Camilla Läckberg ma Európa egyik legolvasottabb szerzője, könyveiből 60 országban több mint 26 millió példány kelt el, Henrik Fexeus pedig Svédország legismertebb előadóinak egyike, mentalista, akit a testbeszéd egyik vezető szakértőjeként is elismernek. A Fjällbacka-sorozatáról közismert skandináv krimikirálynővel és szerzőtársával beszélgettünk. Azon kívül, hogy az interjú elején kiderült, Läckberg olyan magyar szavakat is ismer, mint az eszeveszett és a hülye, és a pálinkáról is hallott már, szó esett még testbeszédről, szektákról, idegengyűlöletről, szülői létről, sőt, érintőlegesen még a magyar politikáról is.
A doboz és A szekta című könyveket egyaránt közösen, szerzőpárosként írták. Mit jelent ez a gyakorlatban? Hogyan osztják fel a feladatokat?
Camilla: Sok pálinkát iszunk, aztán belevágunk. (nevet)
Henrik: Nem igazán osztjuk fel a feladatokat. Amikor találkozunk, megnézzük, hol tartunk a kéziratban, és azt is, minek kell történnie az egyes karakterekkel. És felváltva írjuk a szereplők történeteit. Ha Vincentről Camilla írt múlt héten, akkor én folytatom, és amiről én írtam korábban, azt folytatja ő. A végén elküldjük egymásnak, és akkor az adott jelenetet újraírja a másik.
Camilla: Kronologikusan írjuk a könyveket, időrendi sorrendben haladunk.
Henrik: És a végén mindenki egyszer újraírja az egész könyvet, Camilla is és én is. Amikor készen van, akkor senki nem tudja már eldönteni, melyik részt ki írta valójában, ekkorra már nem tér el a stílusunk.
Camilla: Mikor elolvasta az első regény első kéziratát, még a kiadónk is, m elrontotta, összekeverte a jeleneteinket, pedig mindkettőnkkel régóta dolgozik együtt.
És vitatkoznak néha? Van, amikor nehézséget okoz, hogy kinek legyen igaza, merre kanyarodjon a történet?
Camilla: Nem, igazság szerint nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Az a titka, hogy mindketten félre tudjuk tenni a saját ötletünket, és ha a másiké jobb, átengedjük neki a terepet, és elfogadjuk az ő verzióját.
Mi a legnehezebb a krimiírásban? És mi a legjobb része?
Camilla: Henrik szerintem sosem gondolta volna, hogy ennyire élvezi majd, hogy megölhet embereket. (nevet) Én húsz éve csinálom, de neki új volt, és nagyon beleszeretett.
Ebben a trilógiában az volt a legnehezebb, hogy nagyon bonyolult.
El is neveztük intelligens kriminek, mert ez egy hatalmas puzzle, és a legnagyobb feladat az volt, hogy ne hagyjunk ki egyetlen darabot sem a kirakósból.
Henrik: És az sem volt egyszerű, hogy ezt úgy meséljük el, hogy élvezetes legyen, cselekményes…
Camilla: … és szórakoztató. Hogy ne legyen túl nehéz, és a bonyolultsága ellenére könnyen lehessen olvasni.
Végiggondoltuk, mi lehet a skandináv krimik népszerűségének titka. 
Mi adja az inspirációt? Sok krimit olvasnak más szerzőktől?
Camilla: Mindig rengeteg krimit olvastam, az összes olvasmányom nagyjából 80 százaléka krimi, és nagyon sok sorozatot, filmet is nézek a műfajban. Persze valódi bűnügyekről is sokat olvasok, de szerintem Henrik nem így van ezzel.
Henrik: Teljesen más irányból jövök, és tudom, hogy ezt nem kellene elmondanom, de őszinte leszek: egy krimit sem olvastam, mielőtt elkezdtünk dolgozni ezen a trilógián.
Camilla: Az enyémeket sem?
Henrik: De, persze, azokat igen.
Camilla: És tetszettek egyáltalán? Erről később még beszélünk.
Henrik: Na, épp a saját síromat ásom. (nevet) Én egyébként korábban inkább spekulatív irodalmat olvastam.
Camilla: Lehetséges, hogy épp ezért lettek ilyenek ezek a könyvek, és a krimi műfaján belül azért sikerül valami újdonságot teremteni, mert ennyire más irányból érkeztünk.
Henrik: Alapvetően viszont nem más írók és könyvek inspirálnak minket, hanem elsősorban a történet és a karakterek.
Camilla: Ebben a trilógiában tulajdonképpen A Da Vinci-kódot és a krimit kombináltuk.
Az egyik főhős, Vincent a könyvekben mentalista, és nem titok, hogy Henrik is az. Magukról mintázták a két főhőst?
Camilla: Vincent nagyon olyan, mint Henrik.
Henrik: Igen, elsősorban a jó tulajdonságai. (nevet)
Camilla: Mina részben én vagyok, de kevésbé hasonlít rám, mint amennyire Vincent Henrikre.
Az világos, hogy mit jelent, ha valaki író, de pontosan mivel foglalkozik egy mentalista?
Henrik: A mentalista előadóművész, aki a pszichológiai tudását, a testbeszéd ismeretét vagy a hipnózist használja, és azt az illúziót kelti, hogy olvas a gondolatokban. Vincent, a könyv egyik hőse is ezt csinálja a színpadon. Elhiteti magáról, hogy természetfeletti képessége van, méghozzá úgy, hogy egyszerű trükkökre és a pszichológiai tudására támaszkodik. De ehhez tudnia kell, hogy működik az emberi lélek és elme.
Camilla: A varázslat magasabb szintje, vagy varázslat felnőtteknek.
Van egy jelenet a trilógia második részében, A szektában, ahol Vincent kezet fog egy szereplővel és következtetések egész sorát vonja le ebből az egyetlen apró momentumból. Tényleg ennyi minden van egy kézfogásban?
H: Nagyon sok mindent elárul, igen. Először is mindenkinek egészen más a kézfogása. Van, akinek erős a szorítása, van, akinek lágy, ez önmagában még nem jelent sokat, de kombinálva más jelekkel, már sokat elárul. Például, hogy feléd nyújtják-e a kezüket vagy a testükhöz közel tartják, hogy neked kelljen odanyúlni. Ha a másik feléd hajol, érdeklődik, ha nem, akkor magánál akarja tartani a kontrollt, azt akarja, hogy te hajolj felé. De az is számít, hová néz az illető. Az például borzalmas, amikor valaki adja a kezét és közben egészen másfelé néz, nem rád, ez is sok mindent elmond.
Már önmagában hatalmi játszma.
A kézfogás az önbizalomról is sokat elárul, és arról is, hogy kezel téged a másik, mennyire tart fontosnak.
A két nyomozó rejtélyek után kutat, de közben mindketten hatalmas titkokat hordoznak magukban. Aki maga is rejteget valamit, az könnyebben megtalálja a mások elrejtett titkait?
Henrik: Ez nagyon jó kérdés. Camilla, van erre válaszod?
Camilla: Szerintem mindenkinek vannak titkai, ez alól nincs kivétel. Egyesek jobbak mások titkainak kifürkészésében, mások kevésbé. Ennyi az egész.
Az egyik jelenetben elhangzik, hogy a bűvészet alapja, hogy eltereljük a néző figyelmét, hogy ne a valódi lényegre fókuszáljon. Ugyanez igaz a krimire is?
Camilla: Igen, ami a krimiben történik, az nagyon hasonló.
Henrik: A bűvészetben félrevezetésnek hívják…
Camilla: …a krimiben pedig red herringnek (magyarul is ismert kifejezés: vörös hering – a szerk.).
Henrik: Igen, azt akarom, hogy nézz ide, és amíg ide nézel, nem figyelsz arra, mit csinálok a másik kezemmel (mutatja). Ez a krimiírásban is az egyik legérdekesebb rész: az olvasót rossz irányba kell terelni, elhitetni vele, hogy okosabb nálad és észrevett valamit. Ellentmondásos vagy kevés információt kell adni az olvasónak, amitől azt hiszi, előtted jár. Olyan, mint a bűvésztrükknél, csak a krimiben még okosabbnak kell lenni.
Mindkét hősnek van valamilyen mániája, Mina tisztaságmániás, betegesen fél a baktériumoktól. Vincent pedig folyton számol és rossz jelnek veszi, ha bárhol bármiből páratlan számú szerepel. Ezek a rögeszmék jelentik számukra a biztonságot?
Camilla: Az OCD (obszesszív-kompulzív vagy rögeszmés-kényszeres zavar – a szerk.) egy nagyon érdekes dolog.
A lényege, hogy másra fókuszálsz, mint a belső szorongásod.
Ennek nagyon sok formája lehet, például félelem a betegségektől, kényszeres számolás, de az is, hogy százszor is visszamész ellenőrizni, hogy elzártad-e a csapot. Az alkoholizmus és egyéb függőségek is ez a belső szorongást akarják elfedni, csak más módon.
Henrik: A főhősöknek azért van valamilyen mániájuk, mert úgy érzik, így tudnak kontrollt gyakorolni a világ felett, ez az a kis ösvény, ahol hatalmuk van a történések felett. Vincent például a gyerekkori traumájától választja így el magát, attól, amit az anyjával tett. Mindent túlracionalizál, a számok bűvöletében él, hogy ne kelljen érezni az érzéseit.
Vajon ugyanez a szorongás az oka annak is, hogy az emberek szektákhoz csatlakoznak? A második kötet címe A szekta, így nem titok, hogy ezek a csoportok fontos szerephez jutnak benne. Egy gazdag, jóléti társadalomban, mint amilyen Svédországé, miért csatlakoznak bizonyos emberek még mindig szektákhoz?
Camilla: Nagyon sok embernek a szekta egy olyan hely, ahová tartozhat, ahol elfogadják, és ahol az élet értelmét is megtalálja.
Henrik: A legtöbb esetben az emberek nem észlelik, hogy az általuk kedvelt csoport szekta, egészen addig, míg már túl késő. Először csak kedves, szeretnivaló embereket látnak, akik ugyanazon dolgok iránt érdeklődnek, mint ők. Csak akkor döbbennek rá, hol vannak, mikor a külvilághoz fűződő össze kapcsolatukat már elvágták, és túlságosan függenek tőlük, illetve ki vannak szolgáltatva nekik.
Svédországban sok szekta van? Van közöttük kifejezetten veszélyes is?
Camilla: Persze, ahogy mindenhol. Vannak világszerte ismertek, de kisebb, lokális társaságok is.
Henrik: A könyv említ is egy statisztikát, Svédországban nagyjából 400 olyan szekta van, amit destruktívnak, veszélyesnek tartanak és még sokkal több olyan, amivel a rendőrség nem is foglalkozik. Ez elég sok, mert viszonylag kis ország vagyunk.
Eddig csak a két főszereplőről beszéltünk, de körülveszi őket egy nyomozócsoport, amelyben nagyon sokféle embert találunk, ezért is van feszültség közöttük. Milyen emberek kellenek egy csoportba, hogy az jól működjön? És ez miért nem működik?
Henrik: Egy diszfunkcionális csoportot akartunk megmutatni, melynek tagjai sokfélék. Mindegyikük jó valamiben, van egy kifejezetten erős készsége, de együttműködni nem tud a többiekkel. Rasszizmus, szexizmus, homoszexualitás, lustaság, csupa olyan tényező, ami miatt nem képesek igazán együtt dolgozni. Kifejezetten érdekes volt egy ilyen nehezen működő csoportról írni, és sokkal ismerősebbnek is tűnt is egy ilyen társaság. Mert éppen arra mutat rá, hogy
mind emberek vagyunk, hibákkal együtt.
A felnőttek mellett a gyerekek és a gyerekkor is fontos a trilógia köteteiben. A szektában az áldozatok egészen kicsi, öt év körüli gyerekek. Nem félnek attól, hogy az olvasók számára ez túlságosan megrázó és esetleg nem is tudják elolvasni a regényt?
Camilla: Amikor írunk, akkor önzőek vagyunk, és nem igazán gondolunk arra, hogy mit fognak szeretni az olvasók. Van egy történetünk, amit el szeretnénk mondani, és el is mondjuk. Az írásaimban sok gyerek hal meg vagy kerül veszélybe. Négy gyerekem van, lehet, hogy éppen a saját félelmeimmel küzdök, amikor ilyen történeteket írok.
A gyerekekhez kapcsolódóan a szülői lét, az anyaság és az apaság is több vonatkozásban előkerül a könyvekben. Nemcsak a szülői lét idilljét, de a nehézségét, az árnyoldalait is megmutatják. Mit jelent önök szerint szülőnek lenni? Mennyiben változtatja meg az életet?
Camilla: Szülőnek lenni nagyon nehéz.
15 éve vagyunk barátok, sok időt töltünk együtt, jól ismerjük egymás családját is.
Mikor együtt vagyunk, nemcsak a készülő könyvről és a munkáról beszélünk, hanem a saját családjainkról is. Ebben élünk, nekünk ez a természetes.
Henrik: Nem volt tudatos döntés, hogy ennek ilyen nagy teret engedünk. De pár hete volt egy interjúnk, ahol elhangzott, hogy a könyveinkben senkinek sincs normális családja. Mi azt mondtuk, szerintünk mindenkinek normális családja van, mert igazából nincs olyan, hogy tökéletes vagy normális család.
A könyvekben nemcsak személyes, de társadalmi kérdések is rendre előkerülnek. Az egyik ilyen az idegengyűlölet. Mekkora probléma ez Svédországban?
Camilla: Az idegengyűlölő pártnak erős befolyása van, a legutolsó választások óta különösen. Ők egyébként nagyon idealizálják azt, ami Magyarországon történik, pozitív példát jelent számukra, ahogy önöknél az idegenekkel bánnak. De egész Európában erősödik az idegengyűlölet, és ez félelmetes.
Henrik: A szélsőségesek bejutottak a parlamentbe és egyre nagyobb hatást gyakorolnak a többi pártra, mindenki reflektál rájuk. Ráadásul szélsőjobboldali térnyerés látható körülöttünk mindenhol, és ez véleményem szerint nem veszélytelen.
Camilla: Figyeljük azt is, hogy mi történik Magyarországon, és a NATO-felvételünkkel kapcsolatos döntést is nyomon követtük, úgyhogy Magyarország és Törökország is a címlapokon szerepeltek sokáig.
Sajnálom.
Camilla: Nem az ön hibája.
A vége felé egy személyes kérdésem is lenne: mi a másik legszerethetőbb tulajdonsága?
Camilla: Nekünk nagyon könnyen megy a közös munka, olyan régen ismerjük egymást, és ez az egész trilógia egy baráti beszélgetésből indult ki. A köztünk lévő különbségek pedig egyszerre produktívak és viccesek. Henrik sokkal szervezettebb ember, mint én. Neki le kellett adni ebből a hihetetlen strukturáltságból, nekem meg fel kellett nőnöm hozzá. Mi valójában két nerd vagyunk, képesek vagyunk nagyon fura dolgokról órákon át beszélgetni. Mikor a regényeken dolgoztunk, többször egész mélyre kerültünk a kutatásban, például német kardokról kerestünk információkat szinte napokon át.
Henrik: Én nagyon szeretem, hogy Camilla tele van karakterekkel. Nekem nagy erőfeszítés kitalálni egy szereplőt, belőle meg teljes élettörténtek és figurák pattannak elő.
Hihetetlen mekkora tolongás van a fejében, egy teljes univerzum.
És szeretem, hogy nagyon sötét és furcsa humora van, ami persze egy ilyen interjúban nem annyira látszik, mert visszafogja magát. Az első könyvet a járvány alatt írtuk, akkor sokat voltunk együtt, és láttam az anyát is, ahogy a gyerekei körülvették, azok is nagyon jó pillanatok voltak.
Camilla: A gyerekek már majdnem apának kezdték szólítani Henriket, annyi időt töltött nálunk. (nevetnek)
Terveznek-e egy bármiféle közös projektet a jövőben?
Camilla: Most külön munkáink vannak, Henrik a saját sorozatán dolgozik és én is az enyémen. De persze elég öregek vagyunk már, hogy tudjuk, soha nem mondhatjuk, hogy soha. De pillanatnyilag nincs ilyen tervünk.
Üzennek valamit a magyar olvasóknak?
Camilla: A harmadik könyvben hatalmas meglepetésre számíthatnak, maradjanak velünk a trilógia végéig és minden kiderül!
Fotók: Elisabeth Toll
