvasott, hogy a kórházban mennyire nehéz a kiszolgáltatottság állapota, és sok olyan szülésélmény beszámolóval találkozott, amikor a legrosszabb helyzetben a nők olyan beszólásokat kapnak, mint hogy például: “szűkre varrom neked”.
A kiszolgáltatottság Ott Anna szerint a magánklinikán is megjelenik, ezt Czakó Zsófia a kukákkal érzékeltette, amik bár csúcstechnológiásan egy kézsuhintásra felemelik a fedelüket, még így sem működnek mindig. Az állami kórházban pedig, tette hozzá Czakó Zsófia, egyáltalán nincs kuka az ágyak mellett, és azt az egyet, ami a szobában van, felmosásra is használják - ezzel az egyéni történeten túl a társadalmi problémákra is fel akarta hívni a figyelmet.
Minthogy Czakó Zsófia férje a szintén író Gerlóczy Márton, Ott Anna kiért arra, hogy a Fikció című regényben is megjelenik a családdá válás folyamata (kritikánkat itt találod róla). Ráadásul úgy, hogy Gerlóczy Márton vállaltan a családját kutatja, tárja fel a könyvben. Ott Anna szerint “gyönyörű, hogy látunk egy férfit és nőt, aki a szülővé válásra készül, és végül ez sikerül, ráadásul szuper olvasmány is”.
A Szívhangban a főszereplő a nehéz helyzetben nincs egyedül, és akinek megengedi, hogy őszintén lássa őt, az a férje. Czakónak fontos volt, hogy ábrázoljon egy ilyen férfitípust, főleg, hogy
sokat olvas olyan irodalmat, amiben elnyomó és nárcisztikus férfi és nő szerepel - szerinte az is irodalom, ha valaki nem ilyen.
Emellett sokáig azt hitte, hogy ez egy női téma és női könyv, miközben ugyan a vetélés a nő testével történik, a szülőség egy páros történet, és a veszteség is közös.
A bemutató végén a további tervekre terelődött a szó, illetve hogy Czakó Zsófia továbbra is saját magáról ír-e majd. Ennek kapcsán elmondta, hogy most egy ideig nem tervez írni, viszont amikor majd összegyűlik annyi anyag, látja majd, mit szeretne vele mondani, és akkor tud bele fiktív szereplőket szőni. “Azt nem tagadom, hogy én vagyok a történetek középpontjában, és én vagyok a mesélő.”
